|
|
Köllő Miklós szobrászművész
Gyergyócsomafalva, 1861. 12. 23. – Budapest, 1900. 09.17.
Köllő Miklós életrajzát az öngyilkosságától nem lehet elválasztani, a korabeli lapok is egybe kezelték
a két kérdést. Ezek alapján próbálok egy képet megidézni több újság híre alapján. Természetesen nagy az átfedés, de az érdeklődők hamar átolvashatják ezeket a rövid megemlékezéseket.
Nem olyan egyszerű kiválasztani a hírforrást, mert például csak abban, hogy gyerek vonalon milyen csapás érte, több változat is előfordul. Van ahol egy két éves gyerekét veszíti el, van ahol kettő gyerekét és van ahol három
gyerekét veszített el rövid időn belül. Látható, hogy az újság hírek akkoriban sem voltak teljesen megbízhatók.
Egy másik szálon, az utolsó munkáját eleveníteném fel és utolsó tettét ehhez is kötném
némileg.
Majd a síremlékének sorsán mutatnék rá, hogy rövid élete során milyen sokan ragaszkodtak hozzá a szakmában
és mennyire nem ismerték sokan. A síremlékére az adakozás csak öt év alatt jött össze, pedig a faragás és végül a kő is ingyen volt.
|
|
|
|
Köllő Miklós életrajzát az öngyilkosságától nem lehet elválasztani, a korabeli lapok is egybe kezelték
a két kérdést. Ezek alapján próbálok egy képet megidézni három újság segítségével:
Köllő Miklós halott! Keze már egy év óla pihent, de beteg
agyának már késő volt a pihenés jótéteménye, a müvészlélek nagyratörő álmai
akkor is ott kavarogtak elborult lelkében. Köllő Miklóst a múlt év őszén
támadta meg betegsége. Felesége rábeszélésére megkisérlette a pihenést, bár ez
nehezen ment. Saját házában, a Róttenbiller-ulca 46. szám alatt lakott s itt
volt a műterme is. Itt készült az Andrássy-t végén felállítandó millenniumi
emlékszobor két alakja. Betegeskedése óta két segédjére bízta a mü
elkészítését, maga csak a lelkét s a gondolatait adta hozzá. Mindennap jobban
erőt vett rajta a kór. Hetekig nem hagyta el a házat, mert reszkető lábai nem
birták fárad testét. Betegsége nagyon elkeserítette s különösen az, hogy nem
dolgozhatott. Sokszor erőt vett gyengeségén kezébe vette a mintázó fát, hogy a
másik percben kétségbeesve ejtse ki kezéből. Felesége, született Hermann Lujza,
kivel 1893-ban kelt egybe, kétszeres gonddal vette körül a tépelődő művészt,
kinek agyában ilyen elkeseredett pillanatban fogamozhatott meg az öngyilkosság
gondolata. Tegnap, hétfőn reggel öt óra felé kocsira ült és elhajtatott.
Negyedóra múlva érkezett vissza s rövid idő múlva újra kikocsizott, de ez
alkalommal sem maradt el soká, revolvert vásárolt. Délelőtt tíz óra felé
távozott el ismét hazulról és elhajtatott ki a Kelenföldre, hol utóbb égy
golyót lőtt a fejébe s rögtön meghalt. Felesége kétségbe esve a rendőrségnél is
jelentést tett férje eltűnéséről, de egyelőre ott sem kapott értesitést. Csak
úgy este hat óra felé tudatták vele, hogy férje a kelenföldi vasúti állomástól
mintegy 300 lépésnyire agyonlőtte magát.
Köllö Miklós Erdélyben, csikmegyei Csomafalván született
1861-ben. Már gyermekkorában feltűnt mint naturalista. Bicskával faragott
fa-szobrok és alakokkal vonta magára legelőbb a műértők figyelmét. Ekkoriban
azonban még csakis műiparcikkek készítésével foglalkozott. Később Münchenbe,
került, hol Hess és Knábl tanárok vezetése alatt végezte szobrászati
tanulmányait. Az első kitüntetést az 1885-iki országos kiállításon kapta fafaragványaiért,
később az Aradi vértanuk szobrának s a budai Honvéd emléknek elkészítésénél
segédkezett Zalának. Ugyan csak Zalának segédkezett a pécsi bazilika több
reliefjének román modorú restaurálásával is. Önálló működése óta több
pályázaton nyert kitüntetést vagy elismerést. Kiválóbb munkái: Beviczky Gyula síremléke
a Kerepes úti temetőben; Bölcsesség szobra a budai királyi palota épületén;
szent István, III.Károly királyok és Mária Terézia királynő szobrai az új
országház kupolás csarnokában, ugyancsak az új országház homlokzatán hat
szobormű s végül Jézus és Mária márványszobrai az egri érseki templom számára.
Arckép-reliefjeiről is híres volt, ezek között a legnagyobb feltűnést Kassai
Vidor beszédes mellszobrával keltett. Az erzsébetvárosi új plébániatemplom
oltára volt utolsó alkotása.
Született Gyergyó-Csomafalván 1861-ben. Mint ügyes rajzoló már
a gyergyóalfalvi felső népiskolában kivált, hol egy német esztergályostól e
mesterséget is eltanulta. A tehetségét Élthes Elek felső népiskolai igazgató
fedezte föl s eszközölte ki a Székely Egyesület ösztöndíját, mellyel 14 éves korában
a kosszúfalusi műfaragászati iskolába ment. Itt Kúpcsay János jeles szaktanár
vezetése mellett 3 év alatt nagy tökélyre vitte a fafaragást és mintázást, úgy
hogy innen egyenesen a világ első műintézetébe, a müncheni szobrászati
akadémiába léphetett.
Münchenben négy év alatt végezte az akadémiát s ez idő alatt
több pályadijat elnyert. Első pályamunkája a hajtó Dávid már akkor a
növendékek körében jó nevet szerzett neki. Innen kilépve Budapestre jött, hol
Huszár Adolf hírneves szobrásznál talált - ennek rövid időre bekövetkezett haláláig
- munkát. Huszár műtermének feloszlatása után gróf Lázár Jenőhöz jött Megyesfalvára.
kinél az 1885-iki országos kiállításra díszesen faragott bútorokat készített, a
melyért kitüntetést is kapott. Később Zala György műtermébe vissza Budapestre'
került és az aradi vértanuk, valamint a budai honvéd emlék szobrán dolgozott.
1889-ben európai tanulmányutat tett. a melyről visszatérve Budapesten megalapította
a maga műtermét. Első önálló művét Reviczky Gyula korán elhunyt fiatal költő
síremlékét elismeréssel fogadta a kritika. Műterme keresett lett és azután szakadatlanul
el volt látva megbízásokkal. A királyi várpalota, uj országház. Az uj Szent
János kórház és még több nevezetes épület szobrait készítette. 1896-ban a
történelmi kiállítás gyönyörű szobrászati munkáit fejezte be, miért a királytól
a koronás arany érdemkeresztet nyerte.
Majd a segesvári Petőfi szobor és siremlék alkotásával
emelte hírnevét. Tavaly nálunk a Kossuth szobrot fejezte be, mely utolsó
nagyobb munkája volt. Röviddel Marosvásárhelyről hazatérése után elvesztette
egyetlen kis fiacskáját. A különben is idegbajos embert e csapás egészen megtörte,
a véső kihanyatlott kezéből és búskomorságba esett. Azóta a halál gondolatával
foglalkozott és tervét szeptember 17-én délben végrehajtotta Egy jól irányzott
lövéssel kioltotta életét. Egyszerű, természetes ember volt, ki egész életében
nem tudott megbarátkozni a tettetést, hízelgést és nagyzolást megtűrő társadalmi
szokásokkal. Barátjait is az egyenes lelkű emberek közül választotta, mert alkalmazkodni
nem tudott. Szorgalmas munkás ember volt, ki egyebet sem csinált, mint
dolgozott. Fajszeretetét abban is gyakorolta, hogy a Budapesten tanuló szegény
székely fiukat szeretettel gyámolította. Különösen a művészi pályákon levő
székely ifjak sokat veszítettek. Alkotásaiban élni fog a neve még nemzedékeken
át, de mi. kik ismertük a míg élünk fájlalni fogjuk ily korai elhunytát.
Még jeltelenül áll a legnagyobb magyar festő, művész,
Munkácsy Mihály sírja, még alig sárgultak el a poraira halmozott koszorúk
levelei s a magyar képzőművészetnek újra halottja van. Egy művészlélek kifáradt
a test gyengeségével folytatott küzdelemben, nem tudott csendes nyugalomban
élni, mint ahogy az orvosok kívánták, — inkább megölte magát. Remegő kezéből
már egy éve kihullott a véső, a szellemi munkások végzete, az Idegbaj verte ki abból.
Az orvosok pihenést, nyugalmat ajánlottak a művésznek. Egészségéért és életéért
aggódó felesége s barátai kérve kérték őt, ne dolgozzék. Anyagi viszonyai nem
is kényszerítették munkára őt, — hisz a lehető legrendezettebb viszonyok között
élt a saját házában. De a nagy alkotó erő, a művészlélek magasra törő álmai nem
hagyták pihenni. S a gyenge testtel folyton harcban állott.
A műterem volt az a hely, ahol a sok lelki harcot vívta. Újra,
meg újra hozzáfogott a munkához, de a reszkető lábak, s még reszketőbb kezek
gátolták a rendszeres munkában. Féléve tartott már a művészi lélek haldoklása; ma
végre határozott, ügy déli egy óra felé egy revolver dördült el a kelenföldi réteken
s egy ostoba ólomdarab kioltotta életét egy jeles magyar szobrásznak. Köllő
Miklóst a múlt év őszén támadta meg betegsége. Felesége rábeszélésére megkísérelte
a pihenést, bár ez nehezen ment. Saját házában, a Rottenbiller-utca 46. szám alatt
lakott s itt volt a műterme Is. Itt készült az Andrássy-út végén fölállítandó millenniumi
emlékszobor két alakja. Betegeskedése óta két segédjére bízta a mű elkészítését,
maga csak a lelkét s a gondolatait adta hozzá, mert a kivitelhez már gyenge
volt a fizikuma. Mindennap jobban erőt vett rajta a kór. Ugyanazok a tünetek
jelentkeztek nála, amik a korán elhalt Pap Dánielnél mutatkoztak. Hetekig nem
hagyta el a házat, mert reszkető lábai nem bírták fáradt testét. S ha el is indult,
a közeli utca sarkáról félve tért vissza, mert úgy érezte, hogy ingott alatta a
föld s körüle a nagy emeletes házak.
Betegsége nagyon elkeserítette s különösen az, hogy nem
dolgozhatott. Sokszor erőt vett gyengeségén, kezébe vette a mintázó fát, hogy a
másikpercben kétségbeesve ejtse ki kezéből. Ilyen kétségbeesett kísérletek után
rendszerint keserves órák s napok következtek. Felesége, született Hermann
Lujza, kivel 1893-ban kelt egybe, ilyenkor kétszeres gonddal vette körül a
tépelődő művészt, kinek agyában ilyen elkeseredett pillanatban fogalmazhatott
meg az öngyilkosság gondolata.
Ma — hétfőn reggel — Köllö Miklós korán fölkelt. Öt óra felé
lehetett az idő, mikor kocsira ült és elhajtatott. Negyedóra múlva érkezett
vissza s rövid idő múlva újra kikocsizott, de ez alkalommal sem maradt el soká. Ekkor valószínűleg aranyóráját zálogba tette, mert felesége
óvatosságból elszedte pénzét s az így szerzett pénzen revolvert vásárolt. Délelőtt
tíz óra felé távozott el ismét hazulról, látszólag teljesen nyugodtan. Az
utcasarkon kocsira ült és elhajtatott ki a Kelenföldre, hol utóbb egy golyót
lőtt a fejébe s rögtön meghalt.
Felesége tizenkét óra felé már nagyon aggódott beteges férje
hosszas elmaradásén s a házmesternét keresésére küldte. Félt ugyanis, hogy
férje valahol rosszul lett. A házmesterné a Rókusban és a mentőknél is
kérdezősködött házigazdája után, de sehol sem tudtak felőle semmit.
Köllőné ekkor kétségbe esve a rendőrségnél is jelentést tett
férje eltűnéséről, de egyelőre ott sem kapott értesítést. Csakúgy este hat óra
felé tudatták vele, hogy a kelenföldi vasút állomástól mintegy 300 lépésnyire
egy úriasan öltözött férfi holttestére akadtak, aki valószínűleg a keresett
Köllő Miklós lesz.
Köllőné rögtön kocsira ült és a tetemnézőbe hajtatott, ahol
csakugyan férje holttestét találta. Köllőt már ekkor mások is fölismerték a
kezén talált jegygyűrűről. Zsebeiben 27 forintot és egy arany óráról szóló
zálogcédulát találtak.
|
| |
|
Öngyilkosságának oka, ha nem is magyarázata a Vasárnapi Újság 1900.szeptember 23.-ai számából:
A helyzet szigora sok tehetséget lenyűgözött már, de annyi fájdalmat talán senkinek sem okozott, mint ennek a fiatal művésznek, ki a nagy ambiczió és tettvágy mellé még túlontúl érzékeny szívet is örökölt. Mikor
látta, hogy szép terveinek megvalósításáról egyenként kell lemondania és sorsa arra kárhoztatta, hogy kisebb igényű föladatok megoldásában forgácsolja szét tehetségét: sok csalódásának keserűségét a családi élet örömeivel igyekezett megédesíteni. Azt óhajtotta, hogy szerető feleség mosolya, apró
gyermekek édes csevegése vidítsa föl a robot-munkának unalmát. Egy ideig volt is része a házi tűzhely örömeiben, s egyik-másik dekoratív munkájában nyilvánul is az a lendület, melyet csak az elégedettség és lelki nyugalom szokott megadni; a sors azonban mintha csak megbánta volna, hogy derűt és vidámságot vitt a művész otthonába, rövid idő alatt mind a három gyermekétől megfosztotta. Ez a csapás épen elegendő volt arra, hogy az örökké magába mélyedő, a meghasonlásra különben is hajlandó művész-ember idegeit összezúzza. Köllő még e nagy veszteségek után is hozzá ült koronként
a munkához, de a véső és mintázó-fa csakhamar kihullott reszkető kezeiből. Nem az az ember volt többé, a ki átgondolt és átérzett dolgokat alkothatott volna. Látták ezt barátai, de legjobban látta maga a szegény művész, ha nyugodtabb pillanataiban, nagy ritkán
megjött a kedve a dolgozáshoz. Élete nem volt többé élet, csak elszomorítóan kínos vergődés. A kik az egykori nagyratörő fiatal művészt közelebbről ismerték, aggódva várták a katasztrófát: a lelki egyensúlynak mindennap bekövetkezhető teljes fölbomlását. Talán sejtette ezt a véget maga a művész is, midőn szomorú elhatározása
megfogamzott, hogy fegyvert emeljen maga ellen. Nem volt mit keresnie többé a földön, mihelyt azt érezte, hogy energiája kialudt és keze örökös tétlenségre van kárhoztatva. A halál neki megváltás volt.
Sz.T.
|
|
|
|
Köllő utolsó munkája, amelynek az emlékmű része közadakozásból jött össze. Ugyanezen írás még megjelent a Budapest Napló 1900. december 7.-ei számában is.
EGY SZABADSÁGHŐS SZOBRA.
A Műcsarnok téli tárlatának szobrászati osztályán ott van Köllő Miklós utolsó műve, Zeyk Domokos síremléke is.
Köllő Miklós székely ember volt s az ő székely szívében ott csengtek szülőföldjének költői legendái, a melyek körülfonják Zeyk Domokosnak alakját. A szabadságharcnak egyik legvitézebb katonája, a katonai vitézségnek
egyik legragyogóbb hőse, a magyar nemzet szabadságának és önérzetének egyik vértanúja volt Zeyk Domokos. A híres és előkelő Zeyk-nemzetségnek ez a sarjadéka boldog családi életet élt a szabadságharc küszöbén. 1848 őszén, mikor a haza veszedelme tetőpontjára hágott, Zeyk Domokos is a harctérre sietett, a hol Bem parancsőrtisztje lett. És a ki tudni akarja, milyen volt a külseje ennek a hősnek, nézzen a fiára, Zeyk Gábor országgyűlési képviselőre. Hatalmas termetű, erős, csontos férfiú volt, fiánál is még egy fél fejjel magasabb. Roppant testsúlya alatt minden ütközetben megnyomorodott egy-egy paripa.
A táborba szállás első pillanatától fogva haláláig a magyar vitézek csodatetteit végezte Erdély harcterein. Ez a tragikus halál a fejéregyházai síkságon érte utói, ugyanott, a hol
Petőfi is elvérzett. A segesvári ütközet estéjén történt tíz óra tájban. Bem kiküldte Zeyk Domokost, lovagoljon előre s nézze meg, a közeli berekben miért hallgatott el az ágyútüzelés? Zeyk sarkantyúba kapja lovát s iramodik előre. Egy magaslaton hat kozák rohanja meg. Zeyk halált oszt. Megöli ellenfeleinek egy részét
s visszaveri a többit. Ekkor háromszor annyi kozák rohan feléje. Körülveszik s parancsnokuk épen szólni kezd hozzá. De ekkor Zeyk Domokos látván, hogy nincs számára menekvés, megragadja pisztolyát s véget vet életének saját kezével. Semmi áron nem akart rabbá lenni.
Zeyk Domokos emléke túlélte tragikus halálát. Nevét hímes szárnyaira vette a népdal és a legenda. Jókai Mór Kézi Domokos néven örökíti
meg a magyar katona halálmegvetésének ezt a héroszát egyik örökszép novellájában. Legutóbb Hentaller Lajos írt róla érdekes tárcát.
A fejéregyházai síkon még mindig jeltelenül áll a Zeyk Domokos sírja. Köllő Miklós megalkotta az emlékművet s úgy illenék, hogy a jövő év július 31-én,
Zeyk Domokos hősi halálának évfordulóján már ott álljon a szobor azon a harcmezőn, a hol hősi lelkét kilehelte.
Hogy ez megtörténhessék, a hősei iránt hálás kegyeletet érző magyar közönség némi áldozatkészségére van szükség. Mintegy 2000 koronányi összeg hiányzik még a szobormű felállításának
költségeihez. Azt hisszük, hogy csak ennyit kellett elmondanunk, a többit bátran rábízhatjuk a magyar társadalom kegyeletére és hazafias lelkiismeretére. Aki áldozni akar erre a szép célra, küldje adományait Somogyi Albert földbirtokos úrhoz, a szoborbizottság elnökéhez, Héjjasfalvára, Nagy-Küküllőmegyébe.
|
|
Köllő Miklós domborműve Zeyk Domonkosról
Nem lehet Köllő Miklós utolsó művének verssorai és az életének eldobása között nem észrevenni a hasonlóságot. Golyó általi halállal menekülni
egy rosszabb elől.
|
|
| |
|
Az emlékszobor Köllő halálának majdnem az első évfordulóján került leleplezésre. Itt a nagy esemény leírása olvasható:
A héjasfalvi emlékszobor leleplezése.
A segesvár-fehéregyházi csatában 1849 július 31 -én elesett hős honvédek emlékére Héjasfalván emelt emlékszobrot tegnap ünnepélyesen leleplezték . A leleplezési ünnepről a következő tudósítást kaptuk
:
A héjasfalvi emlékszobrot nagyszámú közönség, számos testület részvétele mellett leplezték le. Megjelent Zeyk Domokosnak, a magyar Leonidásnak özvegye is családja, több tagjával. A honvédek nevében Esterházy Kálmán
gróf beszélt, aki a szabadságharcban mint vitéz huszártiszt, a nagyszebeni csatában vesztette el jobb kezét.
Az emlék nyolc méter magas obeliszk, melynek az országút felé eső oldalán Zeyk Domokos bronzba öntött mellképe látható, melyet Köllő Miklós mintázott. Ez-volt Köllő utolsó műve. A dombormű alatt e sorok olvashatók:
Kozákok ezre körbe fogta
Hogy élve ejtse foglyul őt
Ő küzde, magát meg nem adva,
Aztán saját szivébe lőtt,
Az emlékoszlop másik oldalán ebben a csatában elesett 6 honvédtiszt neve van megörökítve, és pedig: Daczó Zsigmond, Zeyk Domokos, Endes Árpád, Gál Sándor, Dáné János, Bors József. Az emlékoszlop a falu határában,
az országút mellett áll, virágos kis kertben az ott elesett, névtelen hősök sírja felett. Az ünnep széles körökben nagy érdeklődést keltett. Távol vidékről nagy számban zarándokoltak ide a hazafiak, hogy a kegyelet adóját a hősies “küzdelemben elesett szabadságharcosok iránt leróják. Megjelent Pünkösty Gergely őrnagy, aki Bem oldala mellett mint
testőre küzdött. A csatában részt vett honvédek soraiban megjelent Egerből egy Szucsán Sándor nevű román születésű honvéd, kit a muszkák arcán és kezén több helyen összevagdaltak. Egy honleány koszorúját tette le az emlékre. Az erdélyi főúri családok képviselői nagy számban jelentek meg, köztük az öreg tisztes matróna,
Zeyk Domokosné, kinek férje legendába illő hősies küzdelemmel esett el. Jelen volt az elesett fia, Zeyk Gábor országgyűlési képviselő, továbbá a báró Kemény, Bánffy, Bethlen és Zeyk családok több tagja s igen nagy néptömeg.
Az ünnepélyt a sz.-keresztúri áll. tanitóképezdei ifjúság nyitotta meg a Himnusz eléneklésével. Utána gyulafehérvári Somogyi Albert nagybirtokos, a honvédemlék-bizottság elnöke tartott megnyitóbeszédet.
Gaál Mózes Zeyk Domokos emlékezetére Írott alkalmi ódát szavalta el. Majd gróf Eszterházy Kálmán országgyűlési képviselő, volt 48-49-beli huszártiszt lépett a pódiumra és általános figyelem között beszélt a nagy napokról szabadságharczos bajtársai nevében. Ezután a tanitóképezde ifjúsága elénekelte
Mosonyi M. «Szentelt hantok» című dalát, melynek végeztével Kozma Fetencz kir. tan. Kolozsmegye tanfelügyelője tartotta meg ünnepi szónoklatát. Szabó Jenő kézdivásárhelvi ev. ref. lelkész alkalmi ódáját hallgatta meg ezután a közönség, melynek végeztével az elnök az emlékoszlopot Lendvay Sándor főszolgabírónak adta át,
ki annak őrizetét és gondozását a hatóság nevében elvállalta. Ezzel az ünnepély az énekkar által előadott indulóval véget ért. Az ünnepélyt a héjasfalvi nagyvendéglőben díszes lakoma követte.
|
|
|
|
Nem tudtam kihagyni ezt az írást, melyben Zeyk Domonkosról megtudhatunk még pár dolgot.
VITA ZSIGMOND - Az utolsó bajnok
A héjjasfalvi emlékművön a segesvári (fehéregyházi) csatában elesett harcosok nevei mellett az egyik oldalon marcona arc fogja meg a tekintetünket. Magas homlok alatt, mélyen ülő, kemény nézésű szem, erős, széles pofacsont, hatalmas bajusz és
szakáll jellemzi ezt az arcot, amelyet Sikó Lajos eredeti portréja után Köllő Miklós szobrászművész mintázott meg. A dombormű felett ez a felirat áll: „Zeyk Domokos százados, Bem tábornok hadsegédje. Itt halt hősi halált e harctéren, 1849. júl 31.“ Ennek a domborműnek a képét láthattuk legutóbb Dávid Gyula— Mikó Imre: Petőfi Erdélyben cimű munkájában,
ezzel a megjegyzéssel: „Családi hagyomány szerint főbe lőtte m agát, amikor megadásra felszólították.“ (291. 1.) Hogy ki volt Zeyk Domokos, és hogy m ilyen szerepe volt a segesvári csatában, azt a fentiekből nem tudhatjuk meg, ezért a homályos „családi hagyomány“ helyett a kortársak feljegyzéseit hívjuk tanúbizonyságul. Zeyk Domokos nevét ugyanis elsősorban Jókai
vitte be az irodalomba és tette közismertté (Az utolsó vers, az utolsó golyó), de nem csak a romantikus regényíró képzeletét ragadta meg hősi küzdelme, hanem megemlékeztek róla mindazok, kik a segesvári csata történetét és Petőfi halálának
a körülményeit kutatták. így legutóbb Dienes András „az utolsó bajnok“-nak nevezte. És méltán, mert mint egy középkori bajnok küzdött az utolsó hősi küzdelemben. Bem menekülését fedezve adta életét.. Az életet, a szabadságot védelmezte, mert fogolyként, rabságban nem tudott volna élni. Ezt a legtömörebben maga Jókai
írta le A szabadságharc hősei című, ma már kevéssé ismert kis könyvében. Jókai itt egy levélre hivatkozik, amelynek írója festőink számára megörökítésre méltó jeleneteket említ meg a csaták dicső epizódjaiból
„Az első Zeyk Domokos mesés küzdelme, melyben a vesztett ütközet után Bem vezér menekülését védte egyedül, egymagában," egy egész szotnia kozák ellenében. A mocsári úthoz egyedül az a rozoga híd vezetett. Zeyk Domokos
az ellene rohanó kozákokat egyenként levagdalta. Ekkor kardja ketté törött. A kozákok hetmanja odakiáltott hozzá, hogy adja meg magát!, s megtiltá a kozákoknak, hogy őt megöljék. Erre a hős kihúzta nyeregkápájából pisztolyát:
»Élve nem!« s azzal főbe lőtte magát.“ Jókai a fentiekhez hozzáteszi: „Ezt a hőstettet én még 1850-ben leírtam a Szilágyi Sándor Magyar írók füzeteiben. Kazinczy Gábortól hallottam .“ Közvetlenül a harcok után tehát
m ár úgyszólva közszájon forgott Zeyk Domokos halálának a története, és azt Jókai minden családi hagyománytól függetlenül írta le. De ugyanezt a történetet kissé részletesebben leírva megtaláljuk Zajzoni Rab Istvánnak egyik kiadatlanul maradt versében is.
Ezek után néhány szóban foglaljuk össze Zeyk Domokos életének fontosabb mozzanatait. 1816-ban Diódon született, és Szabó Sámuel
szerint iskoláit Nagyenyeden, Kolozsvárt és M agyaróváron végezte. K olozsvárt, m int publicus diák részt vesz a diákság minden megmozdulásában. Egyszer egy olvasóegylet támogatását kérő indítványban szerepel a neve, máskor ismételten carcerrel sújtják „szilaj és függést sokszor megtagadó magaviseletéért“,
. . . „függetlenséget lehellő" viselkedéséért, Ez a fegyelmet nem tűrő viselkedés elsősorban a történelem konzervatív professzorával, Szilágyi Ferenccel hozta összeütközésbe, Enyeden viszont Csorja professzor jelentette féktelenségeit. Az iskolai fegyelmet úgy látszik nehezen tűrte Zeyk Domokos, de a lázongásainak politikai okai is lehettek: Szász Károlynak,
a haladó szellemű enyedi jogtanárnak nem volt ellene kifogása.
1848-ban részt vett az agyagfalvi gyűlésen, csatlakozott a székely szabadcsapatokhoz, Dorschner ezredesnek segédtisztje lett. A továbbiakat életrajzírója, Szabó Sámuel és a kortársak jegyezték le. Majd, mikor Bem Marosvásárhelyt visszavette,
felcsapott huszárnak a Mikes Kelemen oldala mellé. Bem Nagyszebenből 1849. március 26-ról kelt napiparancsában hadnaggyá, Mehádia fürdőhelyről május 18-ról kelt napiparancsában pedig századossá léptette elő . . . Hatalmas testalkatú, ritka erejű bajvívó, daliás férfiú volt, az erdélyi magyar tábor
egyik legerősebb, legvitézebb katonája.“ A fentieket kiegészíti és jellemzőbbé teszi Mezei József visszaemlékezése (Vasárnapi Újság, 1880):
„Bem fehér kalappal látta el kedves tüzérségét. . . Petőfi is ilyen k alapot viselt, de ő vörös szalaggal, m int a tüzérség . . . A szalag leomló vége hátuk közepéig ért. Zeyk Domokos, a Bem valóságos élő bástyája,
szintén ilyet hordott a barna szép fején, Ő sohasem maradt el az öreg mellől: gyakran el mondogatta : »Míg engem láttok fiúk, ne féltsétek az öreget. « Számtalan csatában fedezte saját testével forrón szeretett vezérét, utoljára is az ő védelmében esett el Segesvárnál. Neki is
éppolyan széles kardia volt. mint Petőfinek. E ritka példányból ennél a kettőnél többet nem is láttam a szabadságharcunkban.“ Ilyen jellemzést csak olyan valaki adhatott, aki a Bem erdélyi hadseregébe harcolt. Ismerte annak a szellemét, és jól ismerte azokat a tisztjeit is, akik a vezér mellett kiűntek. Bemhez és a szabadságharceszméjéhez
való ragaszkodásnak a gondolata tisztán és öntudatosan jelentkezett itt, ez nyilatkozott meg a legnehezebb csatákban, amikor Bem győzelemre vezette kicsi hadseregét vagy amikor a vesztett segesvári csata után a seregét újra összeszedve Szeben elfoglalását kicsikarta. A fentiekből éppen úgy következik az, hogy Zeyk Domokos hősi küzdelmére különösen figyeltek a kortársak,
és hogy tőle várhatták Bem sikeres megmenekülését. Mert a szabadság és az önfeláldozás gondolata ezekben a percekben és órákban teljesen összeforrott. Ezek után lássuk mit ír Zeyk Domokos utolsó hősi viadaláról és haláláról Lengyel József, akinek a nevét sokszor idézik Petőfi elestével kapcsolatosan. 1849. július
31-én délután 3 6-kor talán ő látta utoljára Petőfit. Lengyel József Heydte elbeszélése nyomán írta le a segesvári csata végét (Vasárnapi Újság, 1861.). „Már a csata bevégződött, a dsidások — és nem kozákok — az üldözésből már tértek vissza, mikor Lüders orosz tábornok fényes táborkar kíséretében
kijött Fehéregyházán felül a kis-buni út és az országút szögellésénél levő dombra; honnan a völgy területe mind alá, mind felfelé belátható. Míg itt állottak, szemcsövét a tábornok a fejéregyházi tanorok közepe felé irányozta, hol egy huszár nagy sárga telivér lovával száguld. A szállongó,
s őt egyre megtámadó dsidásokat egyenkint levágja, s néha 3—4 közül is egy-kettő megsebzése, s a többiek megszalasztása által kivágja. Már átugratott a tanorok sáncán, a táborkartól alig volt 100 lépésre, mikor egy fiatal tiszt a táborkarból kiugrat, Zeyket megtámadja. Ez hatalmas, pallosszerű kardjával első vágásra homlokán olyat
vág, hogy koponyafedél és sisak messze ugrott. Mikor ezt Lüders látta, szemét táborkarán végigjártatta. mintegy kérdezte, ha látták-e e hatalmas vágást, — azonnal parancsot adott, hogy a huszárt ne bántsák, hanem fogják el élve. Ezen parancsszóra egész dsidaerdő fogta körül Zeyket, de ő minden megadási felszólításra vágással
felelt. Ez támadóit felbőszíté. Lovát sőt magát is már több dsida átfúrta. V égerejét megfeszítő ekkor, pisztolyát elővonta s magát főbe lőtte. Állítólag Lüders Heydtéhoz fordult, s ezt mondotta volna: »Schade, ein guter Soldat.« (Kár érte, jó katona.) Itt megjegyzem egyúttal, hogy b. Heydte épen e hely környékére
tette azon helyet, hol Petőfit elesve látta volna.“ Szinte ugyanígy végződik Szabó Sámuelnek Zeykről szóló rövid életrajza: „Valamelyik orosz főtiszt Zeyk rendkívüli vitézségét látva, egy kozáktól rendeletet küldött, hogy –ama vitéz magyart élve hozzák elébe.« Késő volt. Zeyk meggyőződvén, hogy menekülés nincs, pisztolyával
agyonlőtte magát.“ (Nagy S. Három szék önvédelmi harca 1848—49-ben. 159. 1.) így örökítették meg a segesvári csata egyik utolsó, hősi mozzanatát a szem tanúk. A költők és az írók csak őket követték, amikor a segesvári csatáról és Zeyk Domokos elestéről írtak.
|
|
|
|
Pár szó Köllő síremlékéről, mert halálhíre után azonnal elindult a gyűjtés, felajánlások történtek, de a pénz nem akart összegyűlni.
BUDAPEST újság 1905.május 21. számából
A kerepesi temetőben új síremléket állítottak fel az elmúlt héten. A sírkő tetején a tehetséges székely szobrász, Köllő
Miklós fehér márványszobra áll.
Négy évvel ezelőtt egy kis székely társaság gyűlt össze, hogy Péterfy Tamást, a góbéságok íróját ünnepelje tízedik kötetének megjelenése alkalmával. Ott pendítették meg az eszmét, hogy
Köllőnek, a korán elhalt jeles székely szobrásznak a kegyelet állítson síremléket.
A Köllő-siremlékbizottság megalakult. Zala György elnök, Kiss György alelnök, Péterfy Tamás pénztáros lett és az összes mozgalmi ügyek reászakadtak. — A szoborfaragást Köllő Miklós tanítványai: Balázs István,
Renner Antal és Fejér János székely szobrászok díjtalanul végezték. Sajnos, hogy Kiss György művészi két tervezete pénzhiány miatt kivihető nem volt.
Költő Miklós művészetét hirdetik a „segesvári Petőfi-szobor“, a szegedi „szentháromság-szobor“, a marosvásárhelyi „Kossuth-szobor” a királyi palota 4 szobra, az országház kupolatermének
4 szobra és még számos műremek. Most sírja fölé díszes síremléket állított a nemzet kegyelete, tisztelete. Szelleme maradjon közöttünk, emléke, nemes szíve legyen áldott.
|
|
|
|
|
Közben felleltem egy fényképes hírt is a TOLNAI VILÁGLAPJA 1905. május 28.-ai számában, ahol megnevezésre kerültek a segítők is, úgy gondolom megérdemlik, hogy ide kerüljenek ők is.
|
|
|
|
1905 májusában összegyűlt 751 koronából 600 korona már megvolt 1902 novemberében is, három év kellett ahhoz a 150 koronához, igaz közben volt három kormányválság is, mint írják.
|
|
Az előző verzióban írtam, hogy ha a temetőbe járok majd,
akkor felkeresem és készítek a sír mai állapotáról fotót. Két napot kellett várni, míg a fővárosi Fiumei úti sírkert felé volt dolgom és útba ejtettem. A fenti rajzon és képen látható emlékmű már nincs meg. A mellszobor sorsáról még nem tudok, de van egy másik sírkő helyette. Jobb felső sarokban dr. Antall József miniszterelnökünk sírja.
Alul a takart felírat: Gyergyócsomafalva szülötte.
Kellemes meglepetés volt, egy képkeretben és egy lefűzőben elhelyezett tájékoztatók és megemlékezések a szobrászművészről. Mások is ápolják emlékét. A kis képekre kattintva külön oldalon nagyobban olvashatók.
 
El is határoztam, hogy készítek egy QR kódot, amit egy mobil telefon segítségével beolvashat bárki és egy pillanat múlva olvashatja is ezt az oldalt. Elnézést kérek, de nem írom át az oldalt mobilra optimalizálva. Van olyan műfaj, ahol ezt megcsinálom, itt nem szándékozom.
A QR kódot egy A5-ös méretben majd laminálom, hogy időjárás álló legyen. ITT letölthető a képe, ha valaki arra jár, kinyomtathatja és kirakhatja egy kis műanyag tasakban. Nem tudom, mikor járok arra legközelebb.
|
 |
|
v20240107 , v20240109, 
|
