Ikervárott - Dénes Zsófia és Szalatnyai József

Dénes Zsófia? Ki is volt ő? A tájékozottabbak rávágják írónő. Illetve, aki ennyit tud róla, az már azt is hozzá fűzi, hogy Ady Endre mennyasszonya volt. Bár az írónő nem ment hozzá feleségül, viszont barátja és emlékének ápolója maradt egész életében.

Hogyan kerül kapcsolatba Ikervárral? Két szálon is eljutottam hozzá.

1967-ben a nyár elején az írónő itt pihent a kastélyban, amikor Szalatnyai József az írónő negyedik férje, megfestette Batthyány Lajos képmását a gyerekotthon kultúrtermébe.

Valamint írt a nevelőotthonról, az akkor itt zajló nevelői munkáról, ami a Vas Népe újságban, ami később egy könyvben is megjelent. Vagyis jó hírünket vitte el másokhoz.

De önmagában az írónő személyisége is szolgáltat okot az érdeklődésre. 102 év alatt megélt és kiírt magából pár dolgot.

Jómagam sokszor elmentem a téma mellett, jobban mondva elengedtem a fülem mellett, amikor Édesanyám emlegette, hogy Etus néninél járt Zsuka néni és Szepi bácsi kávézni. Ez semmit sem jelentett számomra, pedig gyerekként elkerülhetetlenül láthattam őket, mivel Etus néninél laktunk albérletben. Etus néni, nekem Ecci Mama, polgári nevén özv. Gerbert Ottóné. Hogy ismerkedtek meg, mi volt az összekötő kapocs? Nem tudom. Mindketten éltek francia és német nyelvterületen, talán a nyelv ismerete, a műveltségük? Etus néni férje volt valamikor az ikervári orvos 1954-es haláláig, de ekkor már nem élt. Fia pedig később Hegyfalun lett körorvos, akinek olyan szinten megbecsülték emberségét, hogy halála után 10 évvel még utcát is elneveztek róla.

Megtudtam, hogy Etus néni sokszor zongorázott Dénes Zsófiának és férjének a szemműtétet követő lábadozása alatt tett esti kilátogatásaik során. Édesanyám elmondása alapján, egy emlékezetes erdélyi paradicsomos káposzta vacsorát is főzött Zsuka kérésére, ami főként a fehér blúzon maradt emlékezetes. Valami igazság lehetett ebben, mert az otthoni könyvespolcunkon megvoltak Dénes Zsófia művei, bár gyerekként nem értékeltem, mert egyetlen indián sem szerepelt bennük.

Figyelemfelkeltés céljából Dénes Zsófia pár életrajzi adatát megemlíteném, mert mind a szólás is mondja „nem mindegy, hogy ki mondja.” Utána idéznék pár bekezdést az Ikervárhoz kötődő írásából. Miért tartom olvasásra érdemesnek? Mert a jelenünk (2016) nagy problémáit érinti pár emberi gondolattal.

Az oktatás és az egészségügy állapota manapság már olyan alacsony szinten van, hogy csak az tagadja ezt és nem tesz semmit, akinek a feladata és lehetősége lenne tenni valamit. Emberi sorsok, szó szoros értelemben életek dőlnek el a mindennapokban az iszonytató viszonyok között. Az oktatás kapcsán egy zárómondatot emelnék ki Dénes Zsófia írásából: "Mert döntő a sorsunkra, hogy ki nevelt bennünket." Tömör és valós megfogalmazás, a kevésbé érdeklődők itt már feladhatják. Ha csak egy gondolatot tesznek magukévá, már gazdagabban távoznak innét.

Az egészségügy kapcsán pedig egy olyan önfeláldozó ápolónőről ír Dénes Zsófia, akivel minden kórházba kényszerülő beteg szívesen találkozna. Napjaink alulfizetett és túlterhelt ápolónőink is biztosan ilyen tiszta szívvel választották a hivatásukként az ápolást, de az élet átformálta a lehetőségeiket. Kedves Olvasó, ne várjon nagy dolgokat, csak egy egyszerű üde, nyugodt lélegzetvételre számítson. Sajnos az oktatás és az egészségügy problémája 2023-ban még jobban kiélezett, a megoldás pedig még a látóhatár szélén sincs.

	Dénes Zsófia 1885-1987 között élt. Nem, nem elírás 102 évet élt meg, azt gondolom nem csak egyszerűen megélte, inkább átélte. Hány írónő mondhatja el, hogy még 99 évesen is kiadnak tőle egy kötetet? Budapesten folytatott irodalmi és művészettörténelmi tanulmányokat. 1906-ban hozzáment Morzsányi Bokáts Géza banki hivatalnokhoz, férje halála után, 1911-ben Párizsba utazott hírlapi tudósítónak. 1913 őszén ismerkedett meg Ady Endrével, két héttel a megismerkedésük után, a 36. András napján mármint mennyasszonyként vett részt a névnapi vacsorán Zsófia. Zsófia anyja ellenezte a házasságot a nem jó hírű, beteg és alkoholista költővel. Ellenkezésének magvát az is képezte, hogy Zsófia első férje is súlyos betegségben halt meg. 1916-ban férjhez ment egy török orvoshoz, dr. Cosma Cosma bejhez, akivel Svájcban, Németországban és Ausztriában éltek. Újságok szerkesztője, munkatársa volt. 1925-ös megözvegyülése után Nagy Andor újságíróhoz ment feleségül 1928-ban. Végül negyedik férje Szalatnyai József festőművész volt, aki 1965-ben vette el az akkor nálánál 30 évvel idősebb Zsófiát. Bizonyíthatóan boldogan éltek még 22 évig.
	Furcsa lehet, hogy nem írói munkásságára tértem ki részletesen, de talán ebből az életútból több olvasható ki, mint pár regény címéből vagy hírlapok, újságok a nevéből, ahol dolgozott. Budapesten született és halt meg, a Farkasréti temetőben nyugszik férjével közös sírban a 48-as parcellában. A sírkő fő felirata ZSUKA, ezt a nevet családi körben kapta gyerekként. De talán tudta, hogy letett annyit, hogy ezt a szót kisajátíthassa és elhangzásakor rá emlékezzünk. Olyan életerő volt benne, ami irigységre ad okot sokaknak, pedig csak nekik is tenni kellene a saját sorsukért valamit.
	Szalatnyai József - Szepi bácsi – Eperjesen született 1915-ben, a család Pestre költözött, rajz tehetsége hamar megmutatkozott Szőnyi István szabadiskolájában kezdett. A Képzőművészeti Főiskola előtt Vaszary Jánosnál tanult, majd a főiskolán mestere Réti István volt, 1933-38-ban. Sőt, jómaga is volt ott tanár 1949-ig, majd 1991-ben rehabilitálták és a főiskola címzetes tanára lett. Sorsa hányattatott volt, a II. Világháborúban frontszolgálatos volt. 1949 - 56-ig a Honvédségnél grafikus és képzőművészeti köröket vezet. Anyai ágon rokonságban volt Szinyei Merse Pállal. Szalatnyai neves emberekről készített portrékat, Kodály Zoltánról készített pasztell hozta el számára később a Munkácsy-díjat. Szalatnyai 1952-ben ismerkedett meg Dénes Zsófiával,1965-ben összeházasodtak és egymást kiegészítve éltek 1987-ig. A bal oldalon látható képet 1956 karácsonyán készítette Dénes Zsófiáról, aki ekkor 72 éves volt. Szalatnyai egy 1993-s újságban megjelent interjúban így nyilatkozott Dénes Zsófiáról: "Nekem egy európai, nagy magyar asszony volt a feleségem, aki szívvel-lélekkel magyar volt."

Szalatnyai József által festett, az ikervári nevelőotthonba készült Batthyány kép sorsát még kutatom. Egy a nevelőotthon új épületének avatásáról készült képen tudtam beazonosítani csak eddig. Látható az épület falán a festmény. Ha lesz még információm róla, akkor pótlom a hiányt. Biztos nem lett az enyészeté a festmény és remélhetően nem ment át "magán" tulajdonba. A lenti kép megjelent a Vas Népe 1967.09.26-os számában lévő cikkben is, szerzője Pósfai János, a kép készítőnek je van csak megadva. Az intézet ekkor vette fel a Batthyány nevet.

Dénes Zsófia egy írásából emelnék ki pár oldalnyit, egyszerű gondolatok, de időt állók.

A történések időpontja 1967, megjelenése 1979-ben a Vas Népe újság október 14.-ei számában történt először, majd pedig Dénes Zsófia – Ami a százból kimaradt kötetében (Gondolat kiadó, 1985) is megjelent - Vas megye földjén címmel.

A cikk megírásakor 82 éves volt, ennek tulajdonítom, hogy 1968-at írt dátumként a cikkben, a könyv megjelenésekor már 99 éves volt Dénes Zsófia!

"Vas megye földjén"

Be sok emlékem van vasi bolyongásomról! Jó emlékem, szép emlékem. De nehéz emlékem is, mert Szombathelyen szemműtéten estem át.

Ezerkilencszázhatvannyolc kora nyarán mentünk Ikervárra, az uram és én. Ő azért, hogy az egykori Batthyány Lajos kastélyba telepített gyermekotthon kultúrtermébe megfesse a vértanú Batthyány Lajos, az első felelős magyar miniszterelnök képmását. Az élethűség kedvéért kezére adtak egy kis fotót a Barabás-akvarellről. Az uram ezt a munkát nem díjazásért vállalta, de a 48-as forradalmi múlt tiszteletében.

Jómagam pedig azt a megbízást vállaltam, hogy a gyermekotthon neveltjeinek sorsát megismerjem, közvetlen érintkezésben a gyerekekkel. Mert tragikus háttere volt minden odakerült kis vagy nagyobb fiú életének. Bűnöző, börtönbe került, alkoholista, züllésbe sodródott szülők gyermekei voltak. Mindenképp olyanok, akik tragikus kapcsolatból születtek. Vállaltam, hogy könyvet írok róluk, szülők és gyermekek okulására. Hogy rámutassak a becsületesen dolgozók kiegyensúlyozott életének fenntartó erejére az alvilági züllöttséggel szemben.

Aszályos nyár volt az nagyon. A tavasszal még alig mutatkozó szürkehályog a szememen nem várt sietséggel sűrűsödött. Egyszerre csak ott álltam és alig láttam.

Az uram elvitt Szombathelyre. Akkor ott gyakorolta áldásos tudását az ország egyik nagy hírű szemsebésze, a pécsi egyetem magántanára, a híres debreceni Kettesy professzor kiváló tanítványa: Miklós Andor doktor. A megyeszékhely kórháztelepén állt az ő szemsebészeti osztálya: az ő professzori birodalma. A műtő berendezése, kívánságára, külországból került oda. Erre a szemsebészetre juttatott el a szerencsém.

Arról a kórházi szereplésemről más alkalommal már írtam, itt csak annyit mondok el majd, amiről eddig még nem szóltam.

De hadd beszéljek előbb az akkor látott Batthyány-kastély szépségéről. Gyönyörű volt. Most úgy áll elém emlékképe a hatalmas park, a százados fák gyűrűjében, mégis levegősen, mint valami nagy ékszer.

Ősi kastély, melyet a 48-as forradalom előtt Pollack Mihály, majd Ybl Miklós épített újjá neoreneszánsz stílusban - Batthyány Lajos kívánságára. Kétemeletes palota, a magasföldszintre jobbról és balról vezető két külső lépcsőfeljárattal, a tetőn homlokpárkányzattal, és még ennek tetején is ötoszlopos, kisebb pártával. Az áttörtén rajzolódik az égre, mintha a kastélyt koronázná. Elbűvölten álldogáltam akárhányszor a szépséges látvány előtt.

De elámultam akkor is, amikor átléptem a kastély küszöbét. A lépcsőház kanyargón felsiető fokait csillogó fehér márvány fedte, és fekete korlát kísérte azokat a magasba. Ébenfa korlát, műgonddal esztergályozott ébenfa lábakon. Teljes színellentét - fehér és fekete, még igaziból és nem műanyagból, az ott járó gyönyörködtetésére. És itt hadd mondjam meg gyorsan, hogy a kastélyt az örökösök régen átadták az államnak. Ez a hajlék gyermekotthon lett a népi demokráciában.

Olyan gyermekek otthona, akik maguk még semmi olyasmit nem követtek el, ami büntető paragrafus alá esnék. Nem javító-intézetbe valók. De bölcsőjüktől kiszolgáltatottak voltak felelőtlen szülőknek. Sérültek lettek testükben-lelkükben. Volt úgy, hogy már bizonyos fokú üldözöttség érzése csírázott ki a gyermekben, vagy hogy lázongásában saját dührohamai teperték le a zsengekorút. De előfordult az is: a szomszédok szánalma hívta fel a hatóság figyelmét embertelen éheztetésükre és rab állapotukra. Sérelmeik felsorolása kimeríthetetlen. Nem csoda, ha a rossz bánásmód miatt vagy a züllött környezet példájára sok gyermek elcsavargott, és maga is a bűnözés útjára lépett volna.

Hanem a megsérült palánták ebben az új otthonukban csak-hamar kiegyenesedtek; a talajból, a levegőből, az őket érő megértésből táplálékot szívtak, fejlődésnek indultak, virulásba kezdtek.

Meg kell mondjam, én eddig fel sem tételeztem, hogy ilyen nevelőintézet lehetséges. A hatvanas évek derekán lépett az intézet új útra. Példás, ahogy itt a vezetés és a tantestület dolgozik. Valamennyi idekerült gyermek érzi - akárha ösztönösen is - a pedagógusok és a melléjük felzárkózó dolgozók szeretetét és ennek az otthonnak emberi melegségét. Csak tiszta szívű emberek képesek erre a környezetüket éltető-melengető kisugárzásra.

A kastélyhoz tartozó huszonhat holdas gazdaságot is az intézetigazgató irányítja. Saját gabonaföld, saját konyhakertészet terem a menzának. A gyümölcsszüret a gyermekeké. A sertéshizlalda hússal és zsiradékkal látja el a háztartást. A konyha így kitűnő táplálékot adhat a gyermekeknek - és semmi sem csúszik félre. Nekem ezt nem mondta senki, de hosszabb ideig ott éltem és magam tapasztaltam.

Ezek a gyermekek itt az életre készülnek, az általános iskola elvégzése mellett tizenhat-tizennyolc éves korukra szakmunkások lesznek. Különböző tanműhelyekben kapják a kiképzést, itt az otthonban.

A fiatalok fizikumát sport edzi: birkózás, súlyemelés, úszás - saját maguk karbantartotta medencében - és még sok más testnevelő játék. A legjobbak már részt vesznek országos versenyeken is.

Így nevelődnek új dolgozó emberek Ikervárott - új termés olyan magból, amely eredetileg meddő talajra hullott.

Ezerkilencszázhatvanhét szeptemberében Batthyány Lajos nevét vette fel a gyermekvédelemnek ez a vára. Ezt ő nemcsak vértanúhalálával, de életével is megérdemelte. Mert itt Ikervárott és az egész országban fáradhatatlanul szolgálta a nép javát, és ezt a törekvést nevelője, bizonyos tudós Neurohr mester plántálta belé.

Éppúgy, ahogy Wesselényi Miklós, a jobbágyszabadító is, az ő népért kiálló humanizmusát nevelőjének, Pataki Mózesnek köszönhette, akit hálából apja mellé temettetett a családi sírboltba.

Mert döntő a sorsunkra, hogy ki nevelt bennünket.

De menjünk vissza a kastélyba. Az egykori nagy klubterem, ottjártamkor, az otthon kultúrterme és könyvtára volt. Öreg, ikervári bennszülöttek a faluban beszélték nekem, hogy valamikor ennek a klubteremnek nem volt negyedik fala. A ház homlokzatáról ablaktalanul nézett a parkra. Átjárta a szabad levegő, télen is. De akkor a vadászatról megtérő nagyurak, poharazás közben, bundáikban ülték körül a nyitott kéményű kandal¬lót. Abban hasábfák égtek nagy lánggal, és fölöttük, nyárson sült vacsorára az aznap elejtett őz vagy szarvas forgott.

Nos igen. Az még cifra nagyúri élet volt. Hanem maga Batthyány Lajos a nép mellé állt, fölemelkedéséért küzdött. így egész tekintélyterületén szolgálta a kisiparosok, kézművesek, a nehéz sorban dolgozó kisemberek boldogulását. Kossuthtal barátságot kötött, és Kossuth nemegyszer látogatta meg őt ikervári otthonában. Én is ültem az alatt az egykori mamut- vadgesztenyefa alatt, amelyet a vasi néphit ma is Kossuth fájának nevez. Állítólag ezt a kétszáz éves faóriást (a mi időnkben már csonka volt) a reformévekben az a kőpad fogta körül, amelyen ők ketten üldögéltek és tanácskoztak.

Mutatják a parkban még a vérpad helyét is, ahol leütötték a Habsburg-ház ellen rebellis magyarok fejét. Igaz, nem igaz - történelmi helyen járunk. „In oppido Ikervár", a Rába folyó partján.

Hogy mennyire egyeztek Kossuth és Batthyány az Ausztriától függetlenítő harcukban, azt a történelem tanítja. Batthyány Lajost a szabadságharc idején elhurcolták az osztrák pribékek, és Pesten, kaszárnyatömlöcben szenvedett, majd a nemzet új Mohácsa után golyó által kivégezték. Ahol vértanúhalált halt, ott ég az örökmécses az ő emlékezetére.”

XXXXXXXX

Szombathelyen mindkét szememet egyszerre lehetett operálni, és én nem is tudom már, mennyi ideig maradtam vak, azaz kötéssel mindkét szememen. A fejemnek tilos volt megmozdulnia; úgy kellett hordoznom, mint a koronát, amelynek megbillennie nem szabad.

Szerencsém volt, hogy soha nem remélt ápolónőre találtam. Rózsi nővérre. Az elesett ember minden hálájával megszerettem, és csak Rózsikának neveztem.

Heteken át úgy ápolt, mint a kisgyermeket. Olyan tiszta voltam, mint a csecsemő, akit mindennap megfürdetnek. Pedig hát csak az ágyamon mosott le tetőtől-talpig minden reggel.

Még a hajamat is megmosta Diána sósborszesszel. Amikor elkészült, egy másik nővér segítségével - a tanár rendeletére - rögtön kiültetett ágyam lábához a karosszékbe, ahol naphosszat maradtam, nehogy a sok fekvés a tüdőt megtámadja.

Csak akkor láttam meg először Rózsi nővér arcát, amikor levették rólam a kötést, és szemüveget kaptam. Láttam, hogy haja ezüstszínű, a szeme sötétkék és kifejezése: jóság.

Természetesnek tartottam, hogy ilyen ápolásért jól bélelt borítékot nyújtsak át gondozómnak. De ő nem tartotta így. Hátrált, és nemet intett.

- Én fogadalomból lettem ápolónő. Megfogadtam, hogy magatehetetlen emberek megsegítésének élek. Mi lenne a foga-dalomból, ha én ezért tőlük jutalmat elfogadnék? Engem eltart a kórház. Adja ajándékát egy rászoruló szegénynek.

Csodálkoztam. És megteltem tisztelettel iránta. Mégis izgatott az, hogy én ne adjam neki hálám jelét. Az uram mindennap eljött hozzám huszonöt kilométernyi távolságból - ikervári szállásáról hogy reggeltől este 8-ig mellettem üljön. A tanár megengedte, és szobatársnőim mind szeretetükbe fogadták őt. Azt mondtam neki:

- Keresd ki holmim közül az én Bécsből hozott fejkendőmet. Tiszta selyem, halovány rezedazöld nagykendő; én még sohasem viseltem. Hozd el holnap.

- Rózsika kedves, ezt csak elfogadja tőlem? Ez nem viszonzás. Éppen csak szeretet.

Nézte a fejkendőt, a ritka nehéz selymet. A szeme nagyra nyílt, vonásain derű rezdült át. Nem mondott nemet, de igent sem.

- Ha megengedi, hazaviszem és megmutatom az uramnak. Ha ő azt mondja: a fogadalom ellenére elfogadhatom, hát akkor

Másnap mosolyogva lépett karosszékemhez.

- Az úgy volt, hogy amikor az uramat estére munkájából hazavártam, én a fejkendővel ültem az asztalhoz. Ő belépett a szobába és megállt. Azt mondta: „Rózsikám, milyen szép vagy azzal a zöld kendővel. Úgy illik az arcodhoz, az ezüst hajadhoz. Ne is vedd le. Maradj így egész este. És azután is azt mondta: kivételesen megtarthatom. Hát hogyan is köszönjem meg?

Ma már azt is bizonyosra veszem, hogy ilyen Rózsi nővérrel többé nem találkozhatom. Búcsúzáskor elárulta nekem: szerzetes ápolónő volt. Ő is a vasi föld szülötte.

Elhihető ennek a dedikálásnak a valódisága?

Valaki a 100. születésnapján dedikál? Egy biztos, ilyet egy író, ha megéli nem hagyhat ki.

Egy az írói pályán élethosszig aktívan jelenlévő írónőtől nagyon is elképzelhető. De lehet, hogy csak a remény hangja ez nálam, hogy nem csaptak be, amikor megvettem ezért ezt a példányt?

Hinni jó! Amíg meg nem cáfolja valaki, addig biztos kitart az örömöm.

Az eredetiség látszatát alátámasztja Zsófiának egy korábbi nyilatkozata, hogy a szeme rosszabbodása végett a fenti időszakban már nem használt tollat, hanem vastag filctollat.

Egy kis életkép Pósfai János riportjából, hogyan látta Dénes Zsófiát, azaz Zsukát Ikervárott. A hosszabb cikk megjelent a Békés Megyei Hírlap, 1995.01.7-8.-ai számában – Nagy emberek szerelmei – Zsuka cím alatt.

„Amikor beléptem szobájába az ablaknál ült, arcába hullott a fény, és megtelt mosollyal. Szalatnyay József (a Szepiként ismert festőművész) Zsuka férje elém sietett, és asszonya elé vezetett. Dénes Zsófia vastag keretes szemüveg nélkül nézett rám, dacára nyolcvan évének, arcán nyoma sem látszott az idő múlásának. Mély, kissé rekedtes hangon beszélt, s olyan kedvesen meleg barátsággal, mintha régen ismertük volna egymást. Szinte egész délután Adyról mesélt.

– Szeretetben láttam, szeretetben ismertem meg őt – mondotta Zsuka. Együtt lélegeztünk, egyek voltak a gondolataink. Készültem rá, hogy megmentem a beteg embert. Mindenáron meg akartam menteni… És én ezt mind megírtam abban a könyvben, amelynek címét Ady nekem írt gyönyörű verse adta: Élet helyett órák. Két nap és egy átvirrasztott éjjel választott el attól, hogy a felesége legyek.”

Dénes Zsófia, mint Ady Endre mennyasszonya

Ha már Ady mennyasszonyként hivatkoztam Zsófiára az első bekezdésben, akkor pár gondolatot, adatot is megemlítenék a közös életükről. Ami nagyon rövid volt, de Ady élete végéig meghatározó. Sőt, valójában csak Ady halála után 20 évvel kezdődött az az időszak, amikor felfedte, megírta az akkori eseményeket Dénes Zsófia.

Mint írónő, regényszerűen tette elénk Adyból az embert. Erre való felhatalmazottságát Ady testvére, Lajos és közeli barátai is elismerték, akik az események résztvevői voltak. Természetesen volt, hogy ugyanarra az eseményre máshogy emlékeztek. De ez elmondható a múlt heti családi ebédről is, minden résztvevő másra emlékezik, csak a menü egyezik meg. Ady élettörténetének felkutatása és megőrzése során mások emlékeit is feldolgozta és azokat a könyveket az elbeszélő neve alatt adták ki. Ilyen könyvek voltak Ady Lajosné - Az ismeretlen Ady (1942) és Fehér Dezsőné emlékeinek feldolgozása - Akkor a hársak épp szerettek (1957).

Ady Lédával történő szerelme már másfél évvel Dénes Zsófiával való megismerkedésük előtt befejeződött, sőt sok-sok nő fordult meg abban az időszakban az ágyában.

Adyval 1913 novemberében ismerkedett meg, 22.-ei születésnapja előtt két nappal. Balázs Béla tanár, író, költő, újságíró mutatja be Zsófiát Adynak, aki később féltékeny is volt rá. A november 30.–án rendezett András napi vacsorán már, mint kiszemelt mennyasszony szerepelt Zsófia! Zsófiához, helyesebben mondva "Andreához" írt – Becéző, simogató kezed című verse 1913 december elsején jelent meg a Nyugatban, amit valószínűsíthetően 26.-án kapott meg Zsófia, mintegy leánykérésként.

Karácsony előtt akartak összeházasodni titokban. Zsuka édesanyja ellenezte a házasságot. Ady egészségi állapota sem tette lehetővé, december 10.-én a Szent János kórházba ment kezelésre. Párizsba való utazást terveztek, de az anyagi gondok sem támogatták azt elképzelést. Ady felmérhette a szanatóriumi kezelése alatt, hogy a házasság az ő egészségi állapotában nem a megfelelő lépés. Hűségéről sem lehetett beszélni, csak a folytonos hűtlenségéről. Ebből a helyzetből sok jó nem kerekedhetett volna.

Zsuka egyedül utazott Párizsba, 17.-én érkezett meg. Ott akartak összeházasodni, illetve Zsófia el akart távolodni anyjától és pletykáktól. Ott kapta meg a Nyugat újság december 16.-ai számát (más forrás szerint 13.-ai), melyben megjelent az Élet helyett órák vers. Dénes Zsófia Szilveszterre hazajött, beteg anyjához. Január elsején bontotta fel az eljegyzését, Bölöniéknél 5.-én találkoztak Adyval. Nyugatban, 1914 január 16.-án jelent meg a Talán Hellász küldött szakítós verse Adynak.

Januárban Ady a Park szanatóriumba költözik, majd hölgy kísérettel a „dalmát” tengerpartra utazik két hétre. A házasság elmaradásának okát megírta Ady Lajos, a testvére és Bölöni György, barát is, más-más eredménnyel. Vélelmezhetjük, hogy Ady egészségügyi okokból mondott le erről a házasságról, de öccse boldog házassága és Édesanyja unszolása a biztonságos révbe érésre, valamint a majd én megmutatom virtus pár hónap múlva már Bonca Bertához űzi, akivel már évek óta levelezget. Április végén már meglátogatja és öt hét múlva Pünkösdkor már leánykérőbe megy Csucsára.

Dénes Zsófia 1914. áprilisában már dr. Cosma Cosma bej mennyasszonya. Újból, mert amikor Ady-t megismerte, akkor visszaküldte az eljegyzési gyűrűt. Csak 1916. április végén házasodtak össze.

Adynak ismert szokása volt, hogy mindenkit át-elnevezett. Zsófia így kapta az Andrea nevet tőle, mint az András női párját. Ady pedig a kölcsönt visszakapva, az Adyskám-ból származtatott Dyssa és Dyska lett, oly annyira, hogy a szakításuk után írt leveleit is ezen változatokkal írta alá, mint Dysod. Ady 1919 januárjában meghalt, Dénes Zsófia 20 évvel később kezdte el a memoár írását.

Ady a maga módján szerette Zsófiát, ez a levelekből és a versekből kiolvasható. A barátságuk megmaradt a szakításuk után is, Ady élete végéig. Ady Endre Dénes Zsófiát méltó társnak érezte magához, szakításuk után is becsülte emberi értékeit. Zsuka mennyasszonysága időben rövid volt, de mélységét Ady közvetlen barátai is elismerték.

Valahogy úgy éreztem, hogy nem hagyhatom ki ennek a levélnek az idézetét. Zsuka 1977-ben 92 éves volt már ekkor, de még ekkor is, négy férj után is, Ady emlékezete a mindennapjai része volt. Egy egyszerű baráti levélbe is beleszövi, hogy mit is mondott volna Ady. De érdemes felfigyelni arra a munkával kapcsolatos hitvallására is, hogy ha csak egy rövidet is kellett írnia, akkor is elolvasott hozzá 10 könyvet. A hivatkozott 10 flekk, az hétköznapilag 10 oldalt jelentett.
	Forrás: Lengyel Balázs – Újholdak és régi mesterek című leveles könyvében szereplő levélszövege Címzett: Lengyel Balázs író 1918 -2007, Feladó: Szalatnyai Józsefné Dénes Zsófia. 1014 Budapest I. Szentháromság u. 9. II. 4. Keltezve: Budapest, 1977. július 23. Nemes Nagy Ágnes költőnő, műfordító, esszéíró 1944 – 1958 között volt a felesége Lengyelnek, rá vonatkozik utalás van a levél végén. Kapcsolatukat a válás után is erős érzelmi kapcsolat jellemezte, amiről a Két Róma esszéből nyerhetünk képet, a szerelemtől az elmúlásig. Együtt szerkesztették az irodalmi Újhold Évkönyvet. 1998-ban Lengyel Balázs és felesége Nemes-Nagy Ágnes posztumusz megkapták Izraeltől a Világ Igaza elismerést, mert a Holokauszt idején zsidókat mentettek. Maga a levél kiváltója Lengyel Balázs Verseskönyvről verseskönyvre művének megjelenése volt, amiben az adott időszakban megjelent versekről ír elemzéseket, kritikákat.
Kedves és ezenfelül szeretett Balázs, köszönöm a Versről versre-könyvét. Kettőnk nevében köszönöm és á-tól z-ig elolvastam. Amire rendszerint nem érek rá, mert a küldött könyvre a sok muszájos könyv miatt nem kerül sor. (Ha csak 10 flekkes „emléket” kell megírnom, ahhoz is 10 könyvet olvasok újra el – hogy ne támaszkodjam levegőre.) És most is erről van szó. De maga Balázs – kivétel. Maga nemcsak belül, magam előtt a barátom, de az ítélete is nagyon érdekel, hogy ki hová helyez el. Melyik tartályba – vagy skatulyába. És jól tettem, hogy erre időt szakítottam, mert szinte mindig helyeseltem. Jobban meg is ismertem az illetőt. És kímélő szavakból is tisztán kiéreztem a másod vagy harmadosztályt. És magát azt, hogy kímélettel volt – szintén helyeseltem. Ami engem illet, én mostanában valahogy búskomor vagyok. Erről nem tehet az ember. Szepiben nincs hiba, ő keresztényül, tévedhetetlenül jó, még ha az asszony meg is öregedett. És még ezenfölül is meg fogok halni – írná Ady. Én nem ezt írom. És még ezenfölül is megmaradt a képességem, hogy írjak. Hogy odaadjam magam a papírnak, mint valamikor a szeretőnek, akit szerettem. De én ma már mindenre fáradt vagyok. Olyan elrettentően más világ ez, mint boldog fiatalkorom világa. Ha tudná, Balázs, milyen boldog tudtam lenni. Hát ez az, ami hiányzik. És hogy átrágtam magam a kásafalon – egyedül, segítség nélkül, majdnem – az sem vigasztal. Ne vegye rossz néven, ha panaszkodtam. Tudom, hogy majdnem mindenkinek van panasza. De néhány, kevés barátomat szeretem. Magát is, Ágnest is. Szívből ölelem magukat Zsuka És ha van kedvük és idejük, jöjjenek el hozzánk. Reggel 10ig vagy este 8 után telefont kérek előbb. Aug. 15 – szept. 1-ig bécsi barátainknál leszünk.

2016.05.26.-án Joó Alfréd a Batthyány Casino keretében szervezett egy temető bejárást, illetve a Batthyány mauzóleumba való tisztelgést. Ennek keretében megtekintettük a mauzóleumot belülről is, valamint több jeles sírt, amelyekről érdekes információkat kaptunk.

Mivel szép idő volt, még tettem pár felfedező kört. Ekkor találtam rá pár lépésnyire Ady Endre sirjára. Mit mondjak, hogy is kezdjem? Ady meghalt 1919-ben, akkor 2016-ot írtunk, majd kerek száz év elmúlt! Erre mit látok? Két pirosra festett tojást a sír hátulján. Ez ügye utalás a költő szifilisz, köznyelvben vérbaj betegségére, ami halálának fő oka is volt. Abban az időben a legelterjedtebb nemi betegség volt.

De felteszem a kérdést, az az ember aki biztosan nem élt Ady korában, de ilyen gyűlölet van benne, ilyen idő távlatában is és képes megfesteni két tojást, kivinni a temetőbe, az nem BETEG "ember"?

Szóltam ott az egyik temetői dolgozónak, de nem tűnt meglepettnek.

Korábban hallottam olyan pletykát, hogy amikor még Görgei Artúr altábornanyot árulónak tartották sokáig amiért letette a fegyvert, illetve, hogy kegyelmet kapott. Ezért sok atrocitás érte a sírját, úgymond felsőbb utasításra.

Az előző inzultust tapasztalva megkerestem az ő sírját is.

Megnyugtató módon rendben volt. Görgei 1916 május 21.-én halt meg, így valószínűleg erre való megemlékezés koszorúit láthattam. Mivel csak öt nappal később jártam ott.

Görgei vagy Görgey a helyes írásmód? Mindkettő, 1848 tól katonaként az y-t leváltotta i-re. Születés és halotti irataiban az y-os szerepel.

Érdeklődőknek hadd ajánljam a Wikipedia ide vonatkozó bejegyzését, ami elérhető I t t.

v2016.05.11 -06.09. v20230129