Ki volt Kuthy Lajos (1813 - 1864)?  

Jókai "az irodalom grófjának" nevezte.

Gróf Batthyány Lajos titkára lett.1843-ban.

Szerda esténként fényes összejöveteleket tartott lakásán.

Szép alakjával, finom modorával, ízléses öltözékeivel az első gavallér.

"Sem előtte, sem utána nem élt meg író mesterségéből hasonló fényben." - Mikszáth

Nagyváradon 51 éves korában halt meg elfeledve.

           

 

   Mikszáth Kálmán - Kuthy Lajos 1813-1864

(Mikszáth Kálmán előszava a most megjelenő «Hazai rejtelmek» című regényhez.)

 

A debreceni öreg kollégiumban, 1832-ben az öreg diákok közi feltűnt filigrán, finom termetével, előkelő magatartásával és úrias modorával Kuthy Lajos, az érmihályfalvi kálvinista papnak, nagytiszteletű Kuthy Sándor uramnak a fia, - aki úgy festett külső hüvely tekintetében, mint valamely négylovas bihari família sarja.

Belsejére nézve még szinte, jobban: élénk szellemű, poétikus lelkű, disztingvált műveltségű ifjú vala, ki a bölcselkedés mesterségét tanulván, a múzsák társaságát is kedvelé, több novellát és versezetet írván az Önképző Körben a derék Péczely professzor vezetése alatt.

Bizonyára kiváló pap, sőt superintendens lett volna, belőle idővel, szelíd, békés nyáj fölött, ha egy látszólag apró esemény ki nem zavarja a keréknyomból s bele nem taszítja egy másik keréknyomba, mely tragikumba vezeti.

Egy Farkas János nevű jó pajtása megverte a felügyelőjét, a tanári kar kicsapta az iskolából Az ítéletet Farkas jó barátai igazságtalannak találták s ennek kifejezéséül vele együtt eltávoztak az intézetből, köztük Kuthy is.

Búcsút mondván ezzel a papi pályának is, mint nevelő Nagyváradig került az Olasz-családhoz, itt egyszersmind a jogot hallgatta és minthogy különösen vonzó és lebilincselő volt a modora, csakhamar meg tudta magát kedveltetni a megyei urakkal, a kik behozták megyei aljegyzőnek.

Most már megint szép pálya nyílt volna előtte, de megint közbejött — Farkas János. Az egykori kicsapott diák levelezett vele Pozsonyból s rajzolta eléje az országgyűlési élet csábító képeit, (maga Farkas akkor Kossuthnál írnok s lapexpeditor volt). Kuthy ellenállhatatlan vágyat érzett ilyen mozgalmas élét iránt s mintha csak diktálna a sorsnak, az egyik biharmegyei követ fölvitte őt magával patvaristájának.

Itt következett aztán a gyöngyélet, Kuthynak való, ki ellent nem állhat a vágynak: mindig a kirakatban lenni. Az országgyűlési ifjúság ez idő szerint szinte többet nyomott, mint a diéta, Kossuth Lajos pedig majdnem annyit maga, mint a kettő együtt. Kuthy itt is felszínen maradt, Lovassy László, az ifjúság vezérének oldalán szerepet játszott, a Kossuth hírlapjába is írogatott, úgy hogy mikor az országgyűlést 1837-ben feloszlatták s Lovassyt elfogták, Kuthyt se hagyta nyugton a hatalom; otthon az apja házánál láncra verték s úgy vitték Budára a József-kaszárnyába, hol öt hónapig ült nyirkos tömlöcben.

Soha jellegzetesebben pálya nem indult. Ime egy ember, a ki a barrikádokon fog meghalni!

A bíróság sok zaklatás után fölmentette, csak arra irányult a törekvése, hogy kenyérhez ne jusson, (ilyen kormányzást is csak osztrák találhat ki) s eltíltá az ügyvédi vizsga letételétől. Véges eszű bírái azt hitték, hogy hivatásától vonják él, pedig épen a felé hömpölygették. Az öt hónapi magány és elmélkedés megtermékenyíté. Nem kellett már neki csak egy lökés, hogy hivatásához jusson. Ez is megjött s ez is szerencsétlenség alakjában. Megszabadulása után Nagyváradra ment vissza, hol tárt karokkal fogadták ismerősei s mint „sokat szenvedett embert” (ez volt akkoriban a legnagyobb cím) újra megválasztották megyei aljegyzőnek. Ugyanekkor kezdett szövődni harmatos szerelmi viszonya az alispán leányával, a szép Thurzó Jettával, ki váratlanul meghalt. Ez a fájdalom kellett még neki, Isten ilyeneken neveli poétáit.

Kuthy írogatni kezdett s örült, mikor őt az erdélyi ellenzék Kolozsvárra lapszerkesztőnek hítta meg. Ebből az állásból távozva, az erdélyi országgyűlés feloszlatása miatt, 1838-ban, Pestre ment s itt még egyszer megpróbálta ügyvéddé leírni, de most se engedték. Hat évvel később végre megkapta az engedélyt, de már akkor rá se gondolt többé, ünnepelt író volt már akkor, sajkáját kedvező szelek röpítették a dicsőség, hírnév felé.

Főkép a novellaírás terén ért el jelentős sikert. Az Athenaeumban, a korszak legkitűnőbb folyóiratában lépett fel s rohammal vette be magát a közönség kegyeibe. Jókai még akkor kezdő író lévén, Kuthy nimbusz hova tovább az Eötvös Józsefével vetekedett. Az ő kézirataikat ívenkint száz forintjával fizették a kiadók.

De mily csillogó szerep jutott még ezenfelül a dicsvágyó ifjúnak az ekkor még kicsiny Pesten ! Ő volt szép alakjával, finom modorával, ízléses öltözékeivel az első gavallér, vagy mint akkor mondták, az első „arszlán”. Az arisztokrata szalonok kedvence, asszonyok bálványa, férfiak irigységének tárgya. Jókai "az irodalom grófjának" nevezte.

Sem előtte, sem utána nem élt meg író mesterségéből hasonló fényben. Öt, pompával berendezett szobából álló lakást tartott a Szarka utcai Forray-házban, titkárja volt, a ki levelezéseit vitte, cifra, huszár, harisnyás komornyik ácsorgott az előszobájában. 1839-ben megnősült, egy szép komáromi leányt, Kalicza Jankát vett nőül, de ez a házasság szerencsétlen volt, s hamar vége lett, mint a permeteg esőnek. Elváltak s Kuthy megint visszatért a társaságokba, virágról virágra szállt, titkárja volt Batthyány Lajos grófnak, onnan fizetést is húzott, grófnékat tanított magyarul, nem fizetésért, flörtből, párbajsegédkezett, mozgalmakat szervezett, pezsgős estélyeket adott barátainak a lakásán s nemcsak novella- és regénymeséket gondolt ki magányos óráiban, hanem új kabáthajtókákat, nyakkendő megkötéseket, mert a divat utána igazodott. Tagja az Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak s otthon van minden körben, még a nádorispán szükkörű vasárnapi estélyeire is hivatalos.

Hanem ehhez az életmódhoz nem a Hippokrene forrása kellett volná, inkább egy petróleum forrás s egy aranybánya. Már 1845-ben egymást érik a foglalások a Kuthy  lakásán. Semmit se használ, hogy a főrangú hölgyek összebeszélnek, megveszik a bútorait árverésen és visszaajándékozzák neki. Ez csak egyszer volt. Az a hat ezer forint is csak pillanatnyi könnyebbülés, a mit a „Hazai rejtelmek” hoz. Pedig hatezer forint fejedelmi összeg egy regényért!

A „Hazai rejtelmek körülbelül a legjobb munkája Kuthynak. Nem közönséges tehetség lép ki elénk e könyvből. Mély megfigyelője a természetnek és páratlan leíró. A nyelve dagályos ugyan s emlékeztet valamely gazdag ősterületre, hol buján nő fű, dudva, virág s melyet szinte járhatatlanná fonnak az indák. A dialógok nem természetesek, az emberek se hús, se vér; „csinálmány” ez mind, de mekkora erővel és tehetséggel!

Novelláiban hajhássza a borzalmast, a hajmeresztőt és a csattanós jeleneteket. Sue a mintaképe. De alakjait szívesén veszi a magyar történelemből, mely teljesen kiaknázatlanul hever még. Leginkább nőket szeret rajzolni. Csupa Illavára váló példányokat.

Anyagi bajai közt valóságos enyhületül üt be az 1848-iki mozgalom, a mikor nem volt többé se alperes, se felperes, mert egy nagyobb pert kellett eligazítani. Az első minisztérium¬ban a miniszterelnöki iroda igazgatója lett. Később pedig Szemere mellett, mint belügyminiszteri osztálytanácsos működött s elkísérte a kormányt Debrecenbe is.

A katasztrófa után szomorú élet következett. Nem maradt egyebe, csak a tolla, de az bizony vékony szerszám lett most, és a hitelezői, akiken semmit sem szelídített a nemzeti gyász. Egy darabig bujkált itt-amott, míg csak meg nem unta a koplalást, a nomád életet s eljött Pestre, hogy magát följelentse.

De a polgári törvényszók fölmentette. S ez a szerencséje volt az ő szomorú végzete. Inkább küldték volna Kufsteinba vagy Olmützbe a kazamatákba. Sajnos, a sors rosszabbat szánt neki Egy kis szobácskában tengődött Budán, éjjel-nappal irt, de novelláit már nem fizették jól, mert a közönség részint megfogyott, részint más kedvencei támadtak. A bécsi kormány egy Hugó Károly nevű újságírót bízott meg 1853-ban azzal a küldetéssel, hogy az írókat hivatal vállalásra bírja. Senki se ragadt lépén, csak Kuthy Lajos. A szürke kis alakok, az éhenkórászok, a bohémek mind visszautasították, de ő,  „az irodalom grófja” beugrott, mert nem tudott szegény lenni.

S ezzel azután alaposan el volt temetve, sokkal jobban, mint lett volna az olmützi kazamatákban. Barátjai, ismerősei kerülték s ő is menekült előlük, mert büszke lélek volt alapjában; új barátjai nem támadtak. A lapok hasábjai bezáródtak előtte ép úgy, mint a közönség szíve. Az író nem élt többé.

Le volt taszítva az Olympusról, mért nem tanult meg egyet, amire magyar írónak mindenekelőtt el kell készülnie: nem tudott szegény lenni.

Mint hivatalnok azonban fokról-fokra előlépett, de ez már csak olyan volt, mint mikor a halottnak a koporsóban haja vagy körme nő.

Fizikailag 1864-ben mint nyugdíjazott megyefőnök halt meg Nagyváradon 51 éves korában (1813-ban született Érmihályfalván, Biharban); meg nem siratva, részvét nélkül, alig néhány ember által kisérve vitte ki egy szegényes halottas kocsi ugyanabba a temetőbe, a hol a szép Thurzó Jetta porladozik, álmodozik vőlegényének, a merész forradalmárnak viszontagságos küzdelmeiről a császári hatalom és önkény ellen

 

  

 

v20100630; v20240107