Kis falunk első írásos említése  Salamon király itt tartózkodásához kötődik.   Akkoriban a Rába és a Herpenyő által közrefogott területen két egyforma földhalomvár volt, melyekről a falu neve eredeztethető. Ezekről olvashattunk a motte tárgyalása részben már.  Az akkori leírások alapján fontos királyi udvarhely lehetett Ikervár, főként a két folyó árterének természetes védelmi képessége és a vadban gazdag területének köszönhetően.

Több írás úgy tartja, hogy Ikerváron kötött békét Géza herceggel Salamon, ami szép lenne. De valamikor az 1073-as Márton nap előtt kötöttek fegyverszüneti megállapodást Esztergomnál az egyik dunai szigeten, ami következő év Szent György napjáig tartott volna. De ez nem béke, hanem csak fegyverszüneti megállapodás volt, amit semleges területen szokás kötni.

 

Erről tért Salamon király haza és 1073. karácsonyát Ikerváron töltötte, ahogy akkoriban hívták Geminum Castellum-on. Az idilli képet némileg beárnyékolja, hogy itt várta be a német hadi segítséget, hogy a megállapodást megszegve megtámadja Gézát, míg annak testvérei, László és Lampert  idegenben voltak. 

Februárban el is indult a német csapatokkal Géza ellen. A szekszárdi apát viszont megvitte a hírt Géza hercegnek a tervről és így a meglepetésben rejlő előny oda lett. A február 26.-ai csatát ugyan Géza elvesztette, de sikerült elmenekülnie. 1074. március 14.-én viszont a Mogyoródhoz közeli csatában Salamont és német segítségét legyőzte Géza és László serege, amely cseh erőkkel egészült ki. Salamon Pozsonyba megmenekült ezután, de az országért folyó belharcoknak nem lett vége ezzel. Ezt a történelmi időszakunkat joggal illetik a trónviszályos jelzővel.

A WikiPedia-ban olvashatjuk a következőket  (forrás) , az Off-line verzió végett emeltem be ide a szöveget.

I. Salamon - Uralkodási ideje -1063 – 1074, Koronázása  Pécs (1064-es), 1057[1],  1063,  1064. április 11.  

                       Elődje  - I. Béla,  Utódja  - I. Géza, Uralkodóház - Árpád-ház,  Született   1053,    Elhunyt 1080 – 1090 között,                        Házastársa  Judit,  Édesapja    I. András,    Édesanyja   Anasztázia,

                 

Élete

 

Salamon I. András és Jaroszló Anasztázia házasságából kései gyermekként született. Örökösre nem számítva atyja korábban Béla hercegnek ígérte a trónt, fia születésekor azonban mindenképpen Salamonnak akarta megszerezni. 1057-ben IX. Konsztantinosz Monomakhosz koronájával valóban királlyá koronáztatta, s eljegyezte Németország gyermekkirályának testvérével, a tízéves Judittal 1058 szeptemberének közepén, mikor a két király egyúttal a békét is megkötötte. Endre halála után Zircen, özvegye Salamonnal s ennek arájával, Judittal Németországba menekült IV. Henrik udvarába, ahonnan német sereg kísérte haza Székesfehérvárra. Itt a főpapok és főurak őt másodszor is királlyá koronáztatták. Anasztázia királyné Attila kardjával ajándékozta meg Ottó herceget, s a többi német vitézt is gazdagon megajándékozva bocsátotta haza. Október végén azonban, alighogy IV. Henrik Regensburgba ért, II. Boleszláv lengyel fejedelem kíséretében Géza herceg betört az országba, mire a gyermek király és udvara Mosonba futott. Géza azonban hajtván a püspökök békéltető szavaira, Győrött 1064. január 20-án kibékült Salamonnal, s Pécsett április 11-én az unokatestvérek már együtt ünnepelték a húsvétot, sőt az ünnepi koronát maga Géza tette Salamon fejére.

Salamon uralkodásának első hét esztendejében az anyja befolyása alatt állt, aki azt szorgalmazta, hogy éljen békében az unokafivéreivel. Eleinte Salamon, illetve Géza és testvérei mérsékelték egymás iránt való bizalmatlanságukat, s közös erővel védelmezték a hazát. Az 1070-es évek első felében azonban az immár felnőtt király nem hallgatott többé anyjára. Udvarában mind nagyobb befolyáshoz jutottak a német származású lovagok, akik közül különösen Vid, bácsi főispán tudott hatni a királyra. Emiatt egyre feszültebbé vált a viszony Salamon és Béla fiai között.

1071-ben Salamon és Géza megsegítették Géza herceg sógorát, Zvonimir horvát bánt a karantánok ellen. Ezután az Erdélyt pusztító besenyőkre vetették magukat, s Kerlés mellett a Cserhalmon dicső diadalt arattak rajtuk. Majd a bolgárországi besenyők pártfogóit, a görögöket támadták meg, kierőszakolták a Száván való átkelést, körülvették Belgrádot, s Niketas várparancsnokot hódolásra kényszerítették. Mivel azonban Niketas Gézának hódolt, az ifjú király sértve érezte magát, s midőn a buziási mezőn lebonyolított vagyonelosztásnál Géza az önként hódoló görögök vagyonát nem engedte szétosztani, a király neki bosszúból kisebb részt adott a zsákmányból. Géza szabadon bocsátotta görög foglyait, amit a görögök egyenesen hozzá küldött követséggel viszonoztak. Midőn azonban a görögök csakhamar ismét elfoglalták Belgrádot, Géza vezér 1072-ben ismét részt vett Salamon király bosszuló hadjáratában, mely egészen Nisig mindenütt győzelmet aratott.

Géza a hadjáratból hazatérve úgy tapasztalta, hogy a király őt és öccseit tőrbe akarja csalni, ezért Lászlót azonnal a Kijevi Ruszba küldte, hogy külső segítségről idejében gondoskodhasson. Tizenhat püspök csak hosszas fáradozás után, 1073-ra békíthette ki Gézát és Salamont az esztergomi szigeten, egymásnak kezeseit azonban csakhamar kölcsönösen elfogatván, újból küszöbön állt a háború; a télre mégis 1073. november 11-én 1074. április 24-éig tartó újabb fegyverszünetet kötöttek. A király németjei azonban éppen ezt az időt akarták felhasználni, hogy a támadástól nem tartó Gézával elbánjanak s Vid, Marquard és a többiek Ikerváron, Kesztölcön és Szekszárdon a királyt Géza megsemmisítésére biztatták, mert szerintük ekkor nyílt erre a legkedvezőbb alkalom, hiszen Géza csak maga van itthon, míg László a Kijevi Ruszban, Lambert pedig Lengyelországban keres segítséget.

Anasztázia megpróbált hatni immár felnőtt fia politikájára, de a fiú semmibe vette anyja hasznos tanácsait, és már csak egyetlen emberre, Vid zsupánra hallgatott. A Thuróczy-krónikában olvashatók Anasztázia intelmei fiához: „Drága fiam! Többé más nem hallgatsz sem az én, sem pedig híveid tanácsára. Ellenkezőleg, egy jobban hallgatsz Vidre. Mi történt veled? Elveszejted magadat és az embereidet. Hát nem figyelmeztettelek, hogy legyen elég neked a magyar korona, élj békében a fivéreiddel, add ki a részüket a királyságból. Most pedig már Vidből sem lehet herceg, s te sem tudod megőrizni a hatalmadat”. E szavak hallatán Salamon kis híján megütötte az édesanyját, s csak Judit, a felesége akadályozta meg abban. Anasztáziának nem sikerült elhárítania a konfliktust Salamon és Béla fiai között.[2]

Gézát készületlenül lepték meg Salamon hadai, melyek 1074. február 26-án a kemeji rónaságon, valahol Nagyivánnál győzedelmeskedtek is. Géza futó seregéhez azonban László és sógora, Ottó csakhamar 11 új zászlóaljjal csatlakozott s március 14-én Mogyoródnál döntő csatát nyert Salamonon. Vid és Ernye elesett, Marquard és Szvatopluk fogságba jutott, Salamon pedig Szigetfőnél csak bajosan kelhetett át a Dunán, hogy azután Opos csapatának fedezete alatt Mosony felé meneküljön. Szétverte ugyan Zoltán, besenyő vezér seregét, mely Mosonyban körül akarta őt fogni, azt azonban nem akadályozhatta meg, hogy a királyi hatalmat Géza herceg gyakorolja. A segítségre szólított IV. Henrik császár májusban ugyan már fegyverkezni kezdett érdekében, de birodalmának belső ügyei miatt másfelé kellett fordulnia. Amikor azonban Salamon megígérte, hogy hűbérül fogadja tőle Magyarországot, s hogy hűsége jeléül 12 kezest és 6 várat ad át neki, zsoldosaival 1074 augusztusában csakugyan segítségére indult; azonban Salamon csak csekély haddal csatlakozott hozzá, Géza pedig atyjának, Bélának rendszerét követve, minden eleséget eltakarított az éhező sereg útjából. Így Henrik már szeptemberben visszafordult, s még dunai hajóinak egy részét is elégette. Salamon ezalatt Nyitrát ostromolta, hol vitéze, Opos korábban a császár figyelmét is magára vonta hősi tetteivel. Ekkor azonban, úgy látszik, neki is olyan gyorsan kellett visszavonulnia, hogy a nagy sietségben még koronáját,

a Konstantinos Monomachos-féle koronát is elvesztette, s azt csak századok múltán találták meg a földben, Ivánkán. IV. Henriket követte nénje, Judit királyné is, maga Salamon azonban Pozsonyba zárkózott. Április 14-én már elismerte királyul Gézát, de kívánatosnak nyilvánította, hogy az uralomban Salamonnal osztozzék. VII. Dukas Mihály görög császár szintén Gézát ismerte el királynak, és azt a koronát küldte neki, melyet királyaink évszázadokig használnak. Magát Salamont ezalatt László herceg ostromzár alá vette Pozsonyban; de Salamon, ki a vár falai alatt László egyik-másik jó vitézével maga is gyakran viaskodott, még akkor sem esett kétségbe, midőn VII. Gergely pápa 1076. február 22-én legfőbb reményét, IV. Henriket egyházi átokkal sújtotta. 1076. december 25-én Géza király a szekszárdi templomban, Dezső kalocsai érsek békére intő beszédén megindulva, nagymise után a főpapok zárt körében sírva jelentette ki, hogy Salamonnak kész visszaadni az ország 2/3-át, magának régi módon csak 1/3-ot tartván meg; Salamon azonban, úgy látszik, föltétlen lemondást kívánt, s így a békéből és egyességből semmi sem lett, még akkor sem, mikor Géza 1077. április 25-én meghalt, mert a magyarok azonnal öccsét, Lászlót tették meg királlyá.

László, hogy Salamon működését ellensúlyozza, a trónjától megfosztott IV. Henrik ellenében Sváb Rudolf ellenkirálynak 1078. május 27-én támogatást ígért; Rudolfnak 1080-beli merseburgi győzelme után, mely különben Rudolf életébe került, IV. Henrik reményei megsemmisülvén, végül 1081-ben Salamon is elismerte királynak Lászlót, ki meghagyta királyi címét, s királyi udvartartást rendelt számára, az uralkodó azonban egymaga maradt. Salamon a királyi udvarban is terveket kovácsolt trónja visszanyerése érdekében, ezért László őt 1083-ban Bodossal, a volt király legbizalmasabb emberével együtt a visegrádi várba (az alsó toronyba) záratta, de még azon év augusztusában szabadon bocsátotta, midőn a nemzettel István király szentté avatásának ünnepét ülte. Salamon, amint tehette, ismét Németországba ment, ahol azonban felesége és sógora, IV. Henrik hidegen fogadta őt. Emiatt a besenyők támogatását kérte, s Kötesk vezért Erdély odaígérésével rá is vette Magyarország megtámadására. László király azonban Kisvárda táján megverte őket, s Kötesk és Salamon a krónika szerint „mint a karvaly körmétől megtépett rucák” futva menekültek (1085). Salamon többé nem háborgathatta ugyan hazáját, de önmagával meghasonulva, más országok pusztításában kereste féktelen dühe kielégítését. Kalandozó magyar csapatok élére állva, 1087 elején csatlakozott Cselgu bolgárországi besenyő vezérhez, ki magát Konstantinápolyt akarta elfoglalni. Chariopolisz közelében azonban 1087 márciusában csatát vesztettek; Cselgu elesett, Salamon pedig a maga nehéz lovasaival csak nagy nehezen menekülhetett egy rossz várba, hol azonban az ellenség körülfogta őket. Salamon reggel kitört ugyan, hogy keresztülvágja magát, de a görögök kíséretével együtt levágták.

A Salamonról szóló monda szerint kevesedmagával megmenekült ugyan, a Duna jegén átkelve egy nagy erdőben elbújdosott társaitól, és álruhában mint kolduló barát pár napra Székesfehérvárott is megjelent, ezután pedig Pólában mint remete vezeklett. A pólaiak sokáig mutogatták sárból tapasztott ágyát, melyen a volt király aludt, s azt az agyagmécset, melyet a monda szerint saját kezével készített. A millenniumi ünnepségen a pola-parenzói püspökség ki is állította Salamon királynak állítólag eredeti sírkövét, melynek felirata: „HIC REQUIESCIT ILLVSTRISSIMVS SALAMON REX PANNONIE”.

12. századbeli följegyzések szerint azonban (Florianus, Fontes, IV., 88.) "extra muros Albe", azaz Belgrád (?) falain kivül temették el. Gyermekei nem maradtak. Neje, Judit 1088-ban másodszor is férjhez ment, így Salamon halálát 1087-nél későbbre valószínűleg nem tehetjük.

 

Viharos élet után szent lett belőle?                http://www.katolikus.hu/szentek/1113-214.html  

 

SZENT SALAMON KIRÁLY

November 13.  +Pola, 1077. Hevenesi Gábor a 17. század végén így ír róla:

Salamon, I. András magyar király fia még nem volt négy esztendős, amikor eljegyezték III. Henrik római császár leányával, Zsófiával. Öt éves korában magyar királlyá koronázták. Miután fölserkent, változó szerencsével uralkodott. Győztes háborúkat vezetett a besenyők és a bolgárok ellen, Dalmáciában és Horvátországban Zolomírt (Zvonimír) visszaültette királyi trónjára. Kevésbé volt sikeres a rokonaival, Gézával és Szent Lászlóval folytatott harca. László fogságába esett, és a visegrádi várban raboskodott, ahonnan csodával szabadult meg: Szent István sírjának fedőlapját -- amikor László ki akarta emelni a holttestet -- mindaddig nem tudták megmozdítani, míg Salamon vissza nem nyerte szabadságát. Később ismét háborút kezdett, de László újra legyőzte, s akkor a Szentlélek megvilágosítására fölismervén a mulandó dolgok hiúságát, titokban elhagyta a csatateret, letette a koronát és a sisakot, és magányba vonult. Itt megtapasztalta, hogy senki sem boldogabb annál, akit a világ gyűlöl. Barlangokban rejtőzött, füvek és vadalma volt az eledele, száraz lomb volt az ágya, forrásvíz az itala, s vadak bőre a ruhája. Böjtölt, vezekelt, éjjel-nappal imádkozott, és kereste a környéken lakó szent remetéket. Végül teljesen ismeretlenül 1077-ben fejezte be földi életét az isztriai Polában, ahol minden évben szeptember 28-án ünneplik, s szent testének ereklyéit nagy tisztelettel őrzik.

 

v20100723