Milyen emlékem van Jóska bácsiról? - Nagy Dezső

Keveset tudtam magáról az emberről. Gyerekkoromban, a Sehőben lévő MHSZ kispuska lőtér építése kapcsán találkoztam vele, ez romjaiban még ma is megtalálható. Egy kis munka, egy kis szórakozás volt a mottója. Földet lapátoltunk és csalitot irtottunk, aztán lőhettünk párat kispuskával. Az már majdnem igazi puska volt! Puskapor hajtotta, gyerekfejjel ez már nagy lépés volt a dugós puska elvéhez hasonlóan működő légpuskához képest.

Emlékszem egy versenyre kitanultam, hogy a sötétvörös tusával rendelkező kispuska hová is hord. Már egészen jó eredményeket lőttem vele, aztán a nagy napon egy másik puska került hozzám. Hát a verseny végére tudtam csak meg, hogy merre is hordott. Ez csak a harmadik helyre volt elég. Talán ezek a gyerekkori hatások is közrejátszottak abban, hogy a katonai pályán voltam egy ideig. Másik meghatározó emlékképem, amikor Jóska bácsi az évszaktól függően a hársfa virágát szedte, vagy a fákon lévő betegséget jelentő, de gyógyszeralapanyagként hasznosítható fagyöngyöt.

A Csopakon élő Róbert fia jóvoltából, megkaptam Jóska bácsi több tanulmányi dokumentumát, melyek azt bizonyítják, hogy eszes és törekvő ember volt életének mindegyik szakaszában. Ezekből a teljesség igénye nélkül párat bemutatok, mint az elmúlt idők tanulmányi okmányainak emlék tárgyait. De összességükben nézve kirajzolódik egy kép egy emberről, aki helytállt és küzdött az iskolapadban, a mindennapokban és a harctéren egyaránt. Talán napjainkban már túl gyorsan élünk ahhoz, hogy más eredményeit méltassuk, elismerjük. Pedig mindannyian a hétköznapok hősei lehetünk, hibázhatunk, lehetnek rossz napjaink, döntéseink, mondataink. Végignézve a dokumentumokat, kijelenthetjük, hogy elérte mindazt, amit a lehetőségek nyújtottak számára. De talán nem is az egyéni eredményei a lényegesek számunkra. Hanem, hogy ezekből mennyit fordított a közösség számára. Vajon rólunk elgondolkozik, majd valaki? Átmegyünk a vizsgán majd? Tettünk a közösségünk javára? Ezek a képek, amiket fényképezett önmagukért beszélnek, de mögöttük ott a fényképész szeme, gondolata és szándéka. Ő lefényképezte, megőrizte és közkincsé tette. Megpróbálok a nyomába lépni és egy lépéssel tovább vinni a fáklyát és talán lesz majd, aki tőlem is átveszi. A faluhoz való kötödését szépen mutatja, hogy a Gógánból kivágott tölgyfából készítetett magának fejfát még éltében, mert holtában sem kívánt elszakadni a falutól.

Szándékomban áll még Jóska bácsit nálamnál sokkal jobban ismerő ikervári emberektől kérni pár sornyi megemlékezést, hogy a megőrzött kép színesebb legyen.