A péterfai ütközet áldozatainak exhumálása

Az 1992-93-as években hazánk területén egyre több helyen alakítottak ki II. világháborús német katonai temetőket. Felkutatták a különböző helyeken csak elkapart, vagy eltemetett katonák holttesteit, mert a falvak belterületén kívül elesett katonákat, ha ők nem a Szovjet Hadsereg csapataival harcoltak, haláluk helyszínén, vagy a közelben található lövészárokba, géppuskafészekbe temették el.

1994. május 30.-án keresett fel Alexander Schießler osztrák állampolgár, hogy mint a Honismereti Kör vezetője mutassam meg a péterfai ütközet német hősi halottainak sírhelyét. Én elvezettem a leventék sírjához, és azt állítottam, hogy itt a közelben,"pár lépesre vannak eltemetve a német katonák is” Németh Mariska néni elmondása szerint, aki hosszú ideig gondozta még az ő sírjaikat is. Az egyik őszön azonban beszántották a németek sírját, és az óta csak a leventék sírját gondozza.

A leventék sírjánál ekkor már két szép, vörösfenyő kereszt volt elhelyezve, rajtuk német feliratú réztáblák.

HIER  RUHEN

ANGEHÖRIGE DER 7. KOMPANIE DES GEBIRGS

JEGER REGIMENT 99. DER 1.GEBIRGS DIVIZION

Szabad fordításban feliratuk ez volt: "Itt nyugszanak az I. számú Hegyivadász hadosztály 99. ezred 7. századának katonái. 1945. márc. 28.” Ezt a német hadisírgondozók hozhatták.

Schießler úr az osztrák Kereső szolgálat tagjaként "Deutscher Soldat" feliratú keresztet helyezett a másik két kereszt mellé, a leventék kopjafája, és emléktáblája elé. Azt mondta, hogy jelenteni fogja feletteseinek a temetés helyét.

1994. július 8.-án Sárvár felé autózva az útról már messziről láttam, hogy a leventék sírja előtt, tőle északra markológéppel dolgoznak. Érdeklődve befordultam a 11-es Házak felé vezető útra, a volt major mellé, és megkérdeztem, hogy mit csinálnak itt. Kellemes megjelenésű, idős úr, Helmut Wagner mutatkozott be, mint a hegyi vadászok volt tisztje és közölte, hogy Sótonyi László igazgató úr engedélyével bajtársait jött exhumálni. Épp most keresik a sírjukat. Egy furgonban megmutatta azokat a papírmasé koporsókat, amelyekbe bajtársai földi maradványait helyezni fogják. Vele volt felesége is, és szomorúan, kegyelettel beszéltek a régi bajtársakról, ismerősökről.

Ezt a kutató csoportot átirányítottam a Déli oldalra, mert Tóth   Mariska néni elmondása alapján ott kellett lenni a német katonák sírjának. Sajnálatosan az akkori öt - hat kutató árok nem mutatott a sírásás által megbolygatott talaj metszetet. Helmut Wagner tudomásul véve az eredménytelenséget, műszeres vizsgálatot ígért. A következő hétre halasztotta az exhumálást, illetve a sír felkutatását. A leventék sírjának feltárásáról lebeszéltem, hiszen ez nem az Ő bajtársainak temetője volt. Ezt ő meg is értette és hangsúlyozta, hogy ő a hegyivadász bajtársakat szeretné lovagiasan és kegyelettel eltemettetni. Sajnos neki Németországba kellett másnap utazni, ezért a további kutatásoknál nem lehetett jelen.

Bajontai Imre a Sárvári Hírlap 1994. augusztus 12.-i számában így írja le az exhumálás eseményeit.

"A német exhumálók, Joseph Gebhardt és Werner Mähler, az AGR-ROLING Szállító Kft.-től béreltek egy Weimar típusú árokásó-rakodó gépet, amellyel 1994. július 8.-án, pénteken kezdték el a sírkert környéki kutatóárkok ásását. Az történt ugyanis, hogy több helyi visszaemlékezőtől kaptak olyan tájékoztatást a helyszínen, pontosnak ígérkező koordinátákkal, a sírkert és más tereptárgyak megjelölésével, mely szerint azokon a helyeken is nyugszanak német katonák. Sajnálatos, hogy tévedtek. Így aztán napokon keresztül, nagy költséggel ásattak 16 darab, átlag két méter mély kutatóárkot, teljesen feleslegesen. A műszeres mérések sem mutattak a sírkert környékén semmiféle fémtárgyat. Az eredménytelen kutatás után július 13.-án kerestek meg a németek azzal, hogy kizárólag az általam feljegyzettek járnak majd eredménnyel és meghívtak a bekerített „levente” sírhely másnapi feltárásához.

Július 14.-én reggel láttam csak a sírkert körüli eredménytelenül megkutatott nagy területet. A tömegsír felnyitása július 14.-én az északi oldalon kezdődőt. Az első leletek előbukkanásakor máris bebizonyosodott, hogy közös tömegsír ez a terület. A német katonák egy részének azonosítása könnyű volt katonai felszerelésük, lábbelijük, derékszíjuk, tölténytáskájuk, térképtáskájuk, csatjaik, rangjelzés maradványaik és a német fémpénzek alapján. Mindenből akadt, amit a harcoló német katona felszerelésként, vagy személyes szükségleteként magával hordott. Kerültek elő borotvák, tükrök, tintenkuli /a golyóstoll német elődje/. Még a német egészségügyi csomagból a gumi óvszer is megmaradt. Az egyik térképtáskából egy német biblia maradványa is előkerült. Fegyverzetük is a gödörbe került 15 Mauser típusú karabély, egy pisztoly, néhány géppisztoly és golyószóró. Volt több kézigránát és néhány páncélököl /ez volt a híres rakétaindítású kézifegyver, amellyel egy személy közelről még a legnagyobb tankot is kilőhette/

Az emberi maradványokból előkerültek kar- és lábszárcsontok, 24 viszonylag ép koponya és sok állkapocs, fogakkal. A fogakban lévő tömések és pótlások nagyon jellegzetesek voltak, és főleg ezek jelezték, hogy melyik volt német halott, mert a vipla tömés erre utalt. Akadt több aranyfog is. Az egyik ép koponya állkapcsában alul, felül számos aranyfog volt, és a koponya kiemelése után úgy csillogott, mintha csak tegnap rakták volna fel. Még szerencse, hogy hazai sírrablóink nem szimatolták ezt meg. Ezt a koponyát a szállító vállalat igazgatója, Kóbor József úr lefényképezte. A csigolyacsontok, a kéz- és lábfej apró csontjai, sok bordacsont és koponyacsonttöredék szétszóródva már a földdel elkeveredett.

A koponyákon található lyukak valószínűsítik a visszaemlékezők igazát, mely szerint a még élő sebesülteket "kegyelemlövéssel" fosztották meg életüktől. Az előre nyomuló oroszoknak a sebesült fogoly csak teher volt, azoktól nemcsak itt szabadultak meg ilyen módon. A katinyi példa eléggé ismert, és hivatalosan is elismert. Elgondolkoztató, hogy a sírból összesen 9 német katonai személyazonosító alumínium lap is előkerült. A mindig fegyelmezett és precíz németek az elesettektől leszedték ezeket, akinél ez megmaradt, azok társaik visszavonulásakor, mint sebesültek maradtak vissza.”

Az 1994. augusztus 26.-i számban Bajontai Imre úr azt írta: "a németek először 56 körülire becsülték az ott nyugvók létszámát, később ezt 40 körülire módosították."

Az első cikkében Bajontai úr 9 német azonosító lemezről irt. Gyűjtőtársaim, akik az eltakarítatlan, széttépett és szétszórt maradványokat szemlélték, még három azonosító lapot szedtek fel, amelyek számát megküldtem ismerősömnek Helmut Wagner úrnak. Kétségtelen tény, hogy az exhumálás után csak romhalmaz és szemétdomb maradt vissza a példásan gondozott sírkert helyén. A díszcserjék kitépve, a kopjafával együtt az üres kutató árokba kerültek a felszínen a markoló által széttépett derékszíj maradványok, és a megcsodált szétszórt gumi óvszerek maradtak a német rend és precizitás nagy dicsőségére! Ez a felháborító látvány, amelyről szegény Helmut Wagner mégrémálmában sem gondolhatott, eredményezte:

A SÁRVÁRI  ÚJ  KRÓNIKA  IV. évfolyam,  18. szám.  1994. szeptemberben

 -Jr – monogramot használó szerző cikkét. „ S elindult a gép: kanalával kitépte a kerítést, kifordította a díszcserjéket, kidöntötte a kopjafát, valamint az elhunyt leventék neveit tartalmazó táblácskát. Széttépte, odébb dobta a koszorú roncsait. Szóval szakértően dolgozott  ott, ahol a fémjelző detektorok, valamint a szóbeli közlések szerint is lőszerekre, robbanóanyagokra lehetett számítani. Nemsokára meg is érkezett az eredmény! A gödörből emberi és állati csontok, ruha- és felszerelés maradványok, valamint fegyverek és lőszerek kerültek elő. A „szakemberek”  összeszedték a személyazonosító lapocskákat – közismertebb néven „dögcédulákat”- ,majd húsznál több zsákot tömtek meg válogatás nélkül az ott talált emberi csontmaradványokkal. A „jól végzett” munka befejeztével a zsákokat elszállították, és eltávoztak. Mi nem sokkal az után érkeztünk a helyszínre, s az  alábbi  megdöbbentő    látvány fogadott bennünket:

A  gödrökben tucat számra feküdtek temetetlenül az emberi csontok, koponya töredékek. Közülük többön tisztán kivehető volt a friss törés nyom, amely minden bizonnyal a „ szakértő munka” következtében történhetett. A bakancsok  és egyéb tárgyak közt lőszerek, páncélöklök, kézigránátok hevertek. Igaz, hogy kibiztosítatlanul, de vészjóslóan! Mindez  35 fokos melegben, három napon keresztül. Az árkok között gyerekek és felnőttek kutattak, keresgéltek. Hétfőn aztán egy viszonylag vékony földréteggel temették be a leleteket, de amint azt a Vas Népe c. megyei lap rendőri rovata is közölte, az eset után jó két héttel még mindig kerültek elő innen veszélyes robbanóanyagok (trotil), és lőszerek.

Mindez két képviselőtestületi tag tudtával sőt patronálásával történt. Felelősök természetesen nincsenek, keresésük nem a mi feladatunk. Valakik, valahol elégedettek lehetnek, a halottak tán végre háborítatlanul pihenhetnek.

 1994. november 5.-i „HOLT LELKEK – Rémdráma a majorban” című, a TÜKÖR-ben megjelent cikket.

Sárkány Dénes volt levente ifjúkori naplójába feljegyezte a péterfán véle együtt levő leventék és az elesettek névsorát is, akik a közös sírba lettek eltemetve. Az ütközet után 23 levente maradt életben, akik szerencsésen haza is tértek Erdélybe.

Mindent összegezve a 20 levente mellé 12 azonosító lappal rendelkező német katona és még két összeégett orosz katona – akiknek rohamásóját a szemét közül felszedtem – lett eltemetve. Ez biztosan 34 ember. Sajnálatos, hogy nem készült jegyzőkönyv és Bajontai úron kívül senki fel nem jegyezte, hogy a 15 Mauser karabélyon kívül pontosan hány géppisztoly és géppuska került elő. Tudtommal a később kihívott magyar tűzszerészek sem vették jegyzékbe, hogy hány fegyvert, páncélöklöt, puskagránátot ástak ki a betemetett gödrökből, és mit találtak még, amelyekről Bajontai úr semmit sem tudhatott. Ezért aztán nem alkothatunk pontos képet sem a csonka hegyivadász század létszámáról, sem a lehetséges tűzerejéről.

1996 tavaszán Alexander Schießler és barátja Németországból aknakereső műszert hozott, mert nem akartunk belenyugodni, hogy a német katonák különálló sírját nem találták meg, és az erdélyi leventéket is a veszprémi német katonai temetőbe vitték. A II. számú tömegsírt azonban nem tudtuk megtalálni a műszer rendkívüli érzékenysége miatt. A modern gépesített mezőgazdaság olyan nagy mennyiségű fémtárggyal szórta fel a szántóföldet, hogy a műszer szinte állandóan fémet jelzett.

1996. augusztus 7.-én Szabó Béla polgármester úr megbízásából egy volt vegyvédelmis altiszt, Tóth János mutatta be találmányának érzékelő képességét. Ezzel a szerkentyűvel pontosan lokalizálta a leventék erede­ti sírhelyét, és az elbeszéléseknek megfelelően a sírtól DNY-i irányba 20-25 m-re kijelölte a II. számú, azaz a péterfai cselédek által első sírgödörnek szánt és csak német katonákkal megtöltött helyet. A műszere sehol másutt nem mutatott hasonló jelzést, így kénytelenek voltunk elfogadni a terület kijelölését.

A meglepetés a terület megbontása után érte a szemlét tartó csoportot, mert a kijelölt terület már megbolygatott, tökéletesen "megtisztított" volt. Csak apróbb csontmaradványokat tartalmazott, semmi fém, fegyver maradvány, vagy egyenruha tartozék, jelvény sem került elő. Tehát ezt a sírt vagy már az első exhumálás során, vagy később a tűzszerészek tevékenysége során felforgatták, tartalmát eltávolították. Ezt a tényt Stromayer antropológus úr is tudomásul vette. /Ő volt az exhumáló német csoport vezetője, de az első exhumálásnál nem tartózkodott a helyszínen./ Jegyzeteiben rögzítette az eredménytelenségünket. Állítása szerint 43 személy maradványa került elő az 1994. július 14.-i exhumálás eredményeként. Amikor ezt így tudomásul vesszük, le kell vonni a húsz székely leventét a létszámból és így huszonhárom német katonáról kell majd beszélnünk, és állítani, hogy túloztak a visszaemlékezők, akik 50-60 halottról beszéltek, de még a két összeégett szovjet katonát is le kell vonni, kiket bajtársaik ottfe­lejtettek. Tehát a végeredmény 21 német, 2 szovjet és 20 székely, akik az ütközet áldozataivá váltak.

Végezetül sajnálkozni kell, hogy a résztvevők közül senki sem készí­tett jegyzőkönyvet, vagy hiteles feljegyzést, amely az exhumálás tényét, a lelet anyag mibenlétét rögzítette volna, történelmünk és hadtörténelmünk számára.

Az Ikervári Honismereti Kör és a Nyugdíjasok Klubja a péterfai útkereszteződés DNY-i szögletébe kopjafával megjelölt emlékező helyet alakított ki, itt emlékezünk meg a székely leventékről minden év március 28.-án és halottak napja alkalmából. Ők az igazi áldozatok, mert őket kétszer is elhurcolták. Emléküket megőrizzük.

Az emlékhely 2010 március végén: