Még saját UFO-nk is van! Mindig éreztem, hogy különleges a falu! Amikor rákerestem Ikervárra a légi felvételek között, felfigyeltem egy érdekes dologra. Egy szivárványszínű jelenségre. Természetesen mi lehetne más, mint egy UFO, amely követ egy repülő gépet, mert nekünk olyan is van ám. Csak ki kell nézni a szántóföldre. Sőt le is szálltak, erre is megtaláltam a bizonyítékot. Lehet, hogy köztünk járnak? :-)

Az interneten megnézhetjük a földünket magasabbról, mint a madarak. Nagy magasságból, nagy felbontásban lefényképezték a földet és összeillesztették a fotókat. A GoogleEarth  használata nem bonyolult, le kell tölteni, feltelepíteni és már lehet is keresgélni. UFO (Unidentified Flying Object) - Azonosítatlan Repülő Objektum.

 

A kép 2002. november 10.-én készült, de ma még ez elérhető az adatbázisban, tehát bárki leellenőrizheti a kép valódiságát. Vagyis, hogy nem egy PhotoShop manipulációról van szó. A rendszer egyébként szisztematikusan frissíti a képadatbázisát, Budapestről például 2009  júliusi képek vannak már fent. A kép bal oldalán, a szántóföldek felett láthatunk egy kékes foltot, talán egy UFO, ami követi a repülőt?  A kép alsó részében félkör alakú nyomok, korábbi leszállások nyoma? A kép jobb felső részében pedig egy teljes kör alakú nyom van! Le is szálltak?

Nézzük meg kicsit közelebbről is.

 

 

Ha nyugatra tovább megyünk, akkor 2003. június 26.-ai felvétellel találkozunk. Az egyes fotók méretei nem illeszkednek a logikailag, így fordulhat elő, hogy egy bizonyos szántóföld egyik fele még szántott, a másik vége pedig már termő állapotban van. Délen pedig 2002.április 2.-ai felvétel érhető el ( jelenleg 2010.08.31.-én, 2011.04.20.-án még mindig).

Másik repülőgép nem lehet, mert ilyen közel nem repülhetnek egymáshoz. Az eredeti képen ott van, amelyet nem állt módomban módosítani. Tehát nem lehetek tréfás kedvű hamisító. Nagyon hasonlít egy repülőre? Hát persze, mert az UFO is repül. Miért tagadnánk? A szomszéd falunak nincs saját UFO-ja, talán végre beindul az idegenforgalom kis falunkban, jönnek az ufo-hívők. Miért nem lehet egy éppen időugrásra készülő UFO? Szívesen beindítanám az UFO bizniszt :-)

Csak aztán Józsi nehogy elszólja magát, hogy amikor bepálinkázott, akkor fél óráig körbe-körbe ment a traktorral, mert azt hitte, az az egyenes út hazafelé vezet. :-)

 

Most jön az a rész, amikor a főhős azt mondja: Én szóltam...

A kép és a cikk eredeti Forrása.

Majd akkor hisszük el az UFO-k létezését, ha felénk is így néznek ki a szélkerekek lapátjai? Ezek 20 méter hosszúak voltak. Százan is hallottak hajnali négykor egy nagy robbanást és láttak egy nagy narancs sárga fénygömböt.

Persze a Hadügyi minisztérium illetékesei szerint csak valami titkos kísérlet volt a környéken (lakott terület).

Bár ha már jelek lesznek az UFO jelenlét kapcsán, akkor inkább a szélkeréknek menjenek neki, minthogy a falu határába épülő pulykatrágya tároló tartalmát repítsék szanaszét a faluba :-)

Broken blade: The damaged wind turbine at the centre of last month's UFO mystery in Conisholme, Lincolnshire

   

v20100831, v20110420,