Gróf Batthyány Lajos fiumei kormányzó elégett festményeiről más szemmel
Az 1912 január 4.-ei tűzről már van egy cikk, ami itt érhető el és abban a tűzeset körülményei ismerhetők meg jobban. Ebben a cikkben pedig egy művészettörténész szemüvegén keresztül ismerhetjük meg a veszteséget.
A Vasárnapi Újság 1912.-es évének 2. számának 28. oldalán olvasható az alábbi írás Farkas Zoltán tollából. A szövegben a kor írásmódját megőriztem, mivel nem zavaró az olvasásban és a szöveg értelmezésében, viszont hangulatot ad az írásnak.
Az írást annak a Farkas Zoltánnak tulajdonítom, aki 1880-ban Aranyosmaróton született és 1969-ben Budapesten hunyt el. Művészettörténész volt, a cikk megjelenésének évében doktorált és ebben a korszakában már több cikke is megjelent újságokban.
AZ ELPUSZTULT BATTHYÁNY GYŰJTEMÉNY
Gróf Batthyány Lajosnak tűz áldozatává lett gyűjteménye nem volt teljesen ismeretlen közönségünk előtt. A Budapesti Orvosszövetség az 1902. évben a Műcsarnokban magyar amateurök magángyűjteményeiből kiállítást rendezett, melyen a régi mesterek a mi szegényes viszonyainkhoz képest elég szép számmal voltak képviselve. Ezen a kiállításon látható volt az elpusztult képek közül a három legértékesebb : a Van Dyck-től származó arczkép, a Palamedes-féle Halottas táncz és Potter Tehénpásztora.
A Van Dyck-porträt elvesztése igen nagy csapás. Ha olvasóink szemügyre veszik reprodukczióját, megállapíthatják, hogy a nagy arczkép festőnek jobb képei közé tartozik. Kidolgozása a nála megszokott könnyed, magától értetődő kidolgozás s az arcz erősen jellemzetesnek látszik. Valami előkelő urat ábrázol, korabeli udvari gavallért, de az arczkép nemcsak ezeket a typikus vonásokat árulja el, hanem ezenkívül is következtetéseket enged meg az ábrázolt egyéni jellemére. A tartózkodva s mégis kutatva tekintő szemekből nőiesen gyenge kedély, contemplativ jellem s az élettel való jóllakottság nyugalma 'és panasza sugárzik. Olyan alkotása ez a kép Van Pyck-nek, melyen nemcsak az előkelőség utolérhetetlen mesterének bizonyul, hanem a melyen időt szakított magának az ábrázolt jellemének művészi megoldására is s nem elégedett meg pusztán az eleganczia ábrázolásával, mint sajnos, nem egy nagy képén, midőn már nem győzte erővel a rája halmozott megrendeléseket. A fej beállítása ugyanaz, mint I. Károly-ról festett képén, mely a Louvre kincsei közé tartozik. Féloldalt fordult testen oldalt visszatekintő fej,a mely beállítás kedvelt eszköze volt Van Dycknek arra, hogy a profil teljes plasztikájával együtt egy csapásra adhassa a szemköztnézésben a szemekbe és a szájba fektethető lelki jellemzést. Az elpusztult kép színei a jellegzetes Van Dyck színek voltak, melyek a róla elnevezett barna színnek zománczos fényben égő mély és meleg tónusában olvadtak fel. Aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy Andrássy Gyula grófnak tavaly ismertetett Rembrandt képe után és a jelenleg Herzog báró tulajdonában levő Don Baldassaret ábrázoló vitás eredetű kép mellett ez a kép volt a magángyűjteményekben őrzött régi mesterektől származó arczképek legjelesbike. Megsemmisülése már csak ezért is súlyos csapás, de különben is a Magyarországban lévő, a nálunk több-kevesebb joggal Van Dyck-nek tulajdonított képek közt ez volt a legjelentékenyebb s nem hagyott semmi kétséget szerzője felől.
Van Dyck férfi arckép
Az anyagi kár nagysága igen nehezen állapítható meg ennél a képnél, mivel az utóbbiévekben nem igen kerültek már Van Dyck képek eladásra. A mi felszíható volt a piaczról, azt Amerika horribilis árakon váltotta magához, de ezek viszont nagyobb alkotások voltak, ha nem egy esetben üresebbek is gróf Batthyány elpusztult képénél. Eladó Van Dyck kép nem igen akad, de a kereslet annál makacsabb a nagy arczkép festő művei iránt, kit az angolszász faj szerfelett nagyra tart, úgy hogy egyáltalában nem túlzás azok nézete, kik többszázezer koronára teszik a kép értékét.
Palamedes - Halottas tánc
Érdekes mű volt Palamedes képe is, melyről csak tökéletlen reprodukczió maradt. A művész Dirk Hals iskolájához tartozott s közbecsülést társaságokról festett képeivel szerzett. Nem számítható a nagy holland festők közé, de azért a nevesebb kismesterek között foglal helyet. Kellemes hangulatú, derült, könnyedén festett képein a társasélet ábrázolásával művészi formában a németalföldi életnek számos motívumát őrizte meg. Az elpusztult kép is egy vigadó társaságot ábrázolt, mely mögött a halál jelenik meg. Nem kell valami mélyebb szimbolikára gondolni, az ilyen olcsó moralizálás kora kedvteléseihez tartozott s a kép naiv derültségén különben sem változtatott sokat ez a különös requisitum.
Potter képéről még reprodukczió sem maradt. 1902-ben Tehénpásztor czímen volt kiállítva. Nem tartozott a holland nagy állatfestőnek híresebb képei közé, de nem is igen tudunk visszaemlékezni reá. Kilencz év meglehetősen hosszú idő, mely gyakran elmossa egyszer látott nagy alkotások emlékét is.
Farkas Zoltán
A másik újságcikkből felidézve:
"A nagy szalon kincseinek gyöngye volt az a Van Dyk-kép, a mely a szalon közepén állott egy külön állványon. A hatvan-hetven centiméter hosszú s ugyanilyen széles képet néhai Andrássá Gyula gróf, Batthyány Lajosné grófné apja a negyvenes években vette Londonban hatezer forintért. Akkoriban ez még horribilis ár volt festményért s bizony kevés mű kelt el ezért az árért. A képet Andrássy Gyula, gróf halála után Andrássy Ilona grófnő örökölte s így került a Batthyány-család nagy szalonjába, a mely egyébként Batthyány Lajosné grófné szalonja volt. Egy évtized óta valóságos versengés volt a képért. Néhány hónappal ezelőtt a berlini császári múzeum félmillió márkát ígért a képért, a mely egy férfi arcképét ábrázolja. Három évvel ezelőtt a párisi Louvre félmillió frankot kínált a képért. De a család nem akart megválni a műkincstől, a mely egyike Van Dyk legkitűnőbb arcképeinek. A képet a tűz nem pusztította el teljesen, de kijavítása úgyszólván teljesen lehetetlen. A kép ugyanis nem égett el, de a hőségtől három hatalmas fehér folt van rajta, amint a festék megolvadt.
Ugyancsak elpusztult Paul Polternek egy képe, valamint Palamides-nek híres festménye, a kaneai menyegző.
Szöget ütött a fejembe, hogy miért adtak volna ilyen horribilis összegeket azért a férfi arcképért a neves múzeumok, még ha művészi is volt a festmény. Arra jutottam, hogy talán ők tudtak valamit, hogy nekik miért érne meg olyan sokat. Két változatom is van magyarázatként. Az első, hogy ez egy önarckép Van Dyck-ról, ehhez az ismert Önarckép napraforgós képét hoznám fel összehasonlítási alapként, ahol mintegy tükörképe az elpusztult képen látható arcképnek. A másik verzióban I. Károly angol királyt ábrázolta a megsemmisült kép. Bármelyik változat beigazolódása lényegesen emelte volna az elpusztult kép értékét. Itt van egy alkotás a királyról illetve a híres napraforgós önarckép részlete. A döntést rábízom az olvasóra, hogy melyikre szavaz.
Bal oldalon az önarckép a napraforgós képből kiemelve, középen az elégett kép és jobb szélen I. Károlyról egy több alakos portré szélső képe. Mindegyik festmény Van Dyck alkotása.
Érdekes még, hogy az elégett Palamedes kép más-más címmel szerepel a két cikkben. Az elsőben, mint Káneai menyegző a másodikban pedig Halottas tánc címmel szerepel.
De a képen szereplők ruháit megnézve kizárhatjuk a menyegző megjelenítése, mert a Kánai menyegző Jézus idejében történt. Ekkor volt az első csoda tétele, amikor a vizet borrá változtatta a menyegzőn. A Kánai menyegzőt ábrázoló képeken a vizes korsók fontos kellékek voltak, itt nem is látni őket. Viszont a jobb oldali ajtóban egy táncoló csontváz tűnik fel. Érdekes, hogy Farkas Zoltán, aki bizton olvasta a másik cikket, nem hiba kiigazításaként írja le a mondanivalóját, pedig tudnia kellett a másik cikk tévedéséről. Egy úriember ismérve, hogy nem a másik kárára válik naggyá.
Még egy érdekesség a kép kapcsán. A kép megsemmisült 1912-ben, de Lyka Károly által szerkesztett Művészet 1915 évi hetedik számában szerepelt, mint illusztráció és a kép tulajdonosa is megemlítésre került. Pedig, ha valami nincs már meg, annak birtokosa sem lehet.
