Ikervár története  - Horváth György írása 1910-ből

A Szombathelyi újságban jelentek meg az egyes részek 1910. szeptember 11, szeptember 18, szeptember 25, október 2. és október 9.-én.

Öt részben jelent meg, de csak Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök haláláig jutott. Pedig innét kezdődött az az időszak, amit megélhetett és beszélni tudott olyanokkal akik megélték az előző 50 évet. Aki megírta a nehezét egy történetnek, az biztos, hogy megírta azt is amit tapasztalt. Előkerül majd egyszer?

Két változatban kerül közlésre az írása, az egyikben az eredeti újságban megjelent kép formában, ahogy darabokban ki lehetett ollózni az újságokból. Illetve a másik verzió az átírt, átgépelt, ami tán könnyebben olvasható. Az eredeti szöveg átirata, a hasábok újratördelése mellett, a helyesírás javításához változóan álltam hozzá. Többnyire a nyelvezet ízének megtartása érdekében megőriztem a korabeli formát, ahol ez nem tett hozzá az olvasmányhoz, ott javítottam és a nyomtatáskori szedésből fakadó hibákat is. A forrásként  a szombathelyi  Berzsenyi Dániel Könyvtár Helyismereti Gyűjteményét jelölöm meg. A szerzőről készülőben van egy életrajzi bemutató, így most ide nem került bele.

Horváth György (1855-1924)  tanító volt ikervárott 1892-től 1924-ig, a Batthyány szobor létrehozásáért sokat tett, melynek eredményeként 1913-ban felavatták a szobrot. Ha csak ennyit tett volna, már akkor is érdemes lenne a figyelmünkre.

Ikervár története                   Írta: Horváth György

I.                                      (Megjelent 1910 szeptember 11.-én)

„ A történelem ismerete által az ember átéli mindazon kor-

   szakokat, melyeket előtte az emberiség átélt.”    Seneca

Ritka község az hazánkban, amelynek történelmi múltja annyira visszanyúlik a keresztény Magyarország megalapozása korához, mint Ikerváré. Alig hajtotta Árpád szilaj népe Krisztus szelíd igája alá kemény nyakát, alig vert gyökeret a nemzet szívében szt. István első királyunk apostoli buzgalma által elplántált keresztény civilizáció, máris veszélyes felhők kezdtek tornyosulni hazánk egén, mert a nagy király trónjának méltatlan utódja akadt a dölyfös Péterben, akinek uralkodása alatt felütötte fejét a viszálykodás átka. A gonosz és áruló Péter könnyelmű ígérete miatt a hatalmas, német császárság jogot formált hazánkra (Madách szerint „az ördög is jogcímeket idéz") mohón leste-várta az alkalmat, hogy azt polipkarjaival átszorítsa s mint hűbéres tartományt hatalma alá vonja.

De a szabadságszerelő, vitéz magyar nép nem akart olyan könnyű szerrel a kapzsi németség olcsó prédája lenni, hanem gyors védelemre szánta el magát, a Rába vonalon Szentgotthárdtól Kapuvárig várakat, Castrumokat épített, Ikerváron kettőt is (innen származik a neve) a Rába mind a két partján egyet-egyet. A bal parti erősségül, a jobb parti pedig királyi szállásul szolgált. Ilyen védelmi pontokul szolgáló várak és kisebb erősségek, Castrumok voltak: Szentgotthárd, Körmend, Vasvár, Rum, Ikervár, Sárvár és Kapuvár. Ezek közül Sárvár és Vasvár kiválóan meg volt erősítve.

Ikervár régi neve Thuróczy, Kézai, Bonfini Antal, Mátyás király humanista történetírója és a Fejér-codex szerint „Castrum Geminum in Cottu Gastriferrei apud Fluv. Arrabonam" volt, (Ikervár Vasvármegyében a Rába folyó mellett) a későbbi okiratokban „Ikyrvar” majd „Ikurwar” néven szerepel. (L. Árpádkori új okmánytár VIII. k. p. 8. Anjoukori okmtár II. p. 350.)

A község régi, a XVII. század elejéről való pecsétnyomóján a két vár képe látható „Oppidum Ikervar” körirattal. Ennek alapján lett 1907-ben a község új címeres pecsétnyomója a belügyminisztérium által megállapítva.

Salamon királynak kedves vadászó területe volt ez a vadban bővelkedő vidék; gyakran tartózkodott Ikerváron, annál is inkább, mert közelében lakott rossz szelleme, a nagyravágyó Vid nevű főúr, aki elsősorban volt okozója a fejedelmi rokonok: Salamon, Géza, László és Lambert között támadt mély meghasonlásnak, mi az egész országra kiterjedő pártviszálynak vált szülőanyjává.

A belső zür-zavar miatt nagy aggodalom szállotta meg a nemzet jövőjét féltő komoly elemek szívét, mert az ország bonyodalmas állapotából hasznot húzni akaró s a vitéz Béla herceg által alaposan megvert németek, kárörvendő szemekkel várták a kedvező alkalmat leigázó szándékuk végrehajtására. Midőn a pártviszály lángjai már-már magasan kezdtek lobogni, a püspökök erélyes közbenjárására Salamon király 1073. évben a karácsonyi ünnepek alkalmával Ikerváron nyújtott békejobbot Géza hercegnek.

De az ikervári kibékülés az ingadozó Salamonnál csak rövid ideig tartó fegyverszünetet jelentett, mert ismét a cselszövők befolyása alá került és a rokon hercegek élete ellen tört. Ezek megunva a tarthatatlan állapotot, fegyvert fogtak, Salamont kiűzték az országból, aki végre, sok hányódás után - a hagyomány szerint - mint bűnbánó remete fejezte be életet Dalmáciában.

Géza, szt. László és Könyves Kálmán korával a német befolyás veszélye letűnőben volt es ezzel együtt — Vasvar és Sárvár kivételével — a rábamenti kisebb várak hadviselési jelentősége is jórészben megszűnt.

II.                         (Megjelent 1910 szeptember 18.-án)

Ikervár lakósai királyi várjobbágyok voltak s mint ilyenek, bizonyos kiváltságokkal lettek felruházva. Szalay László történetíró szerint 1241-ben a Dunántúl nem volt vár (Székesfehérvár és Pannonhalma kivételével) melyet a talárok be nem vettek es romba nem döntöttek volna. Igen valószínű, hogy akkor az ikervári várak is áldozatai lettek a barbár ázsiai horda romboló szenvedélyének.

A régi várrendszer a XII. század végén elvesztette régi jelentőségét, lassankint felbomlásnak indult s vele az ország védelme is más alapra lett fektetve. A várnépek és várjobbágyok sorából akkor sokan emelkedtek a nemesek rendjébe, de a várnépek zöme az elajándékozott birtokokkal az oligarkák, a főnemesek hatalma alá kerül, a földesurak jobbágyaivá lesznek és csak ritka helyen sikerült nekik az, hogy erősen megnyirbált előbbi kiváltságaik sovány élvezetében továbbra is meghagyatlak.

A régi várakat nehezebb hozzáférhetőség szempontjából, az akkori hadviselés viszonyainak megfelelően vagy különálló meredek hegyre, vagy pedig ingoványos, vízzel könnyen elárasztható helyre építették. Figyelmes kutatásaim alapján szinte határozottan állíthatom, hogy a két ikervari vár nem a község mostani helyén, hanem a Rábaberekben egymáshoz közel levő, úgynevezett Póka es Fazék dombon állott, köztük folyt a medrét szakadatlanul változtató Rába. A holt medernek beiszapolt nyoma a két domb között még most is felismerhető. Ezen feltevésem bizonyítására erős érvül szolgál az, hogy a Rábaberek mély síkság, ott természetes földemelkedés sehol sem található.

Hogy a nevezett két, mesterségesen emelt dombon nagyobb terjedelmű épületek állottak, az világosan kitűnik abból, hogy mind a kettő tele van tégla és kőtörmelékkel s mindegyik akkora terjedelmű, hogy azokon közepes nagyságú vár elfért.

A régi várrendszer megszűntével nagyot változtak az időviszonyok s ezek nagy változást idéztek elő Ikervár lakósainak állapotában is. 1390-ben véglegesen megszűnt királyi birtok lenni, ekkor nyerték Zsigmond királytól az Osl nemzetségből származott Kanizsaiak Léka, Sárvár és Ikervár várakat számos faluval együtt. Így vesztette el Ikervár önállóságát s mint egyszerű, jövedelmet hozó birtokot hozzácsatolták a sárvári uradalomhoz. (L. Nagy 1. Oklevéltár I. 498. 620.) Időközben Ozorai Pipo, Zsigmond király kedvelt embere kezén is megfordult a sárvári uradalom, de 1424-ben királyi hozzájárulással elcserélte a Kanizsaiakkal Simontornyáért es így a Kanizsaiak a sárvári uradalommal együtt állandó uraivá lesznek Ikervárnak.

A Kanizsaiak, u. m. János egri püspök, királyi legfőbb kancellár, később esztergomi érsek, Miklós mester Sopron es Vasvármegyék főispánja, és János, ez a három testvér akkor állott hatalma delelő pontján, mert birtokaik Kanizsától Bécsújhelyig és Kapuvár-Csornáig terjedtek. Ezen kívül voltak még birtokaik Horvátországban, Boszniában es egyéb helyeken is.

A jelentőséget vesztett két ikervári vár lakosságát a Kanizsaiak a XV. század első felében kitelepítették a község mostani helyére, itt a még most is fennálló templomot építve, plébániát alapítottak es a községét bizonyos kiváltságok meghagyásával „Oppidum” vagyis mezőváros rangjára emeltek.

Az ikervári várak sorsáról akkor történik utoljára említés, amidőn 1532-ben a Bécs meghódítására induló Szolimán szultán betört az ország dunántúli részébe. Ibrahim nagyvezér Pápa felöl július 28-an érkezett Sárvár alá. A szerte száguldó török csapatok meghódolásra kényszerítettek, feldúltak az úgyis zápolyapárti kisebb városokat es várakat, u. m. Ikervárt, Rumot es Rábahidvéget. (L. Vasvármegye monográfiája 192. I.) Ez volt végpusztulása az ikervári váraknak. A törők krónika szerint „1532 augusztus 6-án érkeztünk Ikervárhoz. Ez és egy „Mester” nevű vár ma elfoglaltatott.”

Kanizsai László, nemzetségének utolsó férfi sarja 1532-ben sírba dőlt. A rengeteg családi javak a fiúsított Kanizsai Orsolyára s vele férjére, Nádasdy Tamásra szállott. A Nádasdyak gazdagságra és hatalomra még a Kanizsaiakat is túlszárnyalták. Az első, Tamás 1554-ben a nádori méltóságot is elnyerte, elsőben zápolyaparti volt, később I. Ferdinánd híve. Miután áttért a protestáns vallásra, buzgó pártolója lelt a hitújítóknak. Újszigeten (Sárvár) iskolát, könyvnyomdát alapított. Fia, II. Ferenc neje volt a szomorú emlekű Báthory Erzsébet, az elrabolt szüzek kínzásáról és vérfürdőkről híressé vált asszonyi szörnyeteg. Nádasdy Pál fia, III. Ferenc az utolsó, mint sárvári földesúr. Már 12 eves korában Vas -vármegye főispánja, majd kir. főudvarmester, 32 éves korában országbíró. Zala es Somogy- vármegyék főispánja, kit rengeteg vagyona miatt magyar Krőzusnak neveztek, akinek pattendorfi várában levő kincseit es drágaságait 4 milliónyi akkor rengeteg értékre becsülték. Midőn közel volt a nádori méltóság elnyeréséhez, a Wesselényi-féle összeesküvésbe keveredve, feje a hóhér pallosa által hullott le Bécsben 1671 ápril. hó 30-án. A lékai sírboltban nyugvó teteme fölött virrasszon a hazafiúi kegyelet.

III.                               (Megjelent 1910 szeptember 25.-én)

A Nádasdy javakat elkobozták, a Pattendorfban őrzött tömérdek kincs pedig az ingyen harácsra éhes udvari emberek közös prédájává vált. A sárvári uradalommal együtt Ikervár is, habár csak rövid időre, a cs. kincstárra szállott. I. Lipót császár Luxenburgban 1677 június 8-án kelt adománylevele értelmében a sárvári uradalmat örök birtokul Draskovich Miklós grófnak és nejének, Nádasdy Krisztinának, a lefejezett Nádasdy leányának adományozta hűséges szolgálalukért. A birtok ekkor már 408,411 frt. 36 krral volt megterhelve.

Érdekes világosságot vet az ikerváriak úrbéri viszonyaira Draskovich Miklós fia, Ádám grófnak 1711-ben kelt következő két szerződéslevele, amely különbséget tesz az úgynevezett hajduvárosi és városi lakosság úrbéri kötelezettsége között. Az első levél így szól:

„Anno 1711 Dieg mens. Juliie. Lett az alább megh Vigzésünk Ikervári Hajdú Városiakkal az kiknek házokhoz semminemű Földjök se Rétjök nincsen, hogy tudnyiillik a dato Anno currentis szt. György naptul fogvást kezdődvén fognak minden háztul két-két forintot füzetnyi, melynek is edgy forintyát ugy mint felit szt. György napra, másik felit pediglen szt. Mihál napra tartoznak minden fogyatkozás nélkül Prestalnyi. Tartoznak item adnyi minden esztendőben egyháztul minden Ember három szénagyűjtőt. Az több urbarialis adótt pedighlen ugy mint eddigh megfüzetnyi. Hozzá tívin mindazon áltol áztott, ha valaki az házbul közülök ki akarna menyi, tartozik magát előttünk vagy nagy tisztünk előtt két hónappal sz. György nap előtt meg jelentenyi és az házott kiki közülök tehetsige szerint jó épsigben hadnyi, ezt veghez vivin, mi is ütőt tartozunk minden tartóztatás nélkül és minden háborgatás nélkül kieresztenünk. Az vámot elterülőkre pedighlen az szerint, valamint az városiak vigyázni, melyek közül is ha valakiket rajta tapasztalván kezünkhöz hozzák, nyargalójok fogh tűle járnyi. Mindezekről adjuk ezen Irásunkat, kívánván emlitett Hajdú Városiakat mindenek ellen Protectionk alá vennyi és igasságos Igyekben illendőképpen párljokat fognyi. Dátum in Arce Sárvár die et Anno Supra. Groff Dcaskavkli Ádám m. pr."

A második szerződése így szól:

Anno 1711 die 9 Mens. July. Lett az alább megh irt vigzisünk ikervári Városiakkal, hogy ludnyiillik a date Anni modo Curentis szt. György, naptul fogvást kezdődvin foghnak az Hajdu városon kívül most aclualiter Ikervárott Lévő ugy hasonlóképpen jövendőben az pusztákat meghszálló Gazdák, Mindenik Gazda esztendőtt által tiz-tiz forintokat tartoznyi fizetnyi, felit úgymint ött forinttyát mindenkor sz. György napra, felit pedighlen sz. Mihál napra le tivin minden fogyatkozás nélkül. Iten tartozna városostul (itt is az hajdú városiakat kivivén az kikhelt nem birnak jövendőben sem birnának :) Tizenkét szekeret Sárváry várunk nagy majorunk épületeihez esztendőtt által egy napra prestalnyi. Az töbi urbavialis adótt pedighlen ugy mint eddigh meghfüzetnyi. Az ideji korcsmáltatás tartozik az város ugy mind ekoráigh vigben vítetnyi. Az után pedighlen mi fogunk korcsmárost tartanyi. Hozzá tivin mindazon által azt is, ha valaki közülök az házbul ki akarna mennyi, tartozikh maghát előttünk vagy tisztünk előtt két holnappal szt. György nap elött meghjelentenyi, és az házott amint illik Gazdaemberhez, alkalmatos épületbe hadnyi tehetsige szerint, ezt vighez vivin, mi is ütet tartozunk kieresztenyi minden háborgatás nélkül, Kovácsitul fogvást az vámhidigh tartoznak városostul vigyázni, hogy ha valaki az vámot el akarván kerülnyi, annak Marháját szekerit contrabontálván, kezünkhöz hozzák, meghjárván az ollyatin vámot elkerülő contrabontul az nyargallójok. Vigtire tartozik az város birája esküttjeivel együt hite alatt mindenkor tiszttartónknak meghjelentenyi, valamikor valamel jövevin pusztát föl akarna válolnyi, és arra épülnyi. Mind ezeknek nagyobb bizonyságára adtuk ezen levelünket, kívánván említett városiakat protectiónk alá vennyi és illendőképen mindenekben pártjokat foghnyi. Dátum Sarvár die et Anno ut Supra. Groff Draskovich Ádám m. pr.

„Az ikerváriak egyetértésben az Uraság az alattvalókkal megedgyezett.

1.    A contractus mely in Anno 1711 die Mens. 8. Julij költ és sub Litcris A, et B, protoculalva vagyon minden puctumaiban az Libera Migratio orantis magha ereiben megmaradgyon eörökössen, azért

2.    szecundo minden gazda az szokott tiz forintot ugy az Hajdú Városiak is az két forintot az contractusban fölvett idére az Uraságnak beadgyák,' nem különben az eddigh szokott egy napi szekeret minden gazda, akinek marhája vagyon, tartozik meghadnyi ahová az Uraságh fogja ő az jószághban rendelnyi akár széna, akár gabona, hordásra.

3.  3-tio. Minthogy az Irtás földekrül és rétekről járandó urbarialis proventust esztendőnkint 200 szénagyűjtő adásával szokták meghváltonyi, ennek-az Uraságh tovább is annual ugy mind azon áltol hogy

4.    4-to az Pápoi szerért Prestalnyi szokott kaszásokat és minden háztul amint eddigh szokták, ennek utánna is az egész városiak prestnlják tudnyi illik minden háztul edgyet.

5.    5-co. Mindhogy az contraktusban peo expressum az urharialis adósul emlíkezett nagyon, hogy az eránt is mind az Uraságh mind az városiak világossághban legyenek az ollyan mindennémű urburialis Datiakért és Prestatiokért adnyi tartoznak esztendőnkint öttven munkást felit kaszasul felit pedig aratóul ennek utanna pedigh ezeken kívül többre ne adigaltothassanak."

Bizony a szerződésben foglalt dolgok sem valami csekély úrbéri kötelezettségek, de meg is tetemesen könnyebbek a rendes jobbágyság úrbéri terheinél.

IV.                                   (Megjelent 1910 október 02.-án)

Draskovich Ádám után de Damis őrgrófnő szül. Draskovich Erzsébet, majd Draskovich Lipót lett a földesúr, akinek 1759-ben történt halála után özvegye, szül. Draskovich Borbála másodszor Reysig Rudolf grófhoz ment férjhez. A nemes gondolkozású Reysig gróf igen jó indulattal viseltetett az ikerváriak iránt, komoly és méltányos ajánlatot tett nekik az örökös váltságra. Az ikerváriak kapva-kaptak a kedvező alkalmon, de sajnos, közbejött, föl nem deríthető akadály miatt, az ügy megvalósulása hajótörést szenvedett.

A folytonos pénzzavarokkal küzdő Draskovichok kezén a nagy sárvári uradalom hamar szétbomlásnak indult. A Szily-réle 1781-ik évi canonica visitacio szerint a kegyúri jogot Ikerváron ekkor mar Viczay Mihály gróf és Draskovich Borbála férjével Reysig gróffal gyakorolta, tehát Ikervár, a hozza tartozó kis Péterfa községgel együtt már el volt szakadva a sárvári uradalomtól. Reysig Rudolf grófnak 1782-ben történt halála után a másodszor is özvegységre jutott Draskovich Borbála a még tulajdonában volt ikervár- péterfai birtokrészletet eladta a Somogyi-családnak és özv. Klobusiczky Lajosnénak. Ezzel a Draskovichok birtokszereplése Ikerváron teljesen megszűnt.

Özv. Klobusiczkyné leányát, Annát feleségül vette Batthyány Miksa gróf, aki lakását Szalónak várából a Rábakovácsi ódon kastélyba, majd pedig Ikervárra tette át s ezzel kezdetét vette a Batthányiak uralmának kora.

Ez a nagynevű dinasztia családból származott főúr szilárd elhatározással a több kézen levő ikervári birtok megvételével egy nagy terjedelmű uradalom létesítését tűzte ki célul. Az elhatározást a sikerrel végrehajtóit gyors tett követte; néhány év múlva megalapította a Péterfa, Sótony, Nyögér, Rábakovácsi és Czomaházát magába foglaló ikervári uradalmat.

         De az erős akaratú főúr ezzel nem elégedett meg, hanem birtokai egyesítésével a jobbágyok szolgálatait is egységessé szándékozott tenni azzal, hogy az ikerváriak privilegiumos szerződésének jogi erejét kétségbe vonta és földesúri hatalmánál fogva őket is robotolás, dézsma és kilenced szolgáltatásra kényszerítette.

A megrémült ikerváriak most Vajda Antal, Bakófán lakó alispánhoz, fordultak védelemért, aki azt tanácsolta nekik, hogy régi kiváltságuk alapján tagadjak meg a reájuk róni szándékolt jobbágy terheket. Ezt az ikerváriak meg is tették. Ámde Batthyány Miksa gróf nem hagyta annyiban a dolgot, puhatolni kezdte: ki látja el az ikerváriakat tanáccsal, hogy akaratának olyan makacsul ellenszegülnek. Az. elöljárókat maga elé idézve, végre sikerült szép szóval, meg egy kis szívderítővel tőlük megtudnia, hogy a tanácsadó nem más, mint a „tekintetes consiliarius Vajda Antal viceispán ur."

Ennek a meggondolatlan nyíltszívűségnek aztán pár nap múlva szomorú következménye lett. Az elárult és valószínűleg kemény leckében részesült alispán az ikerváriak hűtlenségét megbosszulandó, az egész elöljárósággal megéreztette a mogyorófa pálca nehéz súlyát.

Ezzel kezdetét vette uraság és alattvaló nép között az aránytalan harc, amelyben végre is az ikerváriak lettek a legyőzöttek; a régi privilégium szétoszlott, miként a füst és a pára, ezután robotoltak, mint a többi jobbágyok 1798-tól egész 1848-ig, tehát teljesen ötven évig.

Vesztett ügyük megfordítására 1798-ban végső kísérletet tettek a következő, latinból átfordított felségfolyamodással:

Császári és Apostoli KirályiFelség!

Felszentelt cs. és kir. Felségednek legalázatosabban előterjeszteni kényszerittettünk: Ikervár mezővárosát régtől fogva több uraság bírta, különösen ez elött de Damis őrgrófné, Draskovich Lipót, Reysig Rudolf és a Viczay grófok, a Klobusiczky és Somogyi családból származottak. Az előbb idézett mváros lakosai a birtokosok számára urasági munkát, régi kiváltság alapján, soha sem végeztek, hanem járandóságukat készpénzben fizették ; ámbár mezővárosunkban 1767-ben az úrbériség az előbbi állapot szerint rendeztetett, de akkor és utóbb is a megállapított bér fizetése mellett.

Batthyány Miksa gróf úr is elejénte hasonló módon adta ki nekünk a jószágot. Azonban néhány év múlva, a földmérés alkalmával előbbi határozatát megváltoztatva parancsolta, hogy mérő láncot húzó emberek adatnának a község kebeléből. Mi ugyan a gróf úr akaratjával nem ellenkeztünk, sőt a földek látható határait is megmutattuk, ámbár a földeket- nem csekély pénzen szereztük meg. Mindamellett, a halogatás nem húzódott sokáig, csak addig, míg a magas helytartótanácshoz fölterjesztett folyamodásunkra a határozat meg nem jött; ennek dacára gróf úr a Szombathely mezővárosba mint megbízottat küldött "mvárosunk bíráját és három esküdtet bebörtönöztetni, 12 napig gyötörtetni, ezen idő alatt pedig Ikervárra 12 excentort küldetni rendelt, akik hat megkötözött lakost Bakófára hajtottak, hol az alispán úr lakott, ezeket megbotoztatni parancsolta, némelyikre 25, másokra 35 sőt 40 botütést és veretett és ezen szegény ártatlanok méltatlan büntetést szenvedni kényszeríttettek. Már akkor elkezdődött a földmérés és noha az előbb említett gróf úrral nem ellenkeztünk, mégis hat mvárosi katonát kapott, akik mindegyikre 12 botütést mértek. Ezután az exekucióra rendelt katonák, nem tekintvén az előbbi méltatlan büntetéseket, a helység lakosainak sok bajt okoztak, káromkodva, kard és pisztolyokkal fenyegették a népet; noha minden dolog a gróf úrnak akaratja szerint történt, mégis más 4 megkötözött lakost Szombathely mezővárosba kísértek, ott őket bebörtönözték s velök szekereket húzattak a többi rabokkal együtt.

Végre a magas helytartótanácstól rendelet érkezett, hogy a mezőváros úrbéri helyzete rendeztessék és ennek megtartására köteleztessék. Erre mindnyájan, fejenkint legalázatosabban esedezve arról panaszkodunk, hogy szántóföldjeink nagyon soványak és hiányosak, mégis a silányabb földeket és réteket a jóknak sorozatában kellett átvennünk, a legelőnk rendezéséért is fölterjesztjük könyörgésünket.

A mélt. urodalom kérelmünkre a tek. vármegye kiküldöttei előtt a legelő rendezését elfogadta, mindazonáltal már négy év folyt le ennek idejétől, de a legelő mégsem rendeztetett, hanem a censualis telekbirtokunkon és rétjeinken kényszeríttetünk marháinkat tartani még az uradalmi munka idejében is. A lakosok szolgáival az uradalom emberei legrosszabbul bánnak, akiknek méltatlan és illetlen sértegetései miatt sem szolgákat sem szolgálókat nem szerezhetünk.

Az előre botsátott elviselhetetlen gyötörtetésünk miatt felszentelt Felséged trónja előtt térden állva esedezünk: hogy nekünk szegény megnyomorodottaknak azt a jótékony királyi kegyelmet ajándékozni kegyeskedjék, ami további fenn maradásunkra szükséges, hogy a felsorolt sérelmek enyhítésével legalázatosabb esedezésünk sikerét elérhessük.”

De a felséghez intézett felfolyamodás sem hozta meg az óhajtott eredményt reájok erőszakolt robotolástól többé nem menekülhettek meg a jobbágyság általános felszabadulásáig. Az elmúlt idők dicsőségén keseredve, látszólagos megadással hordozták szívük- bánatát. Csak néha-néha, a Csuszkati-hegy búfelejtő nedűjének hatásától, úgy félve-lopva kurjantotta el egyik-másik:

„Jaj tenéked Ikervár, a Maxi gróf exekvál"!

V.                                                           (Megjelent 1910 október 09.-én)

Batthyány Miksa gróf első felesége, Klobusiczky Anna halála után a nagyszentmihályi születesű, jobbágy vérből származott Flesser Magdolnával lépett házasságra, akitől József Sándor gróf származott. Elképzelhető, hogy az ősi híres nemzetség tagjai ezt a nem egyenlő rangú házasságot többnek minősítették a családfán esett szépséghibánál. Miksa gróf 1804. március 30-án Szalónak várában halt meg 65 éves korában. Fia, Sándor-József gróf Ikervár, Szalónak, Tótmorácz, Dobra és egyéb birtokok ura 1804-ben lépett házasságra Lomniczai Skerletz Borbálával. Ebből a házasságból két gyermek született, 1805-ben Amália, később Jenison grófné és Lajos-Ferenc-József gróf, Magyarország későbbi vértanú miniszterelnöke, aki 1807. február 14-ón Pozsonyban született.

József-Sándor gróf mint híres gazda volt ismeretes. Nagy gondot fordított birtokai rendezése és jövedelmének emelésére. Az abban a korban szokásos külterjes gazdálkodás elveinek megfelelőleg Péterfa és Csornaháza községbeli jobbágyait Ikervárra telepítette be, így a két helység elvesztette községi jellegét, pusztán uradalmi majorokká váltak. Az ikervari Malomszegnél pusztulóban volt régi malom helyeit a Rába folyóból kivezetett csatornán a haladottabb igényeknek megfelelő nagyobb szabású új malmot, a Rábán hidat építtetett, melyhez a község lakossága az 1802-ben kötött szerződés értelmében 1120 igavonós 3428 gyalognapszámost, a híd évenkint való javításához pedig örök időre szükséges munkaerőt azon kikötés mellett ajánlotta meg, hogy az őrlésnél az ikerváriak elsőbbségben részesülnek, a hídon pedig vámot soha sem fizetnek.

A tevékeny gróf meggyőződve arról, hogy az ikerváriak a megváltozott úrbéri viszonyokba lassankint beletörődnek, hogy hozzája, mint földesurukhoz vonzódó hűségüket megjutalmazza, 1809. március hó 6-án kelt donációs levele értelmében a 230 holdas Zsidahó dűlőt örök időre közös legelőül azzal a kikötéssel adományozta, hogy az elöljáróság évenkint Szt. József napján az adományozott területen megjelenvén, az adományozó gróf emlékére egyet „inni" tartozik, mit ha csak egy esetben is elmulasztana, akkor a 230 holdas legelő a templomra szálljon. Ezenkívül a község közös szükségleteinek fedezésére ugyanezen adománylevél szerint 6 hold földet és 6 kaszás rétet adott és évenkint kiszolgáltatandó 50 szál fát a lakosság részére. Természetes, hogy az elöljáróság a donációs levélben kikötött jóhangzású feltételnek, magyaros szokás szerint viharban és fergetegben is, kezdet óta hűséges pontossággal megfelel.

Két nap múlva a donációs levél kibocsátása után, március hó 8-an kelt újabb levele értelmében minden jobbágytelekhez három kaszás rétet adott használatra mindaddig, amíg ezen kegyelmére méltók lesznek, ennek ellenszolgálatául évenkint hat vonós napszámot kötve ki.

A nemes indulatú József-Sándor gróf házasélete azonban nem volt boldog, mert a férj szenvedélyes, hirtelen fellobbanó véralkata és nejének könnyelmű, pazarlásra hajló természete, áthidalhatlan viszályt idézett elő köztük, aminek az lett a vége, hogy közös megegyezéssel elváltak s a grófné Bécsbe költözött, míg a férj ikervári magányában gazdálkodás szorgos gondjaival elfoglalva Igyekezett boldogtalan családi életének bajait felejteni. A család, sőt még az udvar is eredménytelenül kísérlette meg a házasfelek kibékítését.

De amire nem képes a gyarló emberi akarat, azt, — miként a világverő Nagy Sándor a gordiusi csomót, — oly hirtelen oldja meg a minden számadást kiegyenlítő halál, József-Sándor gróf is csak rövid ideig élvezhette fáradozása gazdag gyümölcseit és szemlélhette jobbágyainak vagyoni gyarapodását, mert 1812-ben július 13-án Ikerváron hirtelen, szélhűdésben halt meg 35 éves korában. Végső akarata szerint testét Németújvárra szállították ősei mellé, de jó szíve és belső részei ott porladoznak a fájdalmas Szűz tiszteletére általa 1808-ban építtetett temetőkápolna sírboltjában. Az ikerváriak hálás szívvel őrzik emlékét.

Végrendelete szerint terjedelmes birtokait Lajos fiára hagyta, nagykorúságáig anyja gyámsága mellett, özvegyének évi 12 ezer forint tartásdíjat, Amália leányának pedig kiházasítási díjul 100 ezer forintot rendelt. Azon esetre, ha gyermekei kiskorukban elhalnának, vagyonát olyan magyar katonák, tisztek és közlegények s azok özvegyei és árvái gyámolítására szánta, kik a haza védelmében munkaképtelenekké lettek. Ilyen volt a vértanú Batthyány apja. Ez a ritka férfiú szinte önkéntelenül juttatja eszünkbe Berzsenyi Dániel költőnk szavai:

„Csak sast nemzenek a sasok s nem gyáva nyulat Nubia párduca.”

v20230130