i

Gróf Batthyány Lajos az első magyar miniszterelnök élete és halála

Megjelentette a Vasárnapi újság kiadó-hivatala, Pest 1870

Online elérhetősége itt ,  pdf, 12,5 MB

Fellelhető: Országos Széchényi Könyvtár - Apró Nyomtatványok Tára

"A nemzet e napokban adja meg egyik leghűbb és legnagyobb fiának, az 1849-ik október 6-án vértanúi halált szenvedett gróf Batthyány Lajosnak azon ünnepélyes és kegyeletes gyásztiszteletet, melyet neki halálakor meg nem adhatott. Egy ország sereglik a nagynak ravatala körül, s teszi le koporsójára a hazafi nagyság elismerésének koszorúját. Irodalmunkban még hiányzik az első magyar miniszterelnök részletes és kimerítő életrajza. A forradalmat követő két évtized alatt ilyet adni lehetetlen is volt. A kényuralom szigorúan ellenőrizte a sajtót, s annak minden szabadabb mozgását visszafojtotta. A történeti tényeket földerítő nagyobb művek, emlékiratok, stb. külföldre menekültek s nagy részt az idegen nyelv köntösébe is, hogy megjelenhessenek. S e kényszerűség okozta hiány a szabadabb mozoghatás beálltával sem pótoltatott. - Gróf Batthyány Lajos összefüggő s terjedelmesebb életrajzát mindeddig hiába keressük irodalmunkban.

Itt az idő, hogy e hiány pótolva legyen. A közérdekeltség, mely a nagy és felejthetetlen érdemű férfiú emléke iránt legújabban oly nagy mérvben ébredt föl ismét, követeli azt. E követelésnek kívánunk megfelelni, midőn a magyar közönségnek "Gróf Batthyány Lajos az első magyar miniszterelnök élete és halála" czimű adatdús és kimentő életrajzot nyújtjuk számos érdekes képpel illusztrálva. Életrajzunk részletesen kiterjeszkedik Batthyánynak általánosan kevésbbé ismeretes ifjúságára, s családi viszonyai és fejlődési története nagy érdekű képét nyújtja. Politikai szereplése úgy a forradalmat megelőzött nevezetes korszakban, mint a független minisztérium kivivása és megalakítása körül, a szabadság és jogért vívott küzdelmeken át egészen a legutolsó meghiúsult kiegyenlítési kísérletekig, mind a legjobb források s mindenütt megbízható adatok után lehető teljességgel s történeti világossággal van összeállítva. Végre megdöbbent, nagyszerű tragikai halála, a kivégzésnél jelen volt szemtanúk által világosságra hozott ujabb adatok szerint, valamint rejtélyes eltemettetése és abban közreműködött tényezők hiteles elbeszélései nyomán van előadva. Függelékül a június 8. és 9. napjain tartandó országos gyászünnepély hű leírását adjuk."

Gróf Batthyány Lajos  az első magyar miniszterelnök élete és vértanúi halála

E napokban üli az ország fővárosa s az egész nemzet, egyik legnagyobb s leghívebb fiának emlékezetét. Gróf Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök az, kinek a szabadság és jog szent ügyében áldozatul kellé esni, kinek vértanul halála, társaiéval együtt, Örökre véres betűkkel jegyzé 1849. október 6-kát a magyar történet évkönyvébe. A véritélet golyói által átszegzett homloka s nemes szive, eredeti, mocsoktalan büszkeségükben állanak ismét a nemzet tudalma s a történet ítélete előtt s pormaradványai, melyek két évtizeden át egy sírbolt rejtekében feküdtek, elvonva a nemzeti hála és kegyelet ovatiói elől, most az őket megillető diszszel, hazáját szerető s a hazafi érdemet becsülni tudó nép ezrei által kisérve, helyeztetnek át ünnepélyesen és nyilvánosan a köztemetőbe, hol azokat a kegyelet minden alkalommal fölkeresheti és megkoszorúzhatja.

E napok kétségkívül nagy benyomást teendenek mindazok kedélyére, kik e nem annyira pompás, mint lelkesült ünnepélyességnek tanúi leendenek. Nem gyászfátyol, a dicsőség glóriája leng e koporsó fölött. Nem a boszu érzelmeit költi föl e ravatal látása; az elzajlott évek magasra verődő vészhullámaí lecsillapultak már, s felettök a béke és megnyugvás napja ragyog. De a hívek és nagyok emlékezete nem vész el, nem halványodik meg, évek hosszú sora és változott körülmények hatása alatt; s a homlok, lemosva róla a vért, csak magasztosnak tűnik föl ismét, mint volt akkor, midőn hajolni nem tudott, s ,,sem a nép heve, sem a zsarnok fenyegető tekintete előtt meg nem rendült szilárdságában."

Mi Batthyány Lajos ravatalához s uj sírhelyéhez azon meggyőződéssel lépünk, hogy a jog és igazság túlél időt és vészeket; s ha balszenvedély, zsarnoki önkény, események hatalma felhőbe borithatja is egy időre napfénynél tisztább ragyogását, érvényét kivívja előbb-utóbb. S mikor a szenvedélyek visszatértek medrökbe, mikor a hatalom megvonult a jog korlátai mögé: akkor az elismerés azokat keresi föl, s a hála azokat koszoruzza meg, kik a viharban is egyenesen tudtak állni, s legalább megjelölték az igazság útját, minden irányban s minden ellenkező áramlat ellenében.

Történelmünk legviharosabb korszakának ily egyenes, törni, hajolni nem tudó alakja gróf Batthyány Lajos, kinek emlékéhez - melynek nemcsak a kerepesi-uti temető mauzóleumában, hanem népünk öntudatában is kell élnie, - e lapokon egy homokszemmel akarunk mi is járulni.

Gróf Batthyány Lajos ifjúsága.

Gróf Batthyány Zajos, az első független felelős magyar minisztérium alakitója és elnöke, 1809-ben Pozsonyban született. Atyját, gróf Batthyány Nep. Jánost korán vesztvén el, könnyelmű és pazarló anyja pedig keveset gondolván gyermekeivel: első nevelése nagy mértékben elhanyagoltatott. Szilaj és nagyratörö természete nem kedvelvén az iskolai szükkörü életet, igen fiatalon katona  lett, s teljes  ereje szerint pazarlott és élvezett.

Katona korában Velencze közelében állomásozván, a szép s müveit Olaszország tetemes benyomást kezde gyakorolni az ébredő ifjúnak szivére s lelkére; Velencze műgazdagsága s Itália pompás természete felrázta észtehetségeit s képzelödését. Itt érte el 18 éves korát, mely év életében forduló pontot képez;elvadult kedélye a déli azelid éghajlat alatt némileg megszelidti.lt, esze nyílni s érni kezdett, s a magasztos, nemes és nagy iránti fogékonysága fejledezni. Komolyan fogott a tanulmány okhoz, érezte magában az első nevelés hiányát, s a mulatság és élvezet mellett önképzésre is szánt időt. Már ekkor felcsirázott elméjében azon eszme, s lelkében azon forró vágy, hogy hazájában kezdjen állásához méltó pályát, s a háború ekkor úgyis valószínűtlen lévén, kilépett a katonaságból.

Anyja ezalatt nagy pompával élt, s mulatságot vadászva, gyermekeit elhanyagolva, Európa fővárosaiban utazott és fecsórlett; végre erszénye megapatlván, kénytelen volt haza jönni, azonban előbbi életmódját Ikerváron is folytatván, pénzszorultsága mindinkább növekedett. Batthyány Lajos tehát Olaszországból 21 éves korában haza sietett, s pazarló anyja ellen pert kezdett, melyet meg is nyert, anyja tékozlónak, ö pedig nagykorúnak nyilváníttatván, s a jószágok birtokába beültettetvén. Anyja özvegyi tartásul a szalonaki uradalmat kapta, s azután nemsokára elhalt.

A most már gazdag és független ifjú mágnás lelkülete veszélyes krízisbe jött. Főrendi büszkesége s keménysége tisztei s alattvalói iránt e korban gyakran zsarnoksággá fajult. A pénzt csillogás s különcz szeszélyei betöltése eszközének tekinté, s igy p. o. Bécsben egykor egy álarezos bálban az egész ezukrászatot megvette, s az egyideig frisitő után epedő közönséget megvendégelte. Időközben szerzett ismereteivel képes volt ugyan kitűnő szerepet vinni a társalkodásban, de a hiányokat önmaga is érezte.

Ekkorában ismerkedett meg Neurohr tanárral, tudós és müveit emberrel, ki csakhamar nagy befolyást nyert reá, s észtehetségei és izlése további kiképzésében tetemes részt vett. Olvastatta vele a német és franczia irodalom remekmüveit, s bevezette a történelmi tanulmányokba. Jószágai független birtokába lépvén, igy nyilatkozott Neurohr előtt: „most már' gazdag vagyok, s nem fogok atyámként koldusnöt venni, de ez nem elég nekem; nevet akarok szerezni hazámban; mit tegyek e végre?" „Lépjen a gróf álladalmi hivatalba/'monda  Neurohr.   „Erre  igen  keveset tudok" felele Batthyány. — Neurohr tehát rábeszélte, hogy adja magát politikára, s ö végkép felhagyván a katonai pályával, vérmes természete egész hevével' lépett uj pályájára; statustudományi könyvekből álló nagy könyvtárt gyűjtött, s bámulandó szorgalommal és kitartással tanult, eljárt a megyei gyűlésekre, s részt kezde venni a közügyekben. A közélet színpadán először a lengyel forradalom után jelent meg, tagja lévén azon megyei küldöttségnek, mely a császárt a lengyelek segítségére felkérni küldetett.

E közben ismerkedett meg gróf Zichy Antóniával, a gazdag gróf Zichy Károly egyik leányával, s a magyar Croesusnak gróf Batthyány Jánosnak unokájával, kit későbben nőül vett. Hosszasabb időt töltvén napkeleten, az ottani dás természet kéjelgései közt, miután megházasodott, ifjú lelkes nejével majdnem egész Európát beutazta. Utazásából haza jővén, nagyúri életet kezde élni Bécsben, s Ikerváron, melyet pazar fénynyel ékesített. — Nagy jövedelmét elhanyagolt uradalmai virágzó karban tartására, de egyszersmind pompás életre fordította. Czukorgyárt építtetett, s gróf Széchenyi István példájára ötvenezer darab eperfát ültettetett, de egyszersmind fényes mulatságokat s vendégségeket adott, melyek keleti fényt, angol konfortot s franczia izlést egyesitettek, hazafiúi, politikai fííszerrel.

Lelkét azonban a házikör s a mulatságok betölteni képesek nem lévén, mindinkább kezde foglalkozni a haza politikai viszonyaival, s e czélból hozzáfogott az akkorig csak roszul beszélt magyar nyelv alapos megtanulásához. 1838-ban már tevékenyen működött szabadelvű követek választására. Az országgyűlésen megjelent a főrendek tábláján, de á szónoklatban gyakorlatlan lévén, inkább csak gyűlésen kivül működött, ellenzéki kört alakítván, mely akkor még csak kevés tagot számlált ! a magas aristokratiából. Első beszéde ellenzéki szellemben, nagy hatást csinált, s e siker elragadá Batthyányi. Kezdett pályáján tovább-tovább haladva, mindinkább népszerűvé vált, s mohón szívta a népszerűség édes mérgét. Ettölfogva felhagyott bécsi lakásával, hol a teleket szokta tölteni, s Pestre az ország szivébe költözött.

Egyiránt magára vonta mind a nem-

zet, mind a kormány figyelmét. Hiúságának hizelgett s önérzetét táplálta, hogy az ekkor már erös küzdelemben álló pártok mindegyike igyekezett őt magának nyerni meg. Maga gróf Széchenyi István, fölismerte Batthyányiján a nem csupán gazdagsága, hanem szellemi tehetségei s mindenek fölött jellemszilárdsága által befolyássá leendő férfiút, nagy előzékenységgel sietett elébe, s mindent'elkövetett, hogy öt azon közvetítő politikának megnyerje, melyet ő képviselt, s mely akkor a kormány felé látszott inkább hajolni, bár végczélja tagadhatlanul a nemzet alkotmányos befolyásának öregbitése volt. Másfelöl az ellenzék is érezte mit nyer, ha Batthyány egyéniségét magának határozottan megnyerheti. S Batthyányi hajlamai, és egész lelkülete csakugyan ez utóbbi irányban vonták. Kossuth Lajos l 841-ben kezdette meg hirlapirói pályáját, s bár vele Batthyány eleinte semmi összeköttetésbe nem volt, sőt föuri büszkeségében hajlandó volt öt csupán pénz- és dicsvágyó proletárnak tartani, s beszéd és írásmódját nem egyszer nyilván roszalta is, mindazáltal Kossuth Batthyányban a nagyjövőjü tehetséget előre látva, mindent elkövetett, hogy hozzá közeledhessék, s bizalmát megnyerhesse. Elsö érintkezésük tulajdonképen az volt, midőn az iparegyesület, melynek mozgató lelke Kossuth vala, ennek indítására Batthyányi választotta, elnökéül. Ettől fogva közeledtek egymáshoz.

Első föllépései a politikai téren.

Az 1843-4-ki országgyűlésen gróf Batthyány Lajos a főrendi ellenzéknek már kítünö tagja, söt feje s vezére volt, s büszke arra, hogy a kormány és a nép figyelmét egyaránt magára vonta. József főherczeg nádor becsülte az eszes, lovagias ellenzéki vezért, s báljain, melyekre a konzervatív párt egy tagját sem hivá,föherczegek jelentek meg. Ez országgyűlésen már igen magas fokra emelkedett hire, s népszerűsége. Metternich herczeg folyvást vonakodott a legsürgetösb reformoktól; a kath. papság fölzaklatta az országot a vegyes házasságok körüli eljárása által, a czenzura korlátai sem tágittattak, a kormány némely vakbuzgó szolgái országgyűlési körön kívül is sok botrányt okoztak. Ellenzésre tágas és alkalmas mező nyílt.

A Metternich kormány mind tovább ment, s a pártok ellentéte mindinkább éles s keserű lett. Gróf Apponyi György kanczellárrá neveztetvén ki, a az adminisztrátori rendszer behozatala azon félelmet ébresztvén föl az országban, hogy a kormány az alkotmányt mellékes utón akarja megsemmisíteni, gróf Batthyány Lajos élesen szegült az uj kanczellár s rendszere ellen, és szövetségeseket keresve hatályos ellenzésre, Kossuthtal, kinek „Pesti Hírlapja" és pestmegyei szónoklata, valamint egyesületi tevékenysége nagy politikai hatalom volt ez időben, közelebbi érintkezésbejött. Legtöbb megyei gyűlésen kikeltek a kanezellár ellen, s csakhamar az egész ország izgalomban volt. Senki sem támadta meg élesebben a kanczellárt, mint gróf Batthyány Lajos. Az ország hangulatát Pestmegye saját küldöttség által akarta kifejezni ő Felségénél; s e küldöttségnek gróf Batthyány Lajos is tagja volt, mely azonban el nem fogadtatott Bécsben, s uj sérelem tárgya lett. Ekkor allapittaték a védegylet is, melynek elnökéül gróf Batthyány Kázmér választatok ugyan, de gróf Batthyány Lajos is egyik munkás és buzgó izgató választmányi tagja volt, s nagy részt vett a vele összekötött intézetek, gyáralapító társaság, iparmütár, stb. alakításában. Itt azonban Kossuthtal többször eltérő véleményben volt, s köztük némi ellenszenv fejlődött ki, mely azonban nagyobb tekintetek s czélok előtt háttérbe szorult.

Így jött el az 1847-ik év, 8 az ország különösen Pestmegye keményen készült a választási harezokhoz. Ellenzéki klubb állíttatott fel Batthyány Lajos munkás befolyásával s elnöksége alatt, ellentétben a budai konzervatív klubbal, melynek lelke gróf Keglevich Gábor elnöklete alatt gróf Desewffy Emil, gróf Széchen Antal, Ürmenyi József stb. valának.

A választási mozgalom legnevezetesb eredménye : Kossuthnak pestmegyei követté választása volt, mely ellen a kormány és a konzervatív párt mindent elkövetett, mellette pedig Batthyány Lajos és Kázmér tettek legtöbbet s hozták a legnagyobb áldozatot is. A legnagyobbszerü korteskedési tények egyike hajtatott itt végre, de a legnemesebb s leglovagiasabb alakban. Az

ellenzék hatalmas és tekintélyes főnökei, köznemesi jelmezekbe öltözve, a legnépesebb helyeket,hol a választó nemesség nagy számban s csoportosan lakott, bebarangolták s a szónoklat és pénz hatalmával, mint a hegyről lezixhanó lavinát, perczről perczre mind óriásibbá nevelték szavazóik számát. A választás napján, Batthyány Lajos, a dúsgazda olygarcha, még  akkor is köznemesi pitykés öltözetben, maga állt a párt választói élére s vezette azt a választás urnáihoz. Kerek kalappal, hosszú vörös tollal, fekete gubában, gyönyörű ménen, elöl lovagolt. A sajátságos tűz, mely szemében égett, a hosszú szakáll körzete, a magas, kopasz homlok s az arcz halványsága, meglepő kifejezést kölcsönöztek a görög szépségű képnek.

Batthány Lajos még most sem titkolta el, söt több izben világosan kimondd, hogy Kossuthtal nincs mindenre nézve egy véleményben, - de azért kötelességének tartá a legnagyobb ellenzéki izgatót és szónokot a parlamentbe hozni, kinek tárgyismeretére s elragadó ékesen szólására szüksége volt. E választásnak eldöntő befolyása volt az 1847 - 8-ki, - az utolsó pozsonyi rendi országgyűlés menetére és fejleményére. Ebben előre  sem kétekedett senki; annyira nem, hogy gróf Széchenyi István, az elöbbi korszak nagy agitátora s Kossuth antagonistája, szükségesnek tartá odahagy ni felsőházi székét, s csakhogy Pestmegye megválasztott követével egyenlő téren léphessen a sorompóba, magát (miután előbb Sopronban megbukott) Mosonban választatta meg s a követek táblája mellé ült.

Az 1847-8-diki országgyülés.

Megnyilván az örökké emlékezetes 1847 - 48-ki országgyűlés, Batthyány Lajos erélyes részt vett annak munkálkodásában, kivált kép az ellenzék pártszervezkedésében. Tekintélyénél fogva ő volt az ellenzék működésének központja s egyszersmind annak felsőházi vezére.

Az országgyűlés első teendői közé tartozott a nádor-választás. József, Magyarország félszázados nádora ugyanis még 1847 elején meghalván, a nemzeti közvélemény fiát, a népszerű István föherczeget jelölte ki helyére. A nemzet óhajtása találkozott az udvaréval, s a fiatal főherczeg már jóval az országgyűlés előtt kir. helytartóvá neveztetvén ki, körutat tett az országban. Útja diadal-menet volt. Az országgyűlés megnyilván, a királyi előadásokkal együtt a nádori candidatio is, mint szokott, pecsét alatt, előterjesztetett. Mindenki azon nézetben volt, hogy a pecsétes levelet föl sem kell bontani, hanem a nélkül választani meg Istvánt, egyhangúlag. Batthyány ellenkező véleményben volt; ö a levelet föl kivánta bontatni. E miatt gyanúba vétetett, hogy dicsvágya önmagát szánta volna e fényes polczra, mit azonban semmi sem bizonyít. Ellenkezőleg  Batthyány, mint miniszterelnök, a legöszintébben csatlakozott a fiatal nádorhoz, s annak teljes bizodalmát is megnyerte.

Batthyány tulajdonképi szónok, kivált a magyar megyei és országgyűlések értelmében s szokásai szerint nem volt. Felszólalásai, bár határozott, majdnem parancsoló, mindenesetre vezéri hangon tartva, többnyire rövidek, az úgynevezett ékesszólás bevett virágai nélkül valók voltak. Nyers, éles hangja még kevésbbé volt alkalmas, öt kedvelt szónokká tenni. De hatása azért mindig megvolt és egyéniségének súlya adott nyomatékot szavának. Velősen szólott mindig; olykor közvetítve a szélsőségeket, másszor jogokat óva s fentartva, a főrendi tábla jogai fölött minden megrövidítés ellenében szigorúan őrködve.

Nevezetes volt az alsóház fölirati javaslata mellett decz. 7-dén tartott, nagy hatású és alapos beszéde. Hasonló erélylyel szólott az ősiségi törvény tárgyalásakor; s még inkább és nyomatékosabban az 1848 febr. 4-ki ülésben, midőn a magyar nyelv és nemzetiség, és a horvát követeknek éhez való viszonya tárgyában, sokkal szabadelvűbben, mint ellenzéki társai, megengedtetni kivánta, hogy ezek az országgyűlésen a kihalt latin helyett anyanyelvüket, a horvátot használhassák.

Az első magyar minisztérium megalakítása.

Ily előzményei voltak azon férfiúnak, ki a gondviseléstől arra volt hivatva, hogy Magyarország legújabb történetében a legdicsöbb, bár gyászvégzetü, szerepek egyikét viselje. Élmetehetség, kitartás, erős akarat, hazafiság és nagy vagyon voltak azon tulajdonok, melyekkel ö a közélet küzdő terére lépett, s melyek őt e téren egyszerre föltünövé s csakhamar az országos ellenzék egyik vezetőjévé, a főrendi táblán annak határozott vezérévé tették. Áthatva az ujabb kor reform-eszméitől, a gazdag mágnás harezra kelt a kiváltságok előítéletei ellen; büszke olygarcha létére gyűlölte az idegen bürokraczia jármát; szegletes, fensőbbséget igénylő viselete s modora által sok ellenséget szerzett ugyan magának, - de pártja erkölcsi erejének s hírnevének soha sem ártott. A sok ragyogó frázis-kovácsolás, de csekély politikai érettség közt, mely akkor napirenden volt, Batthyány hajthatlan jelleme és nagyszerű egyénisége természetes felsőbbséget gyakorolt.

Midőn 1848-ban a februári párisi események hire Magyarországra érkezett és itt villanyszerüen hatott, bár a kezdeményezést a pozsonyi országgyűlésen egészen Kossuth ragadta kezébe, a megalakulandó parlamenti kormány fejéül az első percztöl fogva Batthyány Lajos volt kiszemelve, ki tekintélye áljai arra hivatva is volt, bár nem hiányoztak eltérési pontok, sőt valódi összeütközések is, közte s a márcziusi törvények és nemzeti átalakulás szónoki vezére között.

Midőn Kossuthnak az alsóházban márczius 3-kán előterjesztett fölirati javaslata ott roppant lelkesedéssel s a meghunyászkodott kormánypárt minden ellenmondása nélkül egyhangúlag elfogadtatott, a főrendeknél huzamosabban megakadt az indítvány, mint a közönségessé vált, s a

konzervativekre is elragadni látszott lelkesedés közepette várni lehetett. Az ellenzéki kisebbség, élén Batthyányval, ott is lelkesedve fogadta azt; de a kormánynyal kapcsolatban álló konzervativ többség mondhatlan zavarban volt teendője s választandó magatartása iránt.

A nádor Bécsbe utazott, utasitásokért az udvarhoz, s ott a fölirat iránt hajlandókká tenni a felsőbb köröket is.

Bécsben azonban, márczius 13-kán kiütött s diadalt is nyert a forradalom. Metternich, az előbb mindenható miniszter kénytelen volt lemondani, mi negyven éves rendszerének teljes bukását jelentette. Az események e váratlan, rohamos fejlődése a a márczius 3-diki feliratnak aránylag még enyhén tartott hangját nagyban túlszárnyalta. Úgyhogy most valóságos szerencsének látszott, hogy azt a főrendek még nem tárgyalták ( mert az alsó háznak alkalma volt azt némi adalékokkal s magyarázatokkal megböviteni. Ki is jelentette a tábla, hogy a feliratban „a szellemi kifejlődés ápolásának szüksége alatt a népnevelést, a vallási jogok visszonyosságát, az esküdtszékek létesitését és a sajtó szabadságot, úgy szinte a nemzeti erőnek egyesitése által az Erdélylyel való egyesülést nevezet szerint értetni kivánja."

A főrendi ülés végre megtartatott. A terem a korlátokon kivül és belől s karzatai fuladásig tömve valának. Az országház előtti tért sürü kiváncsi tömeg lepte el a nép minden osztályaiból. Feszülten s felhangolt kedélylyel nézett mindenki a régen várt történendök elébe. A hallgatóság szokottnál izgalmasabb volt; kitörő éljenekkel s a tetszés minden jeleivel fogadva beléptökkor a táblának szilárd hazafiságukról ismert több tagjait. A felirat fölolvastatott, s ime maga a fóherczeg nádor ajánlja annak egész terjedelmében való elfogadását. Szaváig élénk helyeslés és hosszú éljenzés követte. S igy egy szó sem emelkedvén a nemzet kivánatainak teljesitése ellen, az azokat magában foglaló föliratot a főrendek is egyhangúlag elfogadták.

Mindkét táblán megválasztatott az országos küldöttség, mely a feliratot a királynak átnyújtsa, s másnap márczius 15-kén több országgyűlési tagtól s nagyszámú ifjúságtól kisérve, hajóztak fel Pozsonyból Bécsbe. És most ismét Bécs felé fordult a nemzet feszült várakozása, hova háromszáz év óta nem küldött fontosabb feliratot. A nemzeti kivánatok valósulása iránt azonban a bécsi események már eleve oly biztosságra érlelték a reményeket, hogy midőn az országgyűlési ifjúság és polgárság Kossuthot márczius 14-ke estvéjén fáklyás-zenével tisztelte meg: ez nem  kételkedett a jobbjánál álló gróf Batthyány Lajost, mint első magyar miniszterelnököt mutatni be az örömzajos tisztelgö közönségnek.

Az országos küldöttség a nádor vezérlete alatt jelent meg a királynál, s nyujtá át a föliratot. A kedvező válasz megnyerésében, a királyi család s más udvari körök ellenvetései megtörésében, - mint Kossuth későbben maga megvallá, - a nádor föherczegen kivül legtöbb része, legtöbb érdeme Batthyány Lajosnak volt. Végre kielégitö siker koronázta a megfeszitett törekvéseket.

A királyi leirat, mely válaszul adatott a föliratra, a nemzet kivánatának teljesen megfelelt: az ország független kormányzata, melynek feltétele alatt hivta meg a nemzet háromszáz év előtt a Habsburg nemzetséget a királyi székre, s melyért, a szerződéseket megszegett királyok kényuralmi törekvéseinek következtében, annyiszor és annyi vér folyt, valahára békésen, a törvényes formák szigorú korlátai között ki lön víva.

A nádor a királyi leirat következtében nyert hatalomnál fogva gróf Batthyány Lajost, az eddigi országos ellenzék fejét, kit e czélból már a királynak is megnevezett, még az napon miniszterelnökké nevezte, s a minisztérium megalakításával bizta meg. A küldöttség még szintén az napon tért vissza Pozsonynak örömárban úszó lakosai közé.

A kedélyek teljesen meg voltak nyugtatva. Batthyány megalakította minisztériumát, s a névsort megerösités végett fölterjesztette. - Az országgyűlés pedig azon törvények megalkotásához, vagyis (az eszmék már kimondva leven) formulázásához fogott, melyek a magyar törvényhozásnak örök dicsöségü müvét képezik.

E működés közepette, mely a lázas sietség mellett is a törvényhozói tapintat s bizonyos sugallatszerü nagyság bélyegét viselte magán, egy ideig nyugodtan várták a fölterjesztett miniszterek megerösitését. De a megerösités Bécsben napról napra halogattaték. E halogatás végre mind Pozsony-

ban, mind a fővárosban nyugtalanítani kezdé a kedélyeket. A pénz- és hadügy különválasztása, s Magyarországnak e két főfontosságu tekintetben is önállóvá tétele volt a legnagyobb nehézség. Bécsben már megbánták a mit Ígértek, sőt megadtak volt. S a királyi válasz, mely Batthyány fölterjesztésére végre érkezett, valódi visszahuzása volt az előbbi királyi leiratnak.

A királyi válasz a törvényhozó testület közös ülésében felolvastatván, gr. Batthyány Lajos, kinevezett elnökminiszter, röviden akként nyilatkozott: hogy a királyi válasz, meggyőződése szerint sem a nemzet törvényes igényeinek, sem az országos rendek méltányos várakozásának eleget nem tesz. Azért minden további indoklás nélkül arra kérte a nádort, hogy hatályos közbenjárása által annak oly módoni átalakítását eszközölje, miszerint beváltassék ö felségének azon szava, hogy Magyarországnak független, felelős minisztériumot adni kivan. Mert ha az nem történik, ö mind a maga, mind kijelölt minisztertársai nevében kinyilatkoztatja, hogy a felelős miniszterséget igy elvállalni nem képesek, s arra magukat feljogosítva nem érzik.

István föherczeg nádor az elnökminiszter közhelyesléssel fogadott nyilatkozatára ekként válaszolt: ,,A mostani komoly s nagyszerű pillanatban, Magyarország jövője döntetik el. S e pillanatban méltóságtok hazafiúságához azon forró óhajtásomat intézem, hogy most azon fontos hivatalról, melyre általam s az összes nemzet bizodalma által fölhiva vannak, ne mondjanak le. Mert itt ünnepélyesen szavamat adom, hogy azon észrevételeket, melyeket a felelős miniszterek nekem e tárgyban átadni fognak, ö felségénei nemcsak előterjeszteni, de átvinni is fogom, és ettől, ha kell, állásunkat is függővé teszem." A hangos és tartós tetszészajjal fogadott nádori Ígéretre Batthyány kijelenté: hogy a minisztérium állását ö is ahoz köti, szerencsésen fog-e eljárni vagy nem a nádor közbenjárói tisztében.

A nádor ekkép adott szavát be is váltotta, s már másnap, márczius 31-én meghozta az uj leiratot, mely a felküldött törvényjavaslat lényegét egészen megerősitette.

Az országgyűlés könnyebbült szívvel s gyorsan haladott az új államrendet megállapító törvények formulázásával. S azok végre szentesítés alá terjesztethettek. Az országgyűlés berekesztése személyesen a király által, s a szentesitett uj törvények kihirdetésével, april 11-dikére volt kitűzve, s az napon a legnagyobb lelkesedéssel végbe is ment.

Az 1847-8-ki pozsonyi országgyűlés eloszolván, a kormány székhelyére, Budapestre költözött, s működését megkezdette. A nemzet nagy lelkesedéssel fogadta, s határtalan bizalommal környezte első parlamentáris kormányát. Mindenütt nagy tevékenységgel kezdettek meg a szervezkedés munkái.

Július 2-kára hirdettett ki az első képviseleti országgyűlés. A választások országszerte elrendeltettek, s Horvátország kivételével végre is hajtattak.

A király az országgyűlés megnyitására személyesen meg nem jelenhetvén, István nádor és királyi helytartó, a miniszterektől környezve, nagy ünnepélyességgel s közlelkesedés kíséretében nyitotta meg Pesten a magyar nemzetgyűlést.

Pedig a közöröm és lelkesedés koszorúi már alig takarhatták el az ország testén kitörni készülő sebet.

Horvát mozgalmak. Jellasich betörése.

Horvátországban a márcziusi törvények kezdettől fogva kedvezőtlen benyomást tettek és bizalmatlansággal fogadtattak. A délszláv mozgalmak, melyek már előbb, néhány év óta ütögették fel fej őket a Dráva és Száva körén, s melyek a magyar országgyűlésen jelen levő horvát követek egyes föllépéseiben és egész maguktartásában viszszatükrözödtek, ujabb lendületet nyertek a szabadság és nemzetiség szellőjétől, mely február óta oly hatalmasan kezdett fuvallani.

A magyar nemzetiséget és elsőséget oly teljes mértékben biztosító törvények nem tetszettek a különhúzni törekvő horvátoknak. Fejeik azért egy perczig sem járultak e törvényekhez s azok érvényét elismerni nem akarták.

S támogatásban Bécs részéről korán kezdettek részesülni. Jellasich József, a magyarok s az uj törvények ismert ellensége, s a horvátországi illyr-párt egyik szemefénye, már márczius 28-án, a magyar minisz-

Az 1847-1848.  szentesített törvények átadása

1848-ki országgyűlés megnyitása, a pestiredout teremben   (1848 július 5.-én)

terium ellenére neveztetett ki Horvátország bánjává. Batthyány azonban itt is a kiéngesztelés embere, a bánnak tudtára adata: hogy,,bár a kölcsönös viszonyok Magyarország s a kapcsolt részek közt a törvények által meghatározvák, melyeknek megtartását a magyar kormány legfőbb kötelességei közé számítja: de a kölcsönös bizodalom s egyetértés biztositására vonatkozó némely kérdések földeritése s elintézése a jelen körülmények közt mégis szükségessé teszi, hogy a minisztérium a bánnal személyesen értekezzék. Mindezekért a minisztérium a bánt május 10-kére Pestre várja."

A bán azonban nemcsak meg nem jelent, de az engedelmességet nyiltan felmondva, valódi hadikészületeket tett. A minisztérium ezért királyi biztost küldött Horvátországba; a királyhoz pedig, ki ezalatt a Bécsben megújuló zavarok elöl Innspruckba vonult, előbb Széchenyi és Eötvös miniszterek, majd maga Batthyány miniszterelnök ment Jellasich megfenyitését és határozott királyi rendeletek kibocsátását eszközölni.

Innspruckban ugyan minden jót igértek, de Jellasich bánt alattomban biztatásokkal éltették. S már szeptember elején oda értek a dolgok, hogy a harcz nyilt kitörését s az országnak Horvátország felöli megtámadását minden perczben várni lehetett. Batthyány újra megkísértette a békét, s a Bécsbe visszaköltözött udvarnál, Deák kíséretében ismét megjelent, míg az országgyűlés viszont a bécsi országgyűléshez küldött követeket, a kiegyenlítés eszközlésére. Sikeretlen. Az országgyűlés, saját elnöke vezetése alatt a királyhoz is nagy küldöttséget indított - azonban kérései csak kikerülő válaszokat nyertek.

Batthyány és minisztertársai állásukat ily körülmények között tarthatlannak látván, szeptember 10-kén beadták lemondásukat. Az el is fogadtatott; de István nádor és királyi helytartó Batthyányt hivta föl uj minisztérium alkotására, ki e tisztet, az országgyűlés egyhangú kérésére s bizalomnyilatkozatára el is vállalta. Fölterjesztett miniszteri névsora azonban utóbb sem nyert megérösitést; mert ö azon feltételt kötötte ki, hogy Jellasich azonnal mozdittassék el, a király mindazt, mit a bán és a horvátok az ő nevében tettek, tagadja meg és nyilvánítsa akarata ellen történtnek és törvénytelennek.

Bécsből Batthyány feltételére, melyhez a miniszteri tárcza elvállalását kötötte, a mint láttuk, csak kitérő s határozatlan válasz érkezett. De annál határozottabb érkezett a Dráva mellől: Jellasich beütött az országba; és pedig egyenesen Bécsből vett felsőbb parancsra, melyet Teleki Ádámmal is közölvén, ez ellene harczolni nem akart, hanem gyáván megretirált.

A főherczeg nádor felszólittatott, menjen személyesen a táborba, s tekintélyével birja Jellasichot a visszatérésre, vagy ha nem: verje vissza a magyar kir. hadsereg élén. A nádor elfogadta a fölhivást, s azt felelte: ismeri nádori kötelességét s - megy.

Jellasich közeledett a fővároshoz. - Batthyány csak maga egyedül lévén miniszter, teendőit teljesíteni képtelen volt. A képviselőház felajánlotta neki rendkívüli támogatását, s ö azt olymódon vette igénybe, hogy egyes befolyásos képviselőket, a népfelkelés rendezése végett vidékre küldött. Kossuth maga is Szolnokba sietett.

A nádor ezalatt, családi jószágán Al-Csúthon pár napot időzve (hogy gyorsfutár által Bécsbe küldött tudósítására onnan a választ megkaphassa) Jellasich elébe ment, ki a Balaton déli partján állt; s öt, az időközben a királytól megérkezett rendelet erejével, a Balaton közepén álló  Kisfaludygözösre idézte értekezletre. Jellasich engedelmességet színlelve el is ment a partig, s már a csolnakba lépendő volt, mely öt a hajóra vigye, de (előre kicsinált komédiával) tiszti kara által visszatartóztattaték, s az engedelmességet megtagadta. A nádor elkeseredve vonult vissza a nem sikerült légyottról. S meggyőződve, hogy a magyar agy a dynastia ügyével itt megoldhatlan összeütközésbe van hozva, nem birva elég erkölcsi bátorsággal s erélyes határozottsággal, a haza ügyét választani királyi háza ellenében - elhagyta az országot, melyet saját hibáján kivül a forradalom terére sodort az ármány és hitszegés.

A zavar tetőpontra hágott. A Batthyány által fölterjesztett miniszterek kinevezése késett. Bécsben a reactio teljes hatalommal működött. S kieszközlé a királynál több rendbeli kézirat aláirását, melyek a dolgok új rendét látszanak megállapítani akarni.

A királyi kéziratok egyikében az ada-

tik tudtára Batthyány Lajosnak, hogy István föherczeg lemondott nádori s kir. helytartói tisztéről; a másikban, hogy a Batthyány által fölterjesztett minisztérium nem nyert megerősítést, és helyette b. Vay Miklós van megbizva uj minisztérium alakításával; - Batthyánynak azonban eghagyatott, hogy tisztét mindaddig folytassa, mig azt tőle Vay át nem veszi, Ha az első kézirat már tudva levő dolgokat tartalmazott, s a második még az alkotmányosság keretében látszott maradni, eloszlatott minden illusiot a harmadik, melyben Ferdinánd (mert a király nevében Íratott) ,,a polgárháborút, mely az ország minden részeit fenyegeti, meg akarván szüntetni, gr. Lamberg Ferencz tábornagyot Magyarország katonai parancsnokává nevezi ki, kinek megbízatása mindenek előtt fegyvernyugvást rendelni, s ö felsége e részben rendkívüli biztosa iránt engedelmességet és gyámolitást kivan." A hadsereghez irt német nyilatkozványban az elöbbeni dolgokon kivül azon felszólítás is foglaltatik, hogy azon katonák, kik a honvéd zászlók alatt harczolnak, térjenek viszsza elhagyott zászlóaljaikhoz.

Batthyány azonban még akkor sem hagyott fel minden reménynyel. Lamberg gróffal régibb időben bizalmas lábon állott, s azt hitte, hogy e férfiú közvetítésével, ki ha nem is volt igazi barátja a dolgok rendének, de az ö véleménye szerint becsületes emberes hazáját szerető férfiú volt, - még mindent jóra igazithatni. Bizton várta tőle, hogy mindenekelőtt Jellasich szörnyen rabló és pusztító hadát visszafogja parancsolni, s a már különben megoldhatatlanokká bonyolódott viszályok békés kiegyenlítésre ujabb tért s időt szerzend, és a hazát, ha némi áldozatokkal is, kiragadja a veszélyből, melybe azt a dynastiával már-már elkerülhetlennek látszott háború dönteni fogná. Mihelyt tehát a kéziratokat s nyilatkozványokat szeptember 27-ike reggelén vette, számos, nála összegyűlt képviselők megegyeztével rögtön Fehérvárra indult, hogy ott Lamberggel találkozzék, s öt működésében a törvényesség lehető megtartására birja; mert nem kételkedett Batthyány, hogy Lamberg a már csaknem szemben álló ellenséges hadak összeütközésének meggátlása végett mindenekelőtt a táborokban fog megjelenni.

Lamberg, elkerülve a hozzá sietett Batthyányt, Budára jött. Szept. 28-án a fővárost, elterjesztett hirek a legizgatottabb állapotba helyezek. Közhírré lön, hogy gr. Lamberg megérkezett, mikép a várat elfoglalni s a házat szétoszlatni szándékozik. Lamberg másnap mit sem gyanítva, valószínűleg a kir. helytartóvá kinevezett Majláth György országbíróval találkozandó, Budáról Pestre indult. Kocsiját egy kaszákkal s kardokkal felfegyverzett néptömeg a hidon feltartóztatta, magát kocsijából kivonszolta s a híd közepén meggyilkolta.

Hiába fejezte ki e borzasztó tény fölött, Kossuth indítványára, roszalását az országgyűlés,hiába rendelte el a vértett fölött a szigorú vizsgálatot, hiába nyilatkozott felőle a hivatala letevése miatt Bécsben megfordult Batthyány, Pozsonyban kelt levelében, a legnagyobb szörnyülködéssel, - a tett végre volt hajtva s a forradalom véres koczkája elvetve.

Batthyány, óriási erőfeszítése daczára, magát s kiegyenlítésre irányzott nemes szándékait lehetetlenné látta téve. A miniszterelnök megszűnt létezni - s csak a hazafi maradt meg.

Miniszterelnöksége mellett képviselői állásáról is lemondott, s mint közharczos csatlakozott a Vidoss József vezetése alatti fölkelő sereghez Vasmegyében. Mint maga irá később: „a csatasikra indult,hogy mint hű fia szeretett hazájának, nemcsak tanácscsal, hanem életével és vérével is őszinte szolgálatát bebizonyítsa.” - De egy szerencsétlen bukás következtében lováról, karját törvén, azontúl egész 1848. deczemberéig kénytelen volt visszavonulni a közügyektől.

Az utolsó béke-kísérlet.

Bekövetkezett nemsokára a trónváltozás. A gyönge Ferdinánd király útjában állván a reactionak, s kimondott esküit megmásítani sem ö hajlandónak, sem átalában czélszerünek nem látszván, lemondatott; öcscse, Ferencz Károly föherczeg, következési jogáról, 18 éves fia, Ferencz József föherczeg részére önként lemondott.

E válságos pillanat volt az utolsó, mely még a kibékülésre kínálkozott. S kétséget nem szenved, hogy ha a még tapasz-

talatlan, de testi és lelki jelességekkel felruházott fiatal uralkodó, e nagy politikai változás alkalmával a reactio hálózatából kibontakozva, a törvény és alkotmány terén lép vala föl a nemzet előtt, — a békét Magyarországon nem lett volna lehetetlen még ekkor is helyreállítani. A békepárt, mely a forradalomtól irtózott, napról napra szaporodék, s vele együtt mindinkább terjedt azon vélemény is, hogy kerüljön bár nagy áldozatba, a békét helyre kell állítani, s az egészhez való makacs ragaszkodással nem szabad az egészet koczkáztatni.

Batthyány Lajoshoz, ki lemondása óta, lóról lebukta által okozott karsérelme miatt ikervári jószágán töltötte idejét, több köztiszteletben álló hazafitól, egyebek közt magától a képviselőház elnökétől Pázmándy Dénestöl is felszólítások érkeztek, választatná meg magát kerületében, mely lemondása óta még nem volt képviselve, újra képviselővé, állana a békepárt élére, hogy az ekként az ö tekintélye által erősödve, a béke megszerzése iránt, mire a körülmények alkalmat nyújtani látszanak, a kellő lépések megtétethessenek. És Batthyány csak is e szándékkal lépett fel követjelöltűl, s választatta el magát ismét képviselővé. „Windischgrátz - ugymond - épen betörni készült, hogy tehát a jó ügynek szolgálhasson, annál készebb volt elfogadni a képviselői megbízatást, minélinkább meggyőződött, hogy a jó érzelmüek visszavonulása ilyenkor csak káros lehet.”

 Midőn Batthyány Pestre érkezett s helyét a képviselőházban elfoglalva, a békepárt élére állott, már akkor meg volt hozva a deczember 7-diki vérmes határozat, mely a decz. 2-diki trónváltozást törvénytelennek és semmiesnek nyilvánitá s magát azzal mereven és a végsőkig szembe helyezé. E határozat ellen már Batthyány a törvényhozásban semmit sem tehetett, de a párt erélyesb szervezkedése s értekezletek tartása által oda hatott, hogy egy, netalán bekövetkezhető kedvező alkalmat, a béke megkísérlésére fölhasználni, résen álljanak.

A harcz ez alatt hazánk ellen mind nagyobb és nagyobb mérveket öltött. Az ország minden oldalról meg volt támadva s összébb-összebb szorulni látszott a veszélyes karika, mely a nemzet életét megfojtani szándékolá. A legtöbb erő mind az ellenség, mind a magunk részéről az ország nyugoti oldalán volt öszpontositva s ott voltak történendök a döntő ütközetek. Az ellenség közép testét 52,000 emberrel 3 hadtestben, a Duna két partján, Windischgratz herczeg s altábornagy,Prága kegyetlen lövetöje, egy kérlethetlen, kevély engesztelhetlen főúr s minden szabadság esküdt ellensége vezette; jobb szárnya Nugent vezérlete alatt 6000 emberből állt a Mura partján, balszárnyát Simunich vezette a felső részeken. Részünkről is 36 ezer állott szemben e 64 ezernyi haddal. De a túlnyomó erőtől egymás után szenvedtünk vereségeket vagy vonultunk vissza komolyabb ellentállás nélkül, Nagyszombatnál, Parendorfnál, Óvárnál, Bábolnánál. Sőt a győri sánczokból is ellenállás nélkül kellé kivonulni, hogy Görgei és Perczel (a közép és balszárny) között az egyesülés el ne vágassék. Az egyesülés mindamellett nem történt meg s Perczel, Moornál, deczember 30-kán roppant vereséget szenvedett, serege egészen szétszóratott.

Az ellenség közvetlenül a fővárost fenyegette. Görgeinek is csak föl, a bányavárosok felé volt nyitva a visszavonulás. A veszély tetőponton állott. A országgyűlés mindkét háza, az év utolsó napján, este, majdnem az éji órákban, gyűlést tartott. Kossuth indítványára az országgyűlésnek és a kormánynak a Tisza-vonal által védett Debreczenbe áttétele elhatároztatott. Batthyánv indítványára pedig, ámbár nem csekély ellenzéssel, mégis keresztül ment, hogy az ellenséges fővezérhez Windischgratz herczeghez békekövetség menjen, tőle legalább is fegyvernyugvást eszközölni ki, mig t. i. a küldöttség, ha szükség, magához az uj uralkodóhoz „Ferencz József ő felségéhez" járuland.

A küldöttség tagjai Majláth György országbíró, gróf Majláth Antal, Lonovics József érsek, gróf Batthyány Lajos és Deák Ferencz voltak. Sokan Batthyány barátai közül, tudván hogy Windischgratz különös bosszuindulattal s tán személyes ellenségeskedéssel is viseltetik iránta, igyekeztek őt visszatartóztatni e rá nézve veszélyessé válható küldetésben való részvételtől. „Magamért - feleié ő felemelt homlokkal - nem félek. Ha fejemmel kellene is ját-

szánom, de azzal hazámnak hasznot tehetek, kész vagyok elmenni."

Január 1-én nagy bomlás volt Buda-Pesten. Az országgyűlés számos tagja (a békepártiak) be akarták ugyan várni a békekövetség eredményét, de a kormány minden hivatalai s a képviselők nagy része útnak indult a Tisza felé; hadiszerek, készletek, a bankjegy prései, a kormány összes apparátusai, a móri csatából haza lézengő sereg töredékei, átvonuló honvédség, - mindez zavaros keverékben töltötte el a főváros utczáit. Átalános levertség vett erőt a kedélyeken.

Az országgyűlési küldöttség is megindult Windischgratz tábora felé, s január 3-kán a főhadiszállásra, Bicskére érkezett. Gróf Majláth Antal maga ment előre a tábornagyhoz, a küldöttség elfogadását kieszközölni. Windischgratz válasza volt, hogy a küldöttség négy tagját elfogadja ugyan, de az ötödiket Batthyány Lajost nem fogadhatja. A négy tag tehát, bár azon véleményben volt, hogy ezen üzenet után mint országos küldöttség nem működhetik, de nehogy a czél elérésére a maga részéről bármit is elmulaszszon, s azon reményben, hogy a teljes hatalmú tábornagy, ha a küldetés czéljáról bővebben értesittetik, tán mégis hajlandó lesz az egész küldöttséggel érintkezésbe bocsátkozni, Batthyány nélkül jelent meg a tábornagy előtt.

„Majláth György országbirája - úgymond a küldöttség az országgyűléshez intézett tudósításában - -elöadá: hogy mi a magyar országgyűlésnek küldöttei vagyunk; erre a herczeg fötábornok azonnal azt felelte, hogy ő a magyar országgyűlést el nem ismeri, minthogy azt ő felsége feloszlatta. Elmondá mégis az országbirája békés kiegyenlitésre czélzó küldetésünket, de a herczeg fötábornok határozottan azt válaszolá: hogy azok után, mik az országban történtek, sem fegyvernyugvásról, sem bármi egyéb egyezkedésről szó sem lehet; hanem egyedül feltételetlen alávetésről, (unbedingte Unterwerfung). Ö az országot fegyverrel fogja elfoglalni, katonai kormányt hozand be, s majd akkor ő felsége fogja elhatározni a jövendőben teendőket. - Most azonban ö felségéhez sem bocsát minket, mert öt ő felsége teljhatalommal ruházta fel, s ö felsége sem adna egyéb feleletet. Ö tehát tanácsolja, hogy feltétlen alávetéssel ügyekezzünk kegyelmet nyerni ő felségénél. A katonaság azonnal tegye le fegyverét, s esküdjék hűséget ö felségének; az elfoglalt várak pedig haladék nélkül adassanak által."

Ez volt a válasz az utolsó békeajánlatra.

Batthyány keserűen csalódott. Át kellé látnia, hogy midőn nemes föllépésére méltányos választ remélt, nem jól számított.

Elkeseredetten hagyta oda Windischgratz táborát s visszatért Pestre. A kibékülés utolsó kisérlete is meghiúsult; s mert a feltétlen meghódolásnak még a kétes kimenetelű, tehát kedvezőre is fordulható hadikoczka is többet igért, nem volt egyéb hátra, mint erre bizni mindent.

Január 5-kén Windischgratz bevonult a fővárosba. Batthyány Pesten maradt, de egészen visszavonulva. Nyugodtan nézett szembe a jövővel, melynek elháritására mindent elkövetett - sikeretlenül; saját veszedelmével mit sem gondolt.

Január 13-án este erős katonai őrcsapat vette körül a gróf Károlyi György házát, hol sógora Batthyány Lajos is az estét töltötte. Minden kijárást elállottak, míg két tiszt a termekbe ment s Batthyányi fogolynak nyilvánitotta. Meg volt lepve, de minden ellentállás nélkül engedelmeskedett.

Budára kisérték a helytartósági épületbe.

S ettől fogva ő a haza szemei elől elvonatva, a nyilvánosság előtt szerepelni megszűnt. Sorsa gyászos kifejlésének elbeszélése fogja berekeszteni kivonatos elbeszélésünket.

A véritélet.

A forradalom lezajlott.

Változó esélyei végre is a leggyászosabb katastrófában végződtek.

Vezéregyéniségei nagy része az elveszett hazán kivül keresett menedéket. Nagy része fogságba esett. Hosszú sora nyilt meg a vértanuságoknak.

A gyászos és dicső martyrologia első hőse azon férfin volt, ki hazaszeretetének s s nemes és tartaléktalan önfeláldozásának folytán, legelőször már 1849. január elején, esek az ellenség hatalmába. Windischgrátz herczeg hatalmában hagytuk öt, mint fogolyt. Azótai sorsát, jeles történetírónk Horváth Mihály következőleg beszéli el:

Windischgrátz Batthyányi haditörvényszék elébe állította. Batthyány kérdőre vonatván, kijelentette, miképen ö ily biróság előtt, mely az ö politikai eljárását megítélni teljesen képtelen, s egyszersmind illetéktelen, válaszolni egy kérdésre sem fog, s a honi törvények szerint hazai törvényszék elébe kívánta magát állíttatni. - Majd azonban, midőn az ellene felhozott vádakból látná, hogy az okt. 6-kai bécsi forradalom, s közvetve Latour meggyilkoltatása miatt is terheltetik, mivel ezen esemény már nem miniszteri hivatalkodásának korszakában történt, s magát azzal minden alap nélkül érzé vádoltatni: elébbi határozását módosítva kijelenté, hogy ezen vád ellen, melylyel már mint magánpolgár terheltetik, kész magát igazolni; a miniszteri eljárása ellen emelt vádakra miodazáltal ezen illetéktelen törvényszék előtt ez után sem válaszoland. Ama vádat, mely az október 6-kai bécsi forradalom szitogatása miatt emeltetett ellene, nem volt nehéz Batthyánynak tökéletesen, s oly szembeszököleg megczáfolnia, hogy az, utóbb az Ítéletben sem vétetett fel többé.

Midőn Windischgrátz, győzedelmes tavaszi hadjáratunk következtében Budapestre kénytelenittetett visszavonulni, Batthány fogolytársával, id. gróf Károlyi Istvánnal együtt Laibachba szállíttatott. - Útközben, Sárváron a polgárok őt felismervén, fegyvert ragadtak, s erőszakkal akarták kiszabadítani a gyönge kiséret kezeiből. Batthyány azonban, a maga ártatlanságában, felmentetéséről különben is meglevén győződve, önmaga inté békére a polgárokat, önmaga tétette le velők a fegyvert. Ugyanaz történt még Czilliben is, hol őt a szabadságszeretö stájer nép szintén erőszakkal szándékozott kiszabadítani.

Laibachban a vizsgáló bizottmány más szerkezetet nyert, s Bécsből egy pár uj egyéniség küldetett le annak kiegészítésére. E körülmény, de még inkább az, hogy börtönéből mennél elébb szabadulni vágyott, hogy az ország megbékéltetésén újra munkálkodhassék, utóvégre arra birta öt, hogy a vádakra mégis csak válaszoljon, nem kételkedvén, - mi iránt biztatásokat is nyert, hogy azok megczáfolása után szabadságba fog helyeztetni. Mivel azonban egészsége meggyengült, s különben is a perrendtartásban, s a törvények részletes ismeretében elégséges jártasságot magában nem érzett, kívánta, engedtessék meg neki, maga mellé oly segédet venni, ki a magyar közjogot a régi s ujabb törvényeket, a pragmatica sanctiót, a magyar mozgalom körülményeit, s az ö miniszteri hivatalkodását illetőleg kellő tudománynyal bir. S ily ügyvédül a magyarországban s Ausztriában egyaránt nagy tekintélyű Deák Ferenczet jelölte ki. A vizsgáló bizottmány azonban sem Deákot, sem senki mást nem fogadta el ügyvédéül; s csak abban egyezett meg, hogy Batthyány maga Írásban adhassa be védelmét a vádpontokra. E végett eleinte az is megengedtetett neki, hogy emlékezete gyámolitására a maga rendeleteinek s egyéb okmányoknak s országgyűlési tárgyalásoknak másolatait használhassa; de utóbb ez is megtagadtatott tőle. Egyébiránt is, sem vádiratát valakivel közleni, sem valaki tanácsával, s bármi más védeszközzel élni nem lőn neki megengedve; mig ellenben minden kigondolható s ellene felhozható vád, minden előtte ismeretlen tanú állítása, további vizsgálat nélkül teljes érvényű s bizonyító erővel bíró adatnak találtatott s hozatott fel ellenében. Szinleg neki is megengedte-

tett ugyan tanukat állítani maga mellett, de midőn állításainak tanujául magára a királyra, István főherczeg nádorra s a dynastia más tagjaira, vagy a miniszterekre s más magas állású polgári s hadi hivatalnokokra hivatkozott, válaszul nyerte, hogy a haditörvényszék ezeket maga elébe nem idézheti. Nevezett más tanukat is, de azok közül is senki sem hallgattatott ki. Ezen eljárás ellenében Batthyánynak semmi felvilágosítása, semmi tagadása, semmi ellenmondása , semmi óvástétele vagy felebbezése nem tekintetett érvényesnek.

És mind ezen méltatlanság, a hosszas börtönzésnek testi és erkölcsi szenvedései sem voltak képesek megtörni Batthyány szilárdságát vagy őt elveiben, gondolkodás módjában, s loyalitásában megrendíteni. Ő még öt hónapi börtönszenvedései után is csak azon hű alattvaló s dynastikus érzelmű polgár volt, ki miniszter korában. ö még akkor is nem saját bajaival foglalkodék, hanem leginkább abban törte a fejét, miként engesztelhetné ki nemzetét a dynastiával, és ugy ennek, mint imádott hazájának érdekében, miként eszközölhetne köztük békés kiegyenlítést, bár egyébiránt nem volt is titok előtte a magyar seregek győzelmes hadjárata. Ezen érzelmeinek világos tanuja két levél, melyeket laibachi börtönéből irt.

E levelek világos fogalmat képezhetnek e férfiú jelleméről, önzetlenségéről s érzelmeiről. A feladat, melynek érdekében fellépni ajánlkozott, nem kevés veszélylyel volt összekapcsolva akkor, midőn a nyert győzedelmek s a függetlenségi nyilatkozat a, szenvedélyeket hatványozták. S Batthyány e veszély daczára is kész volt a dynastia, és miként ö teljesen meggyőződve volt, nemzete érdekében kitűzni a béke lobogóját. De Batthyány ajánlata nem talált, s mivel az orosz interventio ekkor már határozattá vált, nem is találhatott többé méltánylatra. Sőt az önzetlen érzelem, melyből az származott, sem ébresztette a megérdemlett figyelmet; mert az ő sorsa, pedig elveinek, érzelmeinek tekintetbe vétele nélkül, már rég el volt határozva. Ö azon idő tájban, midőn a két császár szövetséges hadai Magyarországba törtek, Laibachból Olmützbe vitetett, s a megbízott haditörvényszék annak minél előbbi bevégzésére utasittatott. Batthyány a maga vádiratában oly világosan és szembetűnő valósággal me'gczáfolta az ellene felhozott vádakat, hogy a haditörvényszék sem találta őt terhelve; s csak azon okból, mivel tudatott, hogy őt egyáltalában bünheszteni kivánják, néhány évi börtönre ítélte el. Az ítélet azonban nem elégité ki azokat, kik Batthyány vesztét kívánták. Herczeg Schwarzenberg Félix bécsi elnökminiszter tehát azon nyilatkozattal küldé vissza az Ítéletet, hogy miután a törvényszék öt súlyosabban terhelve nem találta, az udvar őt börtönnel sem kívánja büntetni. Magas helyzetében, melyet mint Magyarország elnökminisztere foglalt el, ha nem igazolta volna magát az ellene felhozott súlyos vádak ellen, büntetése egyedül halál lehetett volna; de miután a törvényszék őt erre méltónak nem találta, a börtönbüntetésnek sem lehet helye. A felmentésnek azonban, folytatá nyilatkozatában Schwarzenberg, egészen a kegyelem szinét kellend viselnie. Meghagyja ennélfogva a haditörvényszéknek, Ítélné őt halálra; de mint hasonló esetekben történni szokott, a könnyítő körülmények tekintetéből, ajánlaná őt a császár kegyelmére.

Schwarzenberg miniszter e rendeletének teljes megértésére tudni kell, hogy a haditörvényszéknek Ausztriában hagyományos szabálya, miszerint azon egyén, ki halálra ítéltetvén, mentő körülmények tekintetéből, a törvényszék által megkegyelmezésre ajánltatik, kivétel nélkül mindig kegyelmet nyer. Ezen szabálylyal indokolá tehát Schwarzenberg is a maga rendeletet, mely által a börtönbüntetésre szóló ítéletet oly alakban szerkesztendő halálos ítélettel kívánta fölcseréltetni, melyet rendszerint megkegyelmezés szokott követni.

A haditörvényszék tagjai, kik ezen rendeletben semmi egyebet nem láttak, mint az udvar kegyelmezési szándokát, s kik a vett rendeletet ennélfogva nem is titkolgatták, sőt arról, mint a császári kegyelem jeléről mások előtt is beszélének, minden gyanú nélkül készek valának engedelmeskedni. Csak a törvényszék elnöke Wetzlár tábornok, tett kifogásokat, lelkiismeretével meg nem férhetönek állítván. hogy habár kegyelemkérés mellett 13, halálos ítéletet mondjon oly egyénre, kire törvény

Gróf Batthyány Lajos szobra, Alexytől.

Gróf Batthyány Lajos kivégzése

 szerint halált mondani egyátalában nem lehet. De azon érvvel, hogy a kegyelemkéréssel halálra ítéltek mindig s kivétel nélkül kegyelmet nyertek s az ellenkezőre soha egy példa sem létezett; végre a haditörvényszék elnökének scrupulusai is legyőzettek. Az itélet tehát, mely, mint mondók, néhány évi börtönre szólt vala, halálra lön változtatva, kegyelemkéréssel, mely azzal indokoltatott, hogy Batthyány, miniszteri eljárásában gyakran oly súlyos körülmények közé jutott, hogy másként, mint tette, alig cselekedhetett.

Ha az ítéleten, Schwarzenberg miniszter rendelete szerint, még Olmützben tétetett volna e változtatás, miután az olmützi haditörvényszék Ítéletét a császárhoz kell vala megerősítés végett felterjeszteni : a császár valóban kénytelen is lett volna, vagy megkegyelmezni az elitéltnek, vagy egészen példátlan, szabályellenes lépést tenni: a törvényszék kegyelemkérését figyelembe nem vevén. Az illetőknek azonban egyik mód sem tetszék. El volt végezve, hogy Batthyánynak meg kell halni, de a császárral sem akarták megszegetni a szabályt. Mit tőnek tehát? Majdnem egyidöben Schwarzenberg azon rendeletével, mely az ítélet megváltoztatását a haditörvényszéknek meghagyta, mielőtt az Ítélet tényleg meg lett volna változtatva, Batthyány Olmützből Pestre vitetett, hol Haynau, mint császári Alterego teljes hatalommal rendelkezett; s ennélfogva az ítéletet is hozzá kellett megerősítés végett felterjeszteni. Azon szabály, mely szerint a kegyelemkéréssel ellátott halálos Ítéletet kegyelmezés szokta követni, Haynaut is kötelezte ugyan; ily szabálysértés azonban Haynau részéről, ismeretes hóbortosssága mellett, nem tűnhetett fel annyira, mintha azt a császár maga követte volna el. A czél el lön érve, anélkül, hogy a császár személye a gyűlöletes ügybe egyenesen belekevertetett volna; a felelősség Haynaura tolatott a közvélemény előtt. Mióta Olmützben az első ítélet, mely néhány évi börtönre szóla, meghozatott, Batthyány sem ott, sem uj fogsága helyén, a pesti úgynevezett Uj-épületben nem háborgattaték többé a törvényszék nyomozás i által. Sőt ez utóbbi helyen egynémi, tiltott engedélyekben is részesült. - - - - közt naponként hosszabb időre, tanuk nélkül is láthatá nejét és gyermekeit. Ezen s más aprókedvezések, sőt rokonainak s barátainak adott egyenes biztatások mind öt magát, mind családját s barátait azon kecsegtető reménybe ringaták, - mit azonban katonai környezete is erősitgete, hogy nem sokára, mint mondták, Komárom meghódolása után, teljesen szabad lábra fog tétetni.

De mily iszonyú lön a kiábrándulás? Komárom okt. 3-kán nyitotta meg kapuit az osztrák hadaknak. Október 4-kén este a grófné gyermekeivel együtt hosszabban időzék a fogolynál, nem is sejtve a borzasztó jövendőt. Másnap reggel a törzsporkoláb a foglyot s börtönét nagy szigorral megmotozá, kétségkívül meggyőződni akarván, nincs-e nála valami fegyvernemü elrejtve. Ez megtörténvén, a haditörvényszék elébe vezettetett, hol előtte a következő ítélet olvastatott fel:

„Gróf Batthyány Lajos, pozsonyi születésű, negyven éves, katholikus, nős, részint bevallotta, részint reá törvényesen bebizonyult, hogy előbbi magyar elnökminiszteri minőségében oly határozatokat alkotott, hajtott végre, vagy engedett végrehajtani, melyek által Magyarországnak a márcziusi törvényekben engedett, igazgatási határai átlépettek, Magyarország és a császári királyi örökös tartományok közt a pragmatica Sanctio által megállapított törvényes kapocs megtágittatott, s a statusalkotmány erőszakos felforgatására vezető veszélyek idéztettek elő; nem különben azzal, hogy miniszteri hivatalának múlt évi okt. 3-kán történt letétele után, a felkelők soraiba állás, a fegyveres ellenszegülésre nyilvános felhívás és az ő felségétől feloszlatott országgyűlésbe isméti belépte által a forradalmi pártot erősítette és támogatta, — felségsértés miatt a státuskincstár kártalanítására fordítandó összes vagyona elvesztésével, kötél általi halálra ítéltetett, — mely itélet megerősítés és kihirdetés után rajta, okt. 6-kán reggeli 7 órakor végrehajtatik.”

Batthyányi, közhír szerint, az Ítélet kihirdetése után nem levertség, hanem heves bosszúság szállottá meg. Az Ítélet ellen erélyes óvást téve, azt égbekiáltó igazságtalanságnak nyilatkoztatá, s kijelenté, hogy hazájáért s meggyőződéseiért mindenkor kész ugyan meghalni, s valamint eddig, ugy ezután sem kolduland senkitől kegyelmet, hanem szigorú igazságot követel.

A haditörvényszék eljárását, mely neki az önvédelemre lehetőséget sem engedett, igazságosnak el nem ismerheti; ily eljárással meggyilkolhatják őt, de el nem Ítélhetik.

A törvényszék elől a siralomházba vezettetvén, mindenekelőtt nejét és gyermekeit kívánta látni, hogy tőlök búcsuzhassék, őket megáldhassa. Megtagadtatott! A grófné, vevén a szörnyű hirt, a fogházba sietett; de a börtön ajtaja nem nyilt meg elötte. A távol lévő Haynau helyettesénél, Kempen tábornoknál, ugy Lichtenstein altábornagynál is zárt ajtókra talált. írásban folyamodott tehát, - mind hasztalan! némely befolyásosok közbenjárása végre mégis kieszközlé neki az engedelmet, hogy férjét néhány perezre, több katonatiszt jelenlétében láthassa, de gyermekeit atyjok vég áldásának elfogadására, hozzá vinnie nem engedtetett még. Keresztényi kötelességeit egy franczia pappal, ki gr. Károlyi István házánál volt, elvégezvén, nejéhez a következő levelet irá:

 „Pest, 1849-ki október 5-kén esteli 9 órakor. Drága, kedves nőm! Hasztalan reméltünk az emberiség utolsó szikrájában, midőn egymást látók, - ezt is megtagadták tőled. Ismétlem tehát e sorokban mélyen érzett kijelentését legforróbb hálámnak és csodálatomnak a te tiszta szerelmed mind azon kincsei iránt, melyeket megérdemlőm soha sem tudtam; s oly igaz, a minthogy a halál küszöbén állok, ez bennem a hibának egyetlen tudata, mit magammal a sirba viszek . . . .

Ezen ünnepélyes órában esküszöm' neked, hogy a király és birodalom iránti árulásnak soha még csak gondolata sem fért lelkemhez. Hogy a hazának nem kevésbbé hive voltam s vagyok, ki fogja most kétleni ? Es azért halok én meg; — a törvény s a király esküje volt az én szabályozóm, és attól sem jobbra, sem balra nem engedtem magamat eltántorittatni : viam meam persecutus sum - és azért ölnek meg engemet.

„Ennyit a nyavalyás politikáról, megnyugtatásodra, bár arra neked nincs szükséged, ki egy magad sohasem estél irányomban tévedésbe.

A gyermekeket csókold s áldd meg nevemben. Ne szégyenljék, nem kell szégyelniök magukat atyjok miatt. Elébb vagy utóbb azokra háramlandik vissza halálom gyalázata, kik engem hálátlanul s igazságtalanul gyilkolnak meg. Hagyd el most az országot a gyermekek miatt j itt az ö jövőjök csirájában megmérgeztetnék. A te vagyonod elég leend nekik; jobb egy szerény sors, mint az alamizsna azok kezéből, kik őket árvákká tették.

„Az én szegény, jó kedves nővérem! Menj mindjárt hozzá, szükségtek leend egymásra, hogy egymást támogassátok!

„Szegény hű Jancsimat ajánlom neked; lásd el őt, megérdemelte irántam.

„A gyalázattól, melyet nekem szántak, menekülni remélek1). E végre régen van nálam egy szabadító.

„És most még egy bucsúcsókot! Isten veled! Szivemben egyedül képeddel, ajakimon a te neveddel halok meg.

„A viszontlátásra!                                                Batthyány Lajos.”

Megírván a levelet, ágyába feküdt. A porkolábtól már a szoba változtatásánál kikérte mindig magával hordott, lószőrrel töltött fejvánkosát, melyen aludni szokott2).

Az őrök egész éjen át a szobában, ágyához közel álltak; október 6-kán reggel a gróf még mély álomba látszék merülve. A porkoláb ébreszteni ment öt. Egyik kezével a takarót szorosan fejére húzva találá, s midőn a takarót fellebbenté, eszméletlenül látá öt feküdni megaludt vérében; másik kezében egy rövidke tőrt tartott. Az orvosi vizsgálat kimutatá, hogy egy szúrás a nyakán oly mély volt, mint csak a tőr keresztvasa engedé; de üteret szintúgy nem talált, mint egy másik a karján, s egy harmadik, mely szive mellé furódott. A hozzá, közel álló őrök egész éjen át a fájdalomnak egy rázkódását, egy nyöszörgését sem láták, sem hallak e szörnyű műtét alatt a vasakaratu férfiún.

Ha kezét a vérvesztés következtében beállott ájulás meg nem lankasztja, halálig marczangolta volna magát. Orvosi szerek visszahozák az eszméletet; de a ki végeztetést tátongó nyaksebe miatt el kellett halasztani.

1. Midőn ítélete felolvasása után a haditörvényszék elől elvezettetek, reményét fejezé ki, hogy ha már meg kell halnia, legalább a halál módját változtassák agyonlövésre. De ez iránt határozottan tagadó választ vevén, eltökélte magát öngyilkossággal menekülni az akasztás gyalázatától.

2. úgy látszik ebben volt a szabadító kis tőr elrejtve.

A segélyre hivott orvosok egyike, egy nagyhirü egyetemi tanár, megkérdeztetvén, kijelenté, hogy a kivégeztetést a sebek miatt végrehajtani nem lehet, de nem is szükséges : a beteg életereje a nagy vérveszteség miatt kimerült, s néhány óra múlva magától kialszik. De az illetőknek volt rá gondjuk, hogy a halál ki ne ragadja kezeikből idő előtt boszuáldozatukat. Egy katonaorvos utasitást vett, hogy izgató szerekkel néhány órára hosszabbítsa meg a kialvó életet.

A város közönsége az itélet kihirdetése óta az ámulat élő képe, a hang, mely még emelkedni merészelt, annyi csapás után is a legmélyebb és fájdalom hangja volt. - Batthyányi ugy ismerte a közönség, mint oly férfiút, kiben a hazafiui és alattvalói hűség egybeforrva, egy lángban lobog, mint a legforradalomellenesebb, a törvényességhez legaggodalmasabban ragaszkodó kedélyt Megfoghatatlannak, hihetetlennek látszék az ítélet, s mindenki az utolsó percztől várta a megkegyelmeztetést. E hiedelmet, - a rendörség-e, a támadható tüntetések meggátlása végett, vagy az ártatlanságáról való közönséges meggyőződés? széliében terjeszté. De az esti 5 óra meghozta a szomorú valóságot. Nagyobb vasas és vadász osztályok foglalták el a laktanya ötödik szárnya előtt elnyúló tért, melyen egész napon át sürü néptömeg rajonga.

Batthyányi e napon át a nagy vérvesztés következtében többször beállott ájulásból az izgató szerek mindannyiszor eszméletre hozták. Midőn tudtára adaték, hogy nyaksebe miatt kötél helyett golyó vetend véget életének, szinte vidámmá lett. A tőr iránt kérdőre vonatván, válaszolá: „En az istennel és az emberekkel leszámoltam; válaszolni többé senkinek sem tartozom.” Őt óra után a vesztőhelyre vezettetvén, a katonaorvost, ki őt bágyadtságában támogatni akará, elutasította, s az őt kísérő franczia papnak monda: „Tisztelendő ur, adja karját; nem akarnám önnek egy ájulás látványát megújítani; de oly gyönge vagyok, hogy lábaim alig bírnak.” A papra támaszkodva, egy gránátos osztálytól képezett kísérettel jelent meg a téren. Járása, bágyadtsága daczára is szilárd vala. A tömegen keresztül haladva, mely öt hosszában hódoló üdvözlettel fővizsga szemekkel kerese ismerősöket, kiket aztán, mint átalában az üdvözleteket fejbillentésekkel köszönté. Arczán egy neme a nyugodt, vidám szívességnek, a nézőkbe is vigaszt öntő magasabb szelidségnek volt kifejezve, s azon meggyőződést látszék viszszatükrözni, hogy a legfőbb biró előtt pár perez múlva igazságosabb Ítéletet nyerend, mint az emberektől.

Menet közben a paphoz még egyszer ily szavakat intéze: „erősen kell önre támaszkodnom; de ne higyje, hogy szellemileg is gyönge vagyok, testem azonban annál gyöngébb, s örülök hogy mindjárt helyemre érhetek, hogy ott állhassak vagy térdelhessek, mert lábaim már alig bírnak." E nagy testi gyöngeség egyébiránt alig vala észlelhető járásán, s csak arczának hatványozott halványsága tanusitá kimerültségét. Elérkeztek a kivégzés helyére, mely ma is akkori alakjában látható. Az Uj-épület északi oldalán, mely a föpiaczra néz, a ma is feuálló korlát mellett, hol egy sor akáezfa látható, két fa nagyobb távolra áll egymástól a többinél. E két fa volt a kivégzés helye.

Az ítélet fölolvasása után, míg a kisérö pap egyik s a katonaorvos másik oldalra távoztak a gróf mellől, kinek szemei beköttettek, a felállított katonaság sorai mögül öt vadász lépett ki, töltött fegyverekkel, s elfoglalta helyét szemben az elitélttel. Ez, féltérdre bocsátkozva, leemelé ezüsttel hímzett kék házi sipkáját, s mennyire csak aléltsága engedé, hangosan kiáltott: „Éljen a haza! Allez Jager!"

Ez alatt a vezénylő tiszt is jelt adott. A jel, elöleges utasítás szerint hangos vezényszó helyett csak a kivont karddal való intésből állott. Az első intésre az öt vadász közül három előbbre lépett, alig két lépésnyire az elitélttől; a másodikra ezélzott; a harmadikra eldördült a hármas lövés. Egyik golyó a homlokba, kettő a mellbe fúródott. Az áldozat alig egy pereznyi halál-küzdelem után hátrabukott.

A mellékelt kép, melyet egy pár szemtanú részletes eléadásai és utasításai nyomán a „Vasárnapi Újság” számára egyik kitűnő művészünk készített, egészen hű fogalmat nyújt a gyászos jelenetről s az egész csoportozatról.

A holttest.

A volt miniszterelnök holtteste a kivégzés után a Rókus-kórházba vitetett. Ugy látszik, hogy a hatalom, boszuját vérrel lehűtve, nem gondolt többé vele.

Azon éjjel egész csendben s titokban, egy pap s két kórházi szolga kiséretében a ferencziek zárdájába vitetett át, melynek liazafias főnöke Dank Agáp egész készséggel adott szállást az elvérzett nagy hazafi tetemeinek a zárda sírboltjában.

E szomorú emlékű, kegyeletes cselekvény részleteit a „Vasárnapi Újság" pünkösdi számában érdekesen irja le Beszédes Kálmán festesz hazánkfia, magának a nemrég elhunyt Dank Agápnak előadása után, a mint tőle Rómában hallotta.

1849. október 6-kán gróf Batthyány Lajos kivégeztetése napján, az esti órákban Szántófy Antal, akkori pest-belvárosi plébános, Dank Agápot, a ferencziek szerzetének 48 óta főnökét, kereste föl. Az első szó a katasztrófára vonatkozott, a többi is csak ezen körben forgott. Csendben, zárt ajtók mögött arról folyt a tanácskozás, hogy miként eszközlendö a megdicsöült holttetemének elrejtése - a zárdában. Az akkori körülmények közt nagyon is indokolható félelem könnyen találhatott volna kifogásokat, hogy a veszélyes tisztet magáról s a főnöksége alatti házról elhárítsa. - De Agáp, ellenérvek helyett, a holttetem elrejtését, a legszentebb indokok által parancsolt tisztjének tartá már azért is, mert a Batthyány- család a szerzetnek jóltevöje volt, s jelesen herczeg Batthyány Fülöp a német-ujvári zárdának védnöke, (hol a család sirboltja is létezik). Nem is várta, hogy őt a szerencsétlen özvegy esengve kérje, elég volt tudnia, hogy a holttetem, a Rókus - kórház halotti - kamarájába vitetett, hol arra a legnyomorultabb eltakarítás a kórházi szegény halottaknak oly módú eltemetése vár valamely közös sirgödörbe, melynek folytán az egyesnek kiléte felöl minden nyom vele együtt eltemettetik.

Hogy eshető következmények másra ne háramoljanak, az egészet csak a szerzet legöregebbjeivel közölte, - elövigyázat, titoktartás, bátorság föfeltételek voltak.

Az éj beálltával Agáp szertartásos ruháit felölté: karinget, superpelliciumot; kis keresztet vön kezében s egy szerzetestársával, ki szentelt víztartóval s viaszgyertyával látta el magát, a kijelölt órát nyugodtan várta.

A zárda hatvani-utczai falkeritésének kapuján, - hol most az oda később beépített boltok állanak - éjfél tájban, a csengetyüvel való jel-adás elkerülése végett belülről őrt álló szerzetesekészrevévénegy kocsi érkeztét, s egyikök ezt Agáppal tudatván, az társával együtt azonnal megjelenik s ketten magukra maradva, a kaput kinyitja. A Rókus kórházi legszegényesebb halotti kocsi, mit két fáradt gebe vont, oda állt közel a falhoz, járó-kelőket nem akadályozott, - Pest ily idötájban különben is alszik, - kivált akkor, az est beáltával mindenki lakába rejtőzött s kétszer zárt ajtók mögött töltött félelmes órákat. - Az éj csendes volt, az utcza elhagyott. Két kórházi szolga kitakarván, leemelé a nehéz terhet, s a kis menet megindult; a szolgálattevő szerzetes elöl, utána a koporsót czipelö két kórházi szolga, - ezek után Dank Agáp lépdelt.

A hol a templomban, a főoltárral szemben állva, jobbkéz felöl, az első, sz. Máriáról nevezett, mellék-oltár van, onnan emelkedik kívülről a torony, mely, mint tudva van, csak később emeltetett Agáp által öszszekoldult összegből mostani magasságára, ez alatt van a kripta, s a hely, melyet Dank, az itteni sirüregek sorában kiszemelt, az emiitett oltár alatti sarokban volt. Ezen sírboltba indult a gyászmenet. - Itt lent, négy egyén volt jelen szemtanuként Magyarország  első miniszterelnökének gróf Batthyány Lajosnak temetésén.

A koporsó a „szent Mihály lová"-ra azon állványra helyeztetett, mely a sírbolt közepén állt, - Dank Agáp a ,,veni exultemus"- t s az „in paradisum deducante angeli"- t elrebegvén, - a koporsót beszenteli, - ezután mind a négyen letérdelve, fennszóval imádkoznak, - mire a komor, de meghatott szolgák távoznak. - Fennt robogás jelenti, hogy a tanuk elhajtottak a kórházi kocsival.

Dank és társa még mindig térdel, előbb a „barát", - most a hazafi rebeg imákat az igazságos istenhez, - a kriptái csendet csak zokogásuk töri meg. A sírboltot ezután gondosan elzárja, kulcsát magához vévén, - még mindig imádkozva együtt virasztó szerzettársa

keresi fel. „Requiescat in pace"-t mondván „in aeternum amen"-nal szétoszlanak.

Másnap, a gyengén beszegzett koporsó fedelet néhány szerzet-társainak jelenlétében Dank felemeltette. A feketére mázolt közönséges fenyőfa-koporsóban a holttetem feje alatt forgács volt, ruhája fekete bársony házi zekéből, s fekete posztó pantallóból állt, homlokán fekete tapasz-vászon fedte azon pontot, hol a golyó átfuródott. Az arczkifejezésnek méltóságát a szenvedés, sőt a halál sem volt képes eltorzitani - mintha csak aludnék.

Ismételt beszentelés után a koporsó fedelét kellően beszögezve a holttetemet, fejjel kifelé elhelyezvén a sirüregben, azt megbizható kőmivesek segélyével erősen befalazzák, az üreg nyilasához vörös márvány követ alkalmazván, melynek belső felén ezen felirat volt bevésve: ,,1849-ben október 6-án az Úrban elhunyt G. B. L.

Áldás és béke hamvaira."

* * *

Húsz évig pihent itt háboritlanul.

A jelen év elején a hálás és kegyeletes hazafiság eljöttnek látta az időt, nyilvános és ünnepélyes temetési tisztességet adni a hazáért 1849-ben elvérzett vértanuk legnagyobbikának.

A holttest fölvételének s a temetés rendezésének ügyét Pest főváros hatósága vette kezeibe. Bizottságot küldött ki a holttest hollétének s ugyanazonosságának megállapitására.

Márczius 29-kén d. u. 4 órakor az elhunytnak fia, Elemér, az e végből kiküldött bizottmány és a kolostor papi személyzete a sirboltban összegyűlt. A kolostor főnöke kiséretével együtt teljes szertartásos diszben jelent meg a sirboltban, mely ünnepélyesen meg volt világitva.

A nagy halott sir boltja a föld mélyében van elhelyezve, s egy márványtábla jelzi a következő felirattal: „1849-ben, okt. 6-kán az Úrban elhunyt G. B. L. — Áldás és béke hamvaira.” E márványtáblát csak néhány év előtt helyezték oda, a beforditott tábla fölébe. Volt idő, mikor szándékosan kellett azon hirt terjeszteni, hogy a gróf hulláját elvitték a kolostorból, s e hir még a legutóbbi időben is sok hivőre talált; noha tényleg a hulla folyton ott őriztetett, de a fentebb érintett óvatosság mellett.

A nagy halottnak nyughelyét konstatálván, a sirbolt felnyittatott. A kőműveseknek sok dolgot adott a bolthajtás áttörése, mig a koporsót ki lehetett venni. A koporsó igen roncsolt állapotban volt, s a legnagyobb elövigyázatra volt szükség, hogy a be nem balzsamozott hulla minden nagyobb rázkódástól megőriztessék. A sirbolt szabad terére kihozatván, a koporsó teljesen széthullott; a tetem is már nagyon enyészetnek indult, s csak egy korom fekete ségü hullamaradvány tűnt elő. Az elhunytnak szép, nagy szakálla azonban teljes épségben fenmaradt, s annak vereses barna szine is bizonyossá tévé az ugyanazonosságot. A koponya már szétmállott, de még mindig meglátszott a golyó helye, mely a nemes életet kioltá.

A hulla fekete ruhába volt öltöztetve, s az öltözetdarabok közül a posztó-mellény maradt meg legjobb épségben. Azonban a fekete bársony kabát, melyben a vértanú elhunyt, szintén megismerhető, s néhány fából készült gomb még ép maradt. Az eredetileg fehér faforgács, melyen a gróf feje nyugodott, vörössé vált.

A jelenlévők , a hulla-maradványok ezen megtekintése után, azokat egyhangúlag gróf Batthyány Lajos személyével, és pedig mindea kételyt kizárólag ugyanazonosoknak találván, és ebbéli meggyőződésüket ünnepélyesen kijelentvén, a hamvak a régi fakoporsóval, nagy gonddal, s minden rázkódás elkerülése mellett, egy, e czélra készen tartott érczkoporsóba helyeztettek.

Ezek után a kolostor főnöke a hamvakat, a szokásos egyházi szertartások mellett beszentelvén, s a dicsöült gróf lelkének üdvéért imát mondván, egy alkalmi beszédben kiemelte azt: miszerint a szerzet, engedve sz. k. Pestvárosa törvényhatósági határozatának, nehéz szivvel s fájó érzettel válik meg e drága hamvaktól, melyekhez a nemzet legmagasztosabb és egyszersmind leggyászosabb emlékei fűződnek, s melyek mint a haza s annak szabadságáért vértanúi hallálal kimúlt nagy hazafi földi maradványai, 22 éven át, a kolostor drága és féltett kincsét képezték.

Felemlité, hogy a szabadság harczának lezajlása után, a nemzetre bekövetkezett gyászos emlékű korszakban, szemben az uralkodott önkénynyel, a szerzet e ke-

gyeit hamvakat, a haza és nemzet iránti kötelezettség és saiát hazafiui érzeténél fogva hiven megőrizte, s ha most, hódolva a nemzeti közérzület óhajának, meg is kell nyugodnia abban, hogy a dicsöült gróf földi maradványai másutt tétessenek örök nyugalomra, s a kolostor azon tiszteletben a nemzeti vértanú porait ereklyeként őrizhetni, továbbra is nem részesülhet, szent kötelességének ismerendi méltóképen megjelölni a helyet, hol a halhatatlan emlékű gróf porai nyugodtak, s megörökiteni a sirt, melynek hantjai a nemzet Clioja a honfibánat legkeseriibb könyüivel áztatá, s kéri a bizottmányt, eszközölné ki azt : hogy a szerzetnek, emlékezetül a mai ünnepélyes cselekményre, az arról szóló jegyzőkönyv egy példánya történelmi okmányként a kolostor levéltárába leendő elhelyezés végett kiadassák , a gyászünnepély megtartásakor pedig, a szerzet tagjainak a gyászmenetnéli részvétel megengedtessék.

Erre Királyi Pál, bizottmányi elnök, a szerzetnek a dicsöült gróf földi maradványainak megőrzése körül, a nemzeti vész és megpróbáltatás nehéz napjaiban is, törhetlen honfiúi érzettel és kegyelettel párosult magatartásáért. Pestvárosa nevében köszönetét nyilvánitotta s megigérte, hogy Pestváros közgyűlését felkéri, hogy a rendi elnök által fönebb előterjesztett kérelem teljesítését elrendelni szíveskedjék, felkérvén egyszersmind a szerzet jelenlévő tagjait : hogy a nagy halott tetemeit, ünnepélyes elszállittatásuk napjáig, az eddigihez hasonló hiv és lelkiismeretes gondozásban részesitsék, — mely gondozást a kolostor főnöke szerzetes társai nevében továbbra is hiven teljesíteni igérte.

Végül a koporsót lezárva, a város, a szerzet, gróf Batthyány Elemér és Királyi Pál bizottsági elnök pecsétjeivel pecsételték le, s ezzel a nap ünnepélyes és komoly feladata teljesítve lévén, mindnyájan eltávoztak a sírboltból.

A nagy halott tetemei az ünnepélyes temetésig e sírboltban maradtak elhelyezve. Ez ideiglenes sirt a „V. U." következőleg irja le:

"Néhány meredek lépcső vezet le a sírbolt üregébe; a lépcsők alján egy szent kőszobra áll őrt, mintha őrizné a halottak álmait, hogy élők látogatásai a külvilágból ne háborgassák, s alkalmatlan lépések zaja ne verje föl a mély csöndességet.

Leérve, meglehetősen szűk s csak néhány lépésnyi üreg nyilik meg szemeink előtt. A kripta egész belseje ez, falain köröskörül befalazott fülkék látszanak egymás fölötti sorokat képezve; e fülkék mindenikében egy-egy koporsó van, s a siri lak száját kőlap zárja el, melyre a benne nyugvónak sír-irata van vésve. Az irást itt-ott ráaggatott koszorúk takarják, a szeretet s kegyelet hozományai, a halál évnapján, vagy alkalmilag a halottaknál tett szomorú látogatáskor.

E fülkék között az alsó sorok egyikében van az, hol Batthyány Lajos gróf holtteste húsz évnél tovább feküdt. Szűk sirja szája nyitva áll most, s képünkön két szerzetes atya ugy áll, égő fáklyával, hogy annak fénye épen bevilágít a setét torokba, hol a hü és nagy magyar örök álma egy perczenetét átszunyadta; mert az a húsz év, nemcsak a teljes örökidöhöz, hanem ahhoz képest is csak egy perez - a meddig a Batthyány Lajos neve élni fog a történetben s az emlékezetben. A kibontott üreg mellett a földre van támasztva az a kőlap, mely húsz évig azt elzárva tartotta. Eredetileg csak három betű volt reá vésve: G.B. L., az is befelé fordítva, hogy csak az éj s az isten szeme lássa, — áruló emberek meg ne olvashassák. A kik tudták e három betűt a kőlap belső oldalán, azok nem árulták el; az eltemetett nője volt, — s a papok, kik sírboltjuk titkát, mely a haza titka volt egyszersmind, hiven megőrizték.

Most már nem titok. A koporsó (nem az eredeti, mert az összeomlott; Magyarország első dynastái egyike, egyszerű fenyőfa- koporsóban aludt 20 évig) hanem az uj, érczkoporsó ott áll most, egyszerű ravatalon a sírbolt üreg közepén. A ravatal lábánál néhány koszorú fekszik; a szeretet keze tehette csak oda; a nemzet hálája majd el fogja halmozni koszorúkkal a mausoleumot, a kerepesi-uti temetőben. Hat magas templomi gyertyatartó, roppant viaszgyertyákkal, áll a koporsó mellett. így állnak kisértetes világgal, egy ismeretes képen, a meggyilkolt Hunyadi László fölött is, a lobogó gyertyák …

A koporsó fejénél magas feszület áll,

Gr. Batthyány Lajos koporsója a ferencziek sírboltjában

róla a világ Megváltója, a legnagyobb martyr tekint szelíden alá arra a martyrra, ki a koporsóban fekszik.

S az egész komor kép fölött a kripta örökégö lámpája függ le a mennyezetről, mint e setét élet homályai fölött a hit csillaga, hintve a ködökön át biztató világát..."

A Batthyány-gyászünnepély.

Miután gróf Batthyány Lajos holttestének holléte és azonossága megállapittatott, s a kerepesi-uti temető egyik legemeltebb pontja választatott ki sírhelyéül, s az oda felállítandó nagyszerű mauzóleum költségének födözésére a „Pesti Napló" által már az év elején szép sikerrel megindittatott a gyűjtés - nem maradt egyéb hátra, mint magát a temetési gyászünnepélyt a nagy halotthoz méltóan rendezni. Pest, az ország fővárosa ez ügyben is az ország szivének bizonyitá magát. A legnagyszerűbb gyász ünnepély rendezését ismerte föladatául, s annak idejéül f. évi június 8. és 9-ik napjait tűzvén ki, arra az ország minden törvényhatóságát s tekintélyes testületeit meghívta. A mindenfelöl már eddig is nyilatkozó részvét nem hagy fönn semmi kételyt az iránt, hogy ez ünnepély a legnagyobbszerü - s valódi nemzeti gyászünnepély leend. Az ünnepély megállapított sorrendje im itt következik:

Gr. Batthyány Lajos, Magyarország első miniszterelnökének tetemei a ferenczrendiek templomában lesznek kitéve f. évi junius 8-ka reggeli 9 órától esti 9 óráig és déli 1 óráig. Az idő letelte után a templom bezáratik és d. u. 2 órakor nyittatik fel, midőn csakis a hatóságok, testületek küldöttei fognak jegy mellett a templomba bocsáttatni. Hölgyek számára a templom két oldalán levő karzat lesz fentartva, hova szóló jegyek a városházán 1-ső számú szobában június 6-dika és 7-dikén adatnak ki.

A temetési szertartás jun. 9-dikén d. u. fél 4 órakor veszi kezdetét, A működő egyházi személyek a zárdafolyosón átmenve, a sekrestyében gyűlnek össze, az énekesek és zenészek, ugyancsak a folyosón át menve, a nagy karzaton lesznek elhelyezve. Az egyházi szertartás bevégeztével a zenekedvelők egyletének vegyes énekkara adja elő Mosonyi Mihály ez alkalomra szerzett karénekét, ezen czim alatt „Batthyány Lajos emlékezete", ezután a ferenezrendi zárda főnöke Cziry Pirjék beszédet tartand, melynek bevégeztével:

A templomba levő közönség, valamint a szolgálat tevő egyházi személyzet eltávozása után a koporsót városi polgárok emelik le a ravatalról, s a templom ajtajánál levő díszkocsiig viszik.

A menet megindulása előtt az összes pestbudai dalárdák által Beethoven ,,Miserére"- je adatik elő. Menetközben 40 tagból álló polgári zenekar klasszikus gyászindulókat ad elő.

A menet a kecskeméti utczán, ország és kerepesi utón át megy a temetőig gyalog.

A menet rendje következő:

1. Elöl a városi őrmester és négy városi lovas huszár, egész díszben.

2. A ezéhek fátyollal és pedig betű-sorrendben négyesével, a mint a menetben, résztvevők általán felkéretnek, hogy szíveskedjenek sort tartani.

3. A temetkezési egyletek zászlóikkal.

4. A polgárokból álló lovas bandérium, melynek élén az ország, város s a Batthyány-család fátyollal bevont lobogóit viszik.

5. A pesti intézetek küldöttei.

6. Nagy- és kiskereskedői testület és egyéb pesti polgárok.

7. A hatóságok küldöttjei.

8. A magyar akadémia és egyetem tagjai.

9. A központi hatóságok képviselői: Miniszterialis hivatalnokok; kúria; a képviselőház s a főrendiház tagjai; miniszterek.

10. Egyházi személyek.

11. Városi hatóság, dalárda tagjai.

12. Zenészek.

13. A szertartáshoz tartozó egyházi személyzet.

14. A tetemet vivő gyászkocsi, melyet

15. Közvetlenül a városi tanács tagjai környeznek a gyász szalagot tartva.

16. 24 pesti polgár kivont karddal.

17. 100 fáklyavivö pesti polgár, mindkét oldalt ugy felosztva, hogy az elsők az egyházi személyzet előtt vitt kereszt irányában legyenek, a hátulsók pedig a nagy halott özvegyét és kíséretét, a család tagjait s a meghívott nö-egyleteket környezzék.

18. Ezeket követi a 6 gyászkocsi.

19. Végül 2 sorban városi huszárok zárják be a menetet az utcza széltében.

Ezen rendben vonul a gyászmenet a temetőig, a hova megérkezve hasonló rendben áll fel, a széles utón két oldalt előfalat képezve s a sir környékét fentartva a család, egyházi személyzet és hatósági küldöttek számára.

A tetem beszentelése után Pestváros főjegyzője rövid szónoklattal fejezi be a szertartást.

Végül a pestbudai összes dalárdák alkalmi éneket adnak elő s ezzel véget ér a Pestváros által a nagy halott emlékére rendezett gyászünnepély.

GYÁSZKOSZORU

Batthyány.

Ott állott Batthyány

A vérbirák előtt,

Kardra termett karja

Csörgő lánczok között,

Lépő lába, melyet

Ezrek követének,

Alig birja súlyát

Nehéz bilincsének.

Ha már lekötétek

Eabszolga módjára,

Tettetek vón lánczot

Büszke homlokára!

Tettetek vón lánczot

Szabad szellemére,

Parancsolni szokott

Átható szemére.

Ott állott Batthyány,

Most is még a régi

Büszke cser, mely fejét

Felhajtja az égig.

Halvány biráira

Csak egy pillantást vet,

Hallgatást parancsol

Ez az egy tekintet.

„Ti vagytok biráim

— így beszél hidegen —

Ilyen itélőszék

Nem parancsol nekem,

Kérdhettek: felelni

Egy szót sem fogok rá,

— Egyetlen egy birám:

Egész Magyarország !

Hanem, ha ugy tetszik,

Kihallgatás nélkül

Elitélhettek, és

Megölhettek végül.

Illik is hozzátok

Az ilyen ítélet

— Orgyilkosok előtt

Mi egy szabad élet?

Ott áll még Batthyány,

Nem szól, csak néz körül

Sápadnak a birák,

Vérök megáll, elhül.

Fel se mernek nézni

Ennek az embernek:

ítélnek, — de halált

Mondani nem mernek.

                  (1849. július.)

  Batthyány Lajos emlékezete.

Hajtsátok meg a zászlókat,

Le a földig;

Melyre magyar vér egy ezred

Óta ömlik;

Hajtsátok meg a zászlókat

Emlékére,

Itt ömlött a szabadságért

Nemes vére.

Hajoljon meg le a porig

Minden homlok,

Itt, hol az ő homlokának

Vére omlott:

Nemzetünknek büszkesége,

Szabadsága —

Volt ő benne porba döntve,

Megalázva. . .

"Oh nem! ezen nincs hatalma

A halálnak:

Piros vére cseppjei mind

Maggá válnak,

S a nemes fő, magas lélek

Nagy eszméi —

Itt e földön örök éltet

Fognak élni!

Emeljétek fel a zászlót,

Fel az égre!

Dicsőséget zengjen a dal

Emlékére:

Évtizedek, évszázadok

Mennek, jönnek,

S dicsőítve adják nevét

A jövőnek!

             Komócsy József.

  Batthyány hamvai felett.

 Egy imádság rezge át a légen,

Honfi szívnek legszentebb imája . . .

S megdördült a gyilkos cső, — s az ajkra

Némaságnak szörnyű csendé szállá . . .

. . . A nemes fő ott hevert a porban,

De e szellem szárnyra kelt belőle . . .

Föld ivá föl a szív drága vérét,

De a szellő ittasult meg tőle, —

S hordta szerte nagy titokba szárnya:

„Éljen a hon, magyarok hazája!-'

Rémes éj volt . . . gyász-sötét palástja

Csillagok hely't vércsöppel behintve . . ,

Egy halállal ezrek szive jajdult,

S rá vigaszt már a remény se hinte . . .

Hogyha virradt, csak a zsibbadt szárnyú

Éj borult a másik éjszakába, —

Félve villant olykor-olykor egy fény,

Mint koporsón siri mécs világa . . .

De a légnek hordta lenge szárnya

„Éljen a hon, magyarok hazája! —

S mint a himpor a virágkehelvben,

Mit a szellő ültetett beléje, —

Megfogant az árva nép szivében

Az imának drága szent igéje . . .

S büszke daczczal állt meg sírja szélén,

Lelkesülve mind halálig rajta . . .

Visszarettent a halál is tőle

Es letette fegyverét a partra . . .

. . . És az élet felmosolyga raja:

„Éljen a hon, magyarok hazája!"

Oh dicső szív, melynek vére lángja,

A hazának volt porig szentelve!

Oh dicső ajk, mely a hon nevével

Hallgatott el s dőlt a sír-kebelre!

Itt dobogsz te nemzeted keblében,

Itt dobogsz te, lelkesítve minket!

Itt beszélsz te: a földnek porában,

S a fűszálban, mit véred behintett;

S ezrek ajkán, mely kél hő imára:

„Éljen a hon, magyarok hazája!'*

Vérző szívvel néztünk hamvaidra,

Elsirattunk téged és magunkat. . .

Lángkebellel állunk most feletted:

— Nagyjaink tán nem hiába hunytak?!

. . . Tán kipezsdül vér és köny-esőtől

Jobb jövőnknek porba hintett magva?

S a reménység zöldelő vetése

Mit Ígérget, végre mind megadja?!

. . . S zeng örömmel milliók imája:

„Él a hon, a magyarok hazája!" -

                       Illyés Bálint.