Ki volt Kuthy Lajos?  Völgyesi Orsolya - Kuthy Lajos estélyei - írásából megtudhatjuk.

Kuthy 1843-ban gróf Batthyány Lajos titkára lett, aki aztán magával vitte az írót Pozsonyba az 1843/44-es országgyűlésre, nagyjából  1845 elejétől  nem szerepel már Batthyányi köreiben. Írói munkássága, bohém élete, egyénisége, ellentmondásos életútja, viszonya a 48-as költőkkel és írókkal, mindezekről olvashatunk pár oldalon Völgyesi Orsolya munkájában, mely az alábbi linken érhető el eredeti környezetében. A az off-line verzió kialakítása végett beemeltem ide változtatás nélkül.

     Völgyesi Orsolya - Kuthy Lajos estélyei

 

Az 1840-es években a nyilvánosság szerkezetének átalakulásával egyre nagyobb jelentőségre tettek szert a társas élet legkülönbözőbb színterei. Az irodalmi élet szereplői nem utolsó sorban éppen a társas együttlét lehetősége miatt látogatták rendszeresen a Nemzeti Színház előadásait, valamint az általuk kedvelt kávéházakat és vendéglőket, vagy éppen a népszerű pest-budai kirándulóhelyeket. A közösségi színterek mellett fontos feladatuk volt az írók és irodalomszervező személyiségek otthonában működő szalonoknak is, amelyek egyfajta közvetítő szerepet játszottak a magánszféra és a nyilvános terek között. Az 1840-es évek írói szalonjai közül a népszerű novellaíróé, Kuthy Lajosé volt az egyik legismertebb és legkedveltebb.

Kuthy Lajos szalonjának működéséről egykorú források nem állnak rendelkezésünkre, e téma feldolgozásakor tehát csak néhány későbbi visszaemlékezésre és emlékiratra támaszkodhatunk.1 Ezek a művek azonban a 19. század utolsó harmadában keletkeztek, időben meglehetősen távol az általunk vizsgált időszaktól, az 1840-es évek derekától. A visszaemlékezésekből kirajzolódó Kuthy-képet erősen meghatározta továbbá az író pályájának az 1850-es évekbeli alakulása, az a tény, hogy a reformkor népszerű novellaírója, a kivégzett gróf Batthyány Lajos egykori személyi titkára, majd az 1848-as miniszterelnöki iroda igazgatója a Bach-rendszerben állami szolgálatba állt, és 1853-tól mint Szatmár megye másodosztályú megyebiztosa tevékenykedett. E lépéséért Kuthyt a közvélemény és az írótársak többsége árulónak tartotta és elítélte, éppen ezért a század utolsó évtizedeiben az író személyével foglalkozó munkákat nagyban befolyásolta Kuthy hivatalvállalásának letagadhatatlan ténye.

A Kuthyval foglalkozó visszaemlékezések egy része kétségkívül apologetikus jellegű, s az egykori barátok, pályatársak tollából származó kijelentések számos esetben hozzájárultak ahhoz, hogy az író pályájának bizonyos szakaszairól elsősorban legendák hagyományozódjanak az utókorra. A Kuthyval foglalkozó irodalom ennek következtében alapvetően két, élesen elkülönülő szakaszra osztja az író életpályáját, elfedve az egymást követő döntési helyzetek sorát, amelyek végigkísérték és nagymértékben meghatározták Kuthy sorsának alakulását.

Kuthy életének egy meghatározott szakaszában, nagyjából az 1832 és 1838 közötti években dőlt el, hogy az ekkor húszas éveiben járó fiatalember az írói pályát választja. Kuthy nem követte tehát az apai mintát, nem lett református lelkész (noha tanulmányait a debreceni református Kollégiumban folytatta), otthagyta a szülőföldjén kínálkozó magánszolgálatot, elszalasztotta a vármegyei karrier lehetőségét (bár aljegyzőnek kinevezték). Igaz, mindebben szerepet játszott az is, hogy az 1832-36-os országgyűlésen létrehozott Társalkodási Egyletben való részvétel miatt eltiltották az ügyvédi vizsga letételétől. Mindezek után az 1830-as évek végére jutott el az írói életforma hivatásszerű vállalásáig.

Mindebből nyilvánvaló, hogy Kuthy Lajos kapcsolatrendszere több, időben és térben elkülöníthető rétegből tevődött össze már az 1830-as évek végén is. A debreceni kollégiumi évekből megőrizte és ápolta az egykori iskolatársakkal, például a Farkas Jánossal való barátságot, nem vágta el a Bihar megyei közélethez fűződő szálakat, 1830-as évek végétől pedig kedvelt tagja lett a pesti író-értelmiségi társaséletnek, amely természetesen erős szálakkal kapcsolódott az egyre inkább Pesten koncentrálódó ellenzéki mozgalmakhoz is. Tagja volt a Pesti Magyar Színház megnyitása után megalakuló Kör nevű irodalmi művészeti egyesületnek, amely 1843-ban a Nemzeti Kör nevet vette fel.[1] A tagok rendszeresen összegyűltek az egykori Sebestyén tér és Lakatos utca sarkán álló Csiga vendéglőben. A visszaemlékezésekből úgy tűnik, az 1840-es évek elején színre lépő fiatal írók és az idősebb pályatársak között nem feszültek nyilvánvaló nemzedéki ellentétek, és a fiatalabbak kifejezetten keresték a tekintélyesebb írók, költők társaságát. Ezt támasztják alá Degré Alajos következő sorai is: "Többször néhányan - leginkább iró-jelöltek s kezdők - társainktól titokban elszakadva, a Csigához mentünk estelizni, hol egy nagyobb kerekasztal közelében iparkodtunk helyt foglalni.

Aztán a kerekasztal is megnépesült; ott láttuk Vörösmartyt, Bajzát, Gaal Józsit, Kúthy Lajost, Egressy Gábort, Vajda Pétert. Dobogó szívvel hallgattuk, mikor egyik-másik megszólalt. És mit hallottunk? Vörösmarty elmondta, miként gyártja szivarait, hogy késziti a pezsgőt, s milyen jó töltött káposztát evett tegnap Döbrentey Gábornál. Egész más társalgást vártunk, azt hittük, irodalmi vagy tudományos vitát fogunk hallani. Csak ugy ámulva néztünk össze, hogy ezek a nagy szellemek is beszélnek oly tárgyakról, mik közönséges emberek körébe valók. Máskor meg Kuthy panaszolta el, hogy mily rosz a gyomra, s megevett két adag rostélyost burgonyával, fél kappant s jó szelet sajtot. De hát nekünk tőlük ezeket hallani is jobban esett, mintha más halandótul hallottuk volna..."[2]

Kuthy pályájának kezdetén színműírással is próbálkozott,[3] a kor nevesebb színészei közül különösen jó barátságban volt Lendvay Mártonnal és Egressy Gáborral, az idősebb írók közül Vörösmarty Mihállyal és Szemere Pállal, saját generációjából pedig Tompa Mihállyal, Kazinczy Gáborral, Sárosi Gyulával, s a náluk valamivel idősebb Szemere Miklóssal. Mivel ez utóbbi baráti társaság tagjai - Kuthy kivételével - nem laktak Pesten, ezért rendszeresen felkeresték egymást vidéki otthonaikban is. Erről tanúskodik Sárosi Gyulának 1840 októberében Szemere Miklóshoz írt levele is. Az ekkor még a Sáros megyei közéletben tevékenykedő író arról tudósította barátját, hogy Eperjesre várja Szakál Lajost és a Vahot-testvéreket: "Erdélyi, mint hallom, a pataki lelkésznél, Kuthy Lajos Kazinczy Gábornál tartózkodik. Írtam mind a két házigazdának, hogy vendégeikkel együtt jőjenek fel hozzám, s adják ezt neked is tudtodra, hogy kutyakötelességed te is teljesíthesd."[4]

Kuthy 1843-ban gróf Batthyány Lajos titkára lett, aki aztán magával vitte az írót Pozsonyba az 1843/44-es országgyűlésre. Kuthy szállása már Pozsonyban is a társasági élet egyik központja volt: "Maga köré gyüjté a pozsonyi ifjuság szinét, ugy hogy nem csak az ottlévő ifjú irodalomnak, de más müvelt fiataloknak is szállása valóságos ismerkedési és érintkezési hely volt" - írta Kuthy Lajosról szóló emlékbeszédében Degré Alajos 1869-ben.[5] Lauka Gusztáv, Kuthy egykori barátja is hasonlóképpen idézte fel ezt az időszakot: "Pozsonyban központját képezte az ottani fiatalságnak és iróknak."[6] A diéta helyszínén tartózkodó fiatal értelmiségiek és írók, Lisznyai Kálmán, Vahot Imre, Vachott Sándor, Pompéry János, Irinyi József, Berecz Károly és Petőfi Sándor közül többen is bizonyosan felkeresték Kuthy szállását. Ezek a fiatalok jurátusként vagy valamelyik országgyűlési követ írnokaként voltak Pozsonyban,[7] mások Kossuth Pesti Hírlap-ját tudósították a diétán történtekről. Petőfi eredetileg a pozsonyi Ligetben, az úgynevezett Arénában fellépő Fekete Gábor-féle színtársulathoz szeretett volna csatlakozni. Degré Alajos szerint a Pozsonyban hosszabb-rövidebb ideig megforduló fiatal írók ösztönösen is egy-egy idősebb és tekintélyesebb személy körül csoportosultak, s végül Kuthy Lajost és Tóth Lőrincet választották szellemi vezetőjüknek. A választás nyilván nem volt teljesen véletlen: Tóth Lőrinc ebben az időben gróf Batthyány Kázmér jogi ügyeit képviselte, majd az 1844-ben Batthyány Kázmér elnökletével megalakuló Védegylet titkára lett.

Mindkét személyt szorosabb munkatársi szálak fűzték tehát ebben az időben a két Batthyányhoz. Degré egyébként így jellemezte Kuthyt és Tóth Lőrincet: "Az első nagyurias modorával, fényűző életével, s örökös élvhajhászatával többeket könnyelmü helyzetbe ugrasztott. Ellenben Tóth Lőrincz munkás visszavonultságával: nyugodt, meggondolt s nyájas viseletével a legjobb példát adva, sok meggondolatlan lépéstől visszatartotta a meggondolatlan kedélyeket. Kuthy az élet örömeit ismerteté meg, Tóth Lőrinc az élet szükségeit. Az elsőt szivesen fölkerestük, az utóbbihoz tartózkodó tisztelettel közeledtünk."[8] Degré egyébként úgy vélte, Kuthyt neve, állása és egyénisége egyaránt alkalmassá tette volna erre a szerepre: "Tekintély volt az irodalomban, titkára gróf Batthyány Lajosnak s igen megnyerő külsejű elegáns fiatal ember."[9] Az irodalmi életben való ismertség, a társadalmi pozíció és az ezen keresztül mozgósítható kapcsolatrendszer, továbbá a kellemes külső tehát már ekkor arra predesztinálták Kuthyt, hogy a kezdő írók is keressék társaságát, s rendszeresen felkeressék pozsonyi otthonát. Más kérdés, hogy Degré szerint a fiatalok egy része hamarosan felismerte Kuthy könnyelműségét, s egy idő után elfordultak tőle.

 

A Kuthyról kialakított képet mindenképpen árnyalja Lauka Gusztáv visszaemlékezése, amely már a pozsonyi időszakkal kapcsolatban is kiemelte az író segítőkészségét és előítéletektől mentes gondolkozását:

"Szivjósága, melyet utolsó lehelleteig megőrzött, már ez időben kezdett tettekben nyilatkozni. A legcsekélyebb tehetséget, amely alig észrevehető szellemcsillámokban nyilatkozott, nemcsak befolyásával, összeköttetéseinél fogva, hanem anyagilag, személyesen is elősegitette és pártfogolta. [...] Népszerűségét már ekkor jelentősen elömozditotta az is, hogy születés, vallás és nemzetiség tekintetében legcsekélyebb előitéletességet vagy elfogultságot nem tanusitott."[10] Degré a már említett emlékbeszédben kitért arra is, hogy Petőfit Lisznyai Kálmán mutatta be Kuthynak, aki a fiatal költőt barátságosan fogadta és azonnal pártfogásába is vette. Néhány évtizeddel későbbi visszaemlékezésében azonban Degré már mindezt úgy idézte fel, hogy Kuthy Pozsonyban hidegen és tartózkodóan bánt Petőfivel, s az önérzetében megbántott fiatalember ezt követően Kuthy pesti szalonját már nem is kereste fel. Bármelyik változat áll is közelebb a valósághoz, a későbbiekben látni fogjuk, hogy Kuthy és Petőfi feltehetően nem kedvelték egymást igazán. Ám hogy a kettőjük közötti ellenszenvet mi okozta és az mikorra datálható, arra a kortársak már különböző magyarázatot adtak évekkel később született visszaemlékezéseikben. Vachott Sándorné emlékirata[11] azonban arról tanúskodik, hogy Kuthy és Petőfi az 1840-es évek első felében a karácsony estéket Vachottéknál töltötték a családdal rokonságban álló Bajzáékkal és Vörösmartyékkal együtt.

 

Pozsonyból való visszatérése után Kuthy először a Hatvani utcában lévő Cziráky-féle házban, majd a Zrínyi utcában a Forray-ház második emeletén bérelt lakást. Itt Kuthy szállása három utcai és egy udvari szobából, továbbá egy szintén udvarra néző alkóvból állt.[12] A lakás fényűzően elegáns berendezésére a Kuthyval kapcsolatos visszaemlékezések kivétel nélkül kitérnek. "Az országgyülés bezártával tovább is megmaradt a grófnál előbbi minőségében s Pesten folytatá a fényes életet. Diszesen butorzott termeiben korántsem volt szokása meggazdagúlt tözsérként magát felfujni, sem pedig idegen elem által csodáltatni, hanem azokban az irodalom tekintélyeit s a fiatal tehetségeket fogadá hetenkint bizonyos thea-estélyekre"[13] - írta Degré Alajos.

Jókai Mór Az én kortársaim című visszaemlékezésében a következőképpen jellemezte az írót: "Kuthy nem tartozott a fiatal írók közé többé, ámbár mindig szerette a legfiatalabb nemzedéket maga körül egyesíteni.

Gyönyörű nyelven írt, ragyogó phantasiája volt, és a mi a legfőbb a főúri körök kedvencze. Szép férfias arcz, fekete hajjal, nagy lelkes szemekkel, rokonszenves hanggal, mellyel szellemdús társagását minden szívbe behízelgé; és a mellett tökéletes gavallér.

Soha sem láttam én azóta sem olyan elegánsul bútorozott szállást, mint milyenben Kuthy elfogadott bennünket Petőfivel. Ő volt az irodalom grófja. Hetenkint irói estélyeket adott."[14] Irodalmi estélyek, tea-estélyek, írói estélyek és jour fix - ezeket a kifejezéseket használták tehát a visszaemlékezők a Kuthynál rendezett összejövetelek leírására és bemutatására.

 

Kik fordultak meg Kuthy szerda esténként tartott összejövetelein? Bár Kuthy kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett, estélyeinek látogatói közül a rendelkezésre álló források kizárólag az irodalmi élet szereplőit jegyezték fel. Az idősebbeket elsősorban Petrichevich Horváth Lázár, Jósika Miklós, Szemere Pál, Szemere Miklós és Vörösmarty Mihály képviselte, a saját nemzedékét, vagyis az 1810-es években születetteket: Erdélyi János, Tompa Mihály, Kazinczy Gábor, Vachott Sándor, a fiatalabbak közül Vahot Imre, Csengery Antal, Pálffy Albert, Adorján Boldizsár,[15] Bérczy Károly, Berecz Károly, Degré Alajos, Lisznyay Kálmán, Székely József, Jókai Mór keresték fel rendszeresen.[16] Lauka Gusztáv szerint ebben az időben igen jóban volt Tóth Lőrinccel és Gaál Józseffel, a fiatalabbak közül Kerényi Frigyessel, sőt, Petőfivel is. Ebben a felsorolásban a később megalakuló Tízek Társaságának hét tagját is megtalálhatjuk.

Degré Alajos szerint Kuthy volt az a láncszem, amely a különböző rendű és eltérő életkorú írókat egybefűzte, összekapcsolta. Szalonjában tehát lehetőség nyílt a fiatal írók számára, hogy az estélyek alkalmával megismerkedhessenek, és közvetlenül is találkozhassanak az idősebb, tekintélyesebb írónemzedék tagjaival. "Itt a kezdő iró barátságos érintkezésben jutott a tekintélyekkel, s alkalma lőn Szemere Miklós kifogyhatatlan humorában gyönyörködni, Kazinczy Gábor ékes beszédét megcsodálni, Csengery mély tudományában elmerülni, vagy Jósika Miklós rendithetlen hazafiságában, örökké szép reményü tervezgetéseiben osztakozni"[17] - emlékezett vissza Degré Alajos. Az estélyeken részt vevők így közelebbről is megismerhették egymást, jobban megérthették egymás gondolatait, az ifjabbak tanulhattak az idősebbektől, vagyis lehetőség nyílt a nemzedékek közötti közvetlen, kötetlen eszmecserére is. Kuthy szalonjában rendszeresen napirendre kerültek az irodalom, a művészet és a politika legfontosabb kérdései. Az izgalmas beszélgetések mellett a házigazda természetesen bőségesen megvendégelte látogatóit.[18] A vidékről a fővárosba érkező írók bizonyosan megtalálták barátaikat Kuthy estélyein, így nem kellett időt és energiát vesztegetve házról házra járva végiglátogatni valamennyi ismerősüket.[19] Mivel Kuthy Lajosnak Kalicza Johannával kötött házassága néhány hónap után felbomlott, az író estélyeinek nem volt háziasszonya, a háziasszony hiánya pedig mindenképpen meghatározta az összejöveteleken részt vevő személyek körét: Kuthy házában szerda esténként alapvetően férfitársaság gyűlt össze.

 

Mindezek mellett Kuthy a kortársak visszaemlékezései szerint igen népszerű volt a hölgyek körében. Irodalmi tevékenységének is volt egy olyan vonulata, amellyel elsősorban a női olvasóközönséget akarta megcélozni. Ilyen volt például 1844-ben a Book of Beauty mintájára tervezett, ám soha meg nem valósult irodalmi vállalkozás, a Szépek könyve című almanach, amelynek Kuthy Lajos lett volna a szerkesztője.[20] A "nemzeti érzelmű úrhölgyek arczképeivel" díszített szépirodalmi gyűjtemény a tervek szerint 1845 júliusáig jelent volna meg. 1843-ban pedig a Magyar Tudós Társaságba való felvétele alkalmával Nők és az élet címen tartotta székfoglalóját, amelyet egyébként már korábban, május 17-én a szélesebb nyilvánosság előtt is felolvasott, méghozzá a pesti vármegyeházán a Kisfaludy Sándor 70. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen.[21] Műveit elsősorban a női olvasóközönség figyelmébe ajánlották. Pompéry János az Életképek-ben folytatásban megjelent Pozsonyi levelekben 1844 augusztusában a következőket írta: "Mint tudom, Kuthynk most egy nagy regényen dolgozik; tőle csak érdekeset várhat a' magyar közönség, 's remélem a' hölgyvilág kitüntető részvétével fog találkozni a' kedves költő, ki annyira ismeri a' szivet és annak életét."[22] Néhány hónappal később Pompéry így folytatta a gondolatot: "Mi Kuthynkat, főkép nőinknek leginkább ajánlja, az azon körülmény, hogy ő leginkább az ember belső világát festi."[23] A visszaemlékezések szerint Kuthy több hölggyel, elsősorban is több színésznővel került bizalmas viszonyba - talán házasságának megromlása sem volt teljesen független ettől; a színésznőkkel való kapcsolatára utal egyébként Degré Alajos egyik megjegyzése is: "Szive választottai is többnyire a szinpad lámpái közül mosolyogtak rá".[24] Ebből a szempontból különösen tanulságos Prielle Kornélia visszaemlékezése, amely Petőfi egyik nála tett látogatását örökítette meg: "Egy kis keskeny mellékszoba volt az enyém, minden igény nélkül, a lehető legegyszerűbben bútorozva. Minden dísze egy félig hervadt koszorú volt, mellyel asztalkám fölött - lévén az író- és varróasztal, azonfelül könyvtár egy alakban - a Kuthy Lajos arcképe volt feldíszítve. Petőfi tekintete rögtön megakadt rajta, elkomolyodott és leült. Kevés idő múlva ismét odanézett, onnan reám, végre azt kérdezte: - Hát azt hiszi, érdemes a »Hazai rejtelmek« szellemes írója, hogy kegyed folyvást koszorúzza? Én elpirultam, mert ő nem-tetszőleg bólingatott a fejével és arcomat vizsgálta. - Az író és az ember előttem el van választva egymástól - mondám.

- Azután nem vétkezett ellenem semmit: nem az ő hibája, miszerint nem tudtam, hogy neje van. Úgy látszik, a főváros bizonyos osztályában nem is veszik azt számba a rokonszenv ébresztésnél: de végre még elég jókor megtudtam, és együgyű eszemmel nem találtam más megoldást, mint hogy mindenáron elhagyjam Pestet. - Ezért bizony kár volt - mondta ő komoran - Gyűlölöm azt az embert! Hej ha én... Itt nem tudom mire gondolt."[25] Jókai egy kései elbeszélésében azonban másként magyarázza, miért szakított Kuthy és a színésznő. Jókai szerint Kuthy 1846-ban kérte meg Prielle Kornélia kezét. "Kuthy a legszebb férfialak volt, akit valaha láttam, a magyar jellegnek az eszményítése, egy hortobágyi csikós bársonyruhában. A szép arcz, a nagy tüzes szemek elárulták a lángészt, mely munkáit alkotá. S e mellett a társalgásban is elragadó, rendkívüli, meghódító volt, ötleteiben őshumor és ragyogó fantázia" - jellemezte egykori írótársát Jókai, majd a következőképpen folytatta a történetet: "Nem csoda, ha a fiatal, gyermeteg művészkedély hozzátapadt! Jegyesek lettek: ki volt tűzve a menyegzőjük. A megelőző napon Kuthy rajongó fantáziájával elkábítá a menyasszonyát, hogy esküvő helyett haljanak meg együtt. S a közös meghalást oly csábító szép szinekkel tudta előtte lefesteni, hogy a fiatal leány beleszeretett a halálba.

Másnap reggel együtt kimentek a Zugligetbe, onnan fel a Vajda- bérczre, mely toronymagasságban válik ki az erdős sziklák közül. Innen fognak a szédítő mélységbe alárohanni. Ott térdre borultak egymás mellé, kezeiket egymásba kulcsolva imádkozának. Kuthy elszavalta utolsó költeményét s aztán átkarolta menyasszonyát, ki átszellemülten borult keblére s azzal a szédítő meredély párkányára lépett vele: »Nézz szét még egyszer a földi világon! Fejünk felett a kiterjesztett ég, repülő vadludaival. Lábunk alatt a ködborította völgy, nyüzsgő hangyabolyával, melynek emberi társaság a neve. A mélységben egy ház, melynek kéménye füstöl. - - Ezóta megsütötték a rostélyost, s már most menjünk le reggelizni.« Ez a kegyetlen tréfa egészen beleillik Kuthy Lajos jellemébe. Az eszményi alakban, a gazdag szellemi kincsek között egy fukar, önző, frivol lélek lakott."[26] Jókai szerint tehát a színésznő emiatt a tréfa miatt hagyta el a fővárost.

Prielle Kornélia korábban idézett visszaemlékezése a Kuthy és Petőfi közötti konfliktus olyan aspektusára világít rá, amelyet egyébként Jókai Mór egy másik feljegyzése is megerősíteni látszik. Kuthy, aki szeretett a hölgyek körüli hódításaival dicsekedni, egyik este a következőt kérdezte Petőfitől: "Ugyan te Sándor, szerettél-e már életedben úgy nőt, hogy pénzedbe ne került volna? a mire Petőfi rögtön visszavágott neki ezzel az ellenkérdéssel: ugyan te Lajos, szerettél-e már életedbe úgy nőt, hogy annak ne került volna pénzébe?" Néhány nappal később aztán Jókai Petőfivel felkereste Kuthyt, aki azonban le sem ültette látogatóit, arra hivatkozva, hogy rosszkor jöttek, mert éppen egy szép hölggyel van találkája. A legközelebbi estélyen, mikor arra került a sor, hogy ki milyen új munkán dolgozik éppen, Jókai szerint a következő párbeszéd zajlott le Petőfi és Kuthy között: "Én most egy regényhez kezdtem, mondá Petőfi, a minek a czime a magyar Rinaldo Rinaldini, téged tettelek meg a czímszerep hősének! (...) - édes öcsém, nőjj te még egy kicsit, ha engem ennek vagy amannak meg akarsz tenni!" Ezek után Jókai és Petőfi többet nem látogatták Kuthy estélyeit.[27] Ez a történet cáfolni látszik tehát Degré azon állítását, hogy Petőfi sohasem kereste volna fel Kuthy szalonját, ugyanakkor azt is érzékelteti, hogy a két írónak a nőkhöz való viszonyról is alapvetően más volt a felfogása.

A visszaemlékezések arra is kitérnek egyébként, hogy Kuthy kedvelt volt arisztokrata körökben is, bejáratos volt bizonyos főúri szalonokba, sőt személyesen ismerte magát István nádort is. Különösképpen pedig a főrangú hölgyek körében volt népszerű. Kuthy egyébként még 1842-ben Zichy Antóniának, gróf Batthyány Lajos feleségének ajánlotta novelláinak harmadik kötetét, a negyedik kötetet pedig gróf Károlyi György nejének, Zichy Karolinának. Az ismert író minden bizonnyal Batthyány titkáraként tehetett szert arisztokrata kapcsolatokra, a magas körökkel való érintkezés pedig nyilván kedvezően hatott vissza az ő népszerűségére is. Érdemes ezen a ponton Lauka Gusztávot idézni: "Kuthy mert külsőleg is, bensőleg is elegans volt, lenn, a középen és fenn is tetszett. De beszéljünk érthetőbben. Kuthyt olykor egy- egy mágnás karjain is lehetett látni az utcákon. Köszöntését még egy-egy méltóságos vagy nagyméltóságu delnő is szivélyes mosolylyal fogadta. Néhány páholyból, hová hosszasabban feltekinteni sem lehetett ildommal, a Kuthy feje bukkant elő. Nevetni fogtok most már, de abban az időben nagyba vették, hogy egypár hét vagy kilenc csipkéjü koronással te s tu is lett. Őt hátulról kézzel érinték, s ő kézzel érinthetett. Grófok, bárók kezet szoritottak vele."[28] Kuthy és az arisztokrácia kapcsolatának pontos mibenlétéről hiteles és részletes források egyelőre nem állnak rendelkezésre, mindennek csupán a legendája hagyományozódott az utókorra. Az azonban bizonyos, hogy Kuthy Batthyány titkáraként nemcsak a már említett ellenzéki nemesi-értelmiségi körhöz tartozott, hanem kapcsolatokkal rendelkezett az arisztokrata oppozíció néhány meghatározó tagjához is. Mindezt pedig anélkül érte el, hogy a politikai vitákban - egy alkalmat kivéve - részt vett volna. Saját politikai tevékenységét 1850-ben mindenesetre úgy értékelte, hogy 1848 előtt végig a mérsékelt ellenzékhez tartozott, s azon egy alkalommal, a "Kelet népe"-vitában Széchenyi István mellett szólalt fel.[29]

Kuthy valamikor még az 1840-es évek derekán kilépett gróf Batthyány Lajos szolgálatából, e lépés pontos okáról azonban nem lehet semmi közelebbit tudni; a pesti református egyház tagnévsorában Kuthy 1841-ben mint író, 1844-ben mint titoknok (titkár), 1847-ben pedig ismét mint író szerepel.[30] A kortársak visszaemlékezéséből úgy tűnik, Kuthy ezzel elvesztette biztos anyagi hátterét, s bár a korszak legjobban honorált írói közé tartozott, ez a jövedelem mégsem tudta fedezni az akkoriban fényűzőnek számító életmód költségeit. Kuthy 1845 elején a Gyáralapító Társaság jegyzője lett, ekkor azonban - életrajzírója szerint - már annyira eladósodott, hogy nem kerülhette el az árverést.[31] Ingóságait azonban az árverésen megjelenő arisztokrata hölgyek megvásárolták, és hiánytalanul visszaadták az árverés idején vidéken tartózkodó írónak.[32] Kuthy vagyonát aztán 1847 májusában ismét elárverezték, mindezekről azonban csak a kortársaktól értesülhetünk - az egykorú levelekből, illetve a későbbi visszaemlékezésekből. Az előbbiekből az is következik, hogy szalonja körülbelül egy évig, 1844 és 1845 között működhetett. Jókai visszaemlékezése ezeket az estélyeket kifejezetten egy télre szűkíti.

Degré Alajos a Kuthynál tartott összejövetelek egyediségét a következőképpen próbálta megragadni: "Ezen szellemben gazdag, kedélyességben kiváló s barátságban feledhetetlen estélyek Kuthy Lajos letüntével a magyar irodalom világából szintén letüntek."[33] A visszaemlékezések Kuthy estélyeinek is elsősorban csak a legendáját tartották fenn, a pontosabb részletek megismerését tehát csak más típusú források bevonásától lehet remélni. Ilyen lehetne például Kuthy válóperének vagy a vele szemben elrendelt árverések pontosabb körülményeinek a megismerése - az ezekkel kapcsolatos iratanyagot azonban mindeddig nem sikerült sem a Pest megyei, sem a Fővárosi Levéltárban megtalálnom. Közvetett információkat lehet remélni a Kuthyval kapcsolatban álló személyek titkosrendőri megfigyeléséből, így elsősorban a gróf Batthyány Lajos és környezete tevékenységéről szóló jelentésektől. Ez utóbbi források azonban elsősorban a kifejezetten politikai természetű eseményekre koncentrálnak, a társaséletre vonatkozó információk csak igen esetlegesen fordulnak elő bennük.

 

[1] Az 1842-ben megjelent tagnévsor a többek között a következő neveket tartalmazta: Vörösmarty Mihály, Henszlman Imre, Szontagh Pál, Hunfalvi Pál, Egressy Gábor, Garay János, Frankenburg Adolf, Erdélyi János, Vahot Imre, Vachott Sándor, Lendvay Márton, Barabás Miklós, Erkel Ferenc, Fényes Elek, Bártfay László, Irinyi József, Nagy Ignác, Kuthy Lajos, Pulszky Ferenc, Kossuth Lajos, Perczel Mór, Eötvös József, Trefort Ágoston, Lukács Móric, Teleki László. A Kör elnöke Fáy András volt.

[2] Degré Alajos: Visszaemlékezéseim. I. kötet. Bp., 1883. [a továbbiakban: Degré 1883.] 69. old.

[3] Ezt a törekvését Lukács Lajosnak egy Kazinczy Gáborhoz írott levele (Pest, 1838. december 25.) ironikusan így minősítette: Kuthy Lajcsi még mindig nagy dramairónak tartja magát, van az embernek néha fixa ideája. MTAK Kt Ms 4886/5 (Kazinczy Gábor hagyatéka 18.)

[4] Sárosi Gyula Szemere Miklósnak (Eperjes, 1840. október 6.) In: Sárosi Gyula kisebb költeményei, prózai munkái és levelezése. Bev. és jegyz. Bisztray Gyula. Bp., 1954. 371. old. Szemere Miklósnak egy 1845 körül keletkezett költeménye meg is örökítette a baráti társaságot, Sárosit, Kazinczy Gábort, Kuthy Lajost, Tompa Mihályt és önmagát. Tolcsvai pincémben című versében a következőképpen írt Kuthyról: Kaczagva ül oldalánál / Kuthy Lajos, czimborája, / Hóbortos fej, ha midőn vad, / Sötét szelleme megszállja. / Képzete tüz-szárnyai hol / Menybe, hol pokolra viszik; / Mester a regényirásban, / S nem is pillant, mikor - iszik. (Szemere Miklós összegyűjtött munkái II. kötet. Kiad. Aigner Lajos. Bp., 1882. 46. old.)

[5] Degré Alajos: Emlékbeszéd egy elítélt fölött. Székfoglaló. Olvastatott 1869. szept. 29-dikén. In: A Kisfaludy Társaság Évlapjai. Új folyam. (1869/1870). Pest, 1871. [a továbbiakban: Degré 1869.] 62. old.

[6] Lauka Gusztáv: Kuthy Lajos. In: U.ő.: A multról a jelennek. Emlékjegyzetek. Bp., 1879. 179. old.

[7] Erre volt példa Lisznyai Kálmán, aki Kubinyi Ferenc és Huszár Károly nógrádi követek írnokaként volt jelen az országgyűlésben; l. bővebben Szilágyi Márton: Lisznyai Kálmán. Egy 19 századi írói életpálya társadalomtörténeti tanulságai. Bp., 2001. 30-33. old.

[8] Degré, 1883. 109. old.

[9] Degré, 1883. 83. old.

[10] Lauka, i.m., 179. old.

[11] Vachott Sándorné:Rajzok a múltból. (1887.) In: Hatvany Lajos: Így élt Petőfi. I. kötet. Bp., 1967. 635.

[12] Vö. Lauka, i.m., 186. old.

[13] Degré, 1869. 62. old.

[14] Jókai Mór: Az én kortársaim. In: A Kisfaludy Társaság Évlapjai. Új folyam. VII. kötet. Pest, 1872. 260. old.

[15] Adorján Boldizsárnak az OSzK-ban őrzött emlékkönyvébe Kuthy Lajos mellett többek között Petőfi Sándor, Gaál József, Megyery Károly, Erdélyi János, Egressy Gábor, Dobrosi István, Nagy Ignác, Vahot Imre, Czakó Zsigmond, Gorove István, Vörösmarty Mihály, Kemény Zsigmond is írt. (Adorján Boldizsár emlékkönyve 1841-1845. OSzK Kt Fol. Hung. 1028.) Az emlékkönyvről és Adorján életrajzáról l. bővebben Petőfi Sándor összes költeményei (1844. szeptember - 1845. július). Kritikai kiadás. Sajtó alá rendezte: Kiss József, Kerényi Ferenc, Martinkó András, Ratzky Rita, Szabó G. Zoltán. Szerkesztette: Kerényi Ferenc. Bp., 1997. 504-505. old.

[16] Vö. Lauka, i.m., 186-187. old.

[17] Degré, 1869. 62-63. old.

[18] Degré, 1883. 142. old. és Lauka i.m., 186-187. old.

[19] Degré, 1883. 142. old.

[20] A meghiúsult vállalkozásról l. a kritikai kiadás jegyzetét Vörösmarty Három rege című művéhez: Vörösmarty Mihály: Kisebb költemények III. (1840-1855). Sajtó alá rendezte: Tóth Dezső. Bp., 1962. (VMÖM III.) 419-421. old.

[21] Athenaeum 1843. I. 286-287. old. Vö. még Wallentiny Dezső: Kuthy Lajos életrajza. Rimaszombat, 1897. 58. old.

[22] Pompéry János: Pozsonyi levelek XXIV. Életképek 1844. II. 211. old.

[23] Pompéry János: Pozsonyi levelek XXIX. Életképek 1844. II. 649. old.

[24] Degré, 1869. 60. old.

[25] Prielle Kornélia: Ismeretségem Petőfivel (1879). In: Hatvany, i.m., II. kötet. 23-24. old.

[26] Jókai Mór: Petőfi eszmecsírái. In: U.ő.: Őszi fény. Ujabb elbeszélések. Bp., 1907. 75-77. old.

[27] Jókai Mór: Petőfi és ellenségei. In: U.ő.: Életemből. Igaz történetek, örök emlékek, humor, utleirás. Bp., 1898. 210-211. old.

[28] Lauka, i.m.,old.

[29] A Geringer számára készített beadványt l. MOL Abszolutizmuskori Levéltár (D 51). Báró Geringer, magyarországi polgári ügyekben teljhatalmú császári biztos iratai. Elnöki iratok. 1850:1453.

[30] Az adatnak - kérésemre Szatmári Judit nézett utána; segítségét köszönöm.

[31] Wallentinyi, i.m., 62-63. old.

[32] Lauka, i.m., 187. old.

[33] Degré, 1869. 63. old.

 

v20100630