DÁVID JÓZSEF - ÚJ FALU - Ikervár 1963-ban
Nos itt van egy anyag, ami kemény tükröt mutat az 1963-as ikervári életről és a "téeszesítés"-ről. Az akkori negyedikes és nyolcadikos gyerekeknek tett fel pár kérdést és a válaszokat összegezte. Érdekes adatokat látunk, majd elmereng az író az Ő gyerekkori idejéből vélelmezhető válaszok különbözőségein és azok okáról.
A fő kérdés, hogy a fiatalok nem akarnak a mezőgazdaság kétkezi oldalával foglalkozni.
Dávid József, aki ekkor Szombathelyen volt újságíró, egy hetet töltött el Ikervárott, tapasztalatait, meglátásait rögzítette. Megtudhatjuk hány TV, rádió, autó, motor volt a faluban.
Az akkor 10 éves, 1953-ban született 58 gyereknek tett fel pár kérdést, amire írásban válaszoltak:
Mivel és hogyan szépítettük otthonunkat egy év alatt? (mit vettek a szülök)
Tegnap (1963.05.23-án) mi volt reggelire, ebédre, vacsorára? (azaz Dezső névnapon, kinél mi volt az étlapon)
Milyen játékaid vannak?
Hol jártak a falujuktól legmesszebb?
Az 1949-ben született, ekkor nyolcadikosoktól (37 fő) megkérdezte, hogy
Mi szeretne lenni?
Mit vásárolna, ha sok pénze lenne?
Érdekes lenne, a mai negyedikes és nyolcadikosoktól megkérdezni ugyanezeket, illetve az akkor érintetteket is megkérdezni, hogyan alakult a sorsuk, mit ettek, mit vettek, mik lettek?
1
DÁVID JÓZSEF - ÚJ FALU
Mint újságíró hosszabb idő óta járom a Vas megyei falvakat. Tanúja, s egy kicsit részese is vagyok a paraszti élet nagy történelmi átalakulásának. Napi munkám során érdekes jelenségekkel találkozom. Ezek legtöbbször túlnőnek a riport, az újság keretein. így sajnos sokszor el kell menni mellettük szótlanul, holott érzéseim szerint ezek az új jelenségek jelzik leginkább a falu megváltozott és változó életét.
Egy hetes ikervári tartózkodásom alatt szerzett tapasztalataimból egyelőre csak vázlatot készíthettem a teljesség és a mélyebb elemzés igénye nélkül, megragadva a kérdések közül a legfontosabbakat. Mert ezer a kérdés, s a válasz nem könnyű egyikre sem. Hiszen a falusi élet soha nem volt még olyan összetett, bonyolult, mint éppen napjainkban. Ezer esztendő formái borultak fel máról holnapra, s az új keretbe eddig soha nem látott tartalom súlyosbodik, formálódik. És ebben a különös, felfordult világban ott áll a parasztember lefojtott indulataival, őseitől örökölt individualizmusával. De az élet megy. Napra nap kel, s akarva-akaratlanul hozzáigazodik az ember.
Hová igazodik? Hogyan élt? Miként dolgozik? Kenyér-e a kenyere? Okos-e a gondolata, s a munka íze úgy osztódik-e testében, mint a jó falat a szájában?
Mondom, ezer a kérdés.
KI ad rá választ?
Az élet.
Amiket felvillantok, csak életmozzanatok, de belőlük következtetni lehet és kell is, nemcsak a városban élő embereknek, hanem elsősorban a parasztoknak. S ha időnként száraznak tűnő számok, statisztikai jelek mellett vezetem az olvasót, ne keseredjen el, mert a számok, a statisztikai jelek mögött maga az élet van, színes, érdekes világ, ember.
Ikervár a sárvári járás legnagyobb községe, 2200 lelket számlál. Már a múlt század végén virágzó állattenyésztéssel büszkélkedhet. A századforduló után kézműipara és háziipara is jelentősen kifejlődött. A község lakóinak szorgalmát, ügyes leleményességét legjobban fémjelzi az a 60 éve fennálló kosárfonó szövetkezet, amelynek termékei elvitték a község jóhírét messzi országokba, a tengeren túlra is. De a fő megélhetési forrás mégis csak a termékeny föld volt, s ez ma is, hiszen a termelőszövetkezetnek közel 800 embert kell eltartani.
A község mezőgazdasági művelés alá eső határterülete ma egy tagban van, illetve néhány egyéni gazdálkodó parcelláját kivéve közös művelés alá esik. Nem olyan régen a birtokmegoszlás még nem volt ilyen egyszerű. Az
2
1935-os statisztikai adatok szerint Ikerváron a földbirtoktagok, száma (darabja)2532 volt. A gazdaságok száma 586.
Egy holdnál kisebb területtel rendelkezőgazda 139.
Egytől 5 holdig 225,
5—10-ig 115,
10—20-ig 78,
20—50-ig 18,
50—100-ig 5,
100—200-ig 2,
200—500-ig 3, s ezen túl egy.
Nem nehéz elképzelni, hogy a földbirtok ilyen igazságtalan megoszlása mellett hogyan élhetett a falu lakosságának több mint a fele, akik nem rendelkeztek csak egy-két kataszteri hold földdel csupán. A termelőszövetkezeti gazdáknak zömmel — kimondva vagy kimondatlanul — ma mégis az a véleménye, hogy az egyéni gazdálkodás minden nyomorúságával, embertkínzó igájával együtt jobb volt, mint a közös.
A régi érzésvilágukból táplálkozó ellentmondásos állításuk emberilegérthető, de el nem fogadható, mert az élet, a tények mást mondanak. De haladjunk sorjában.
Először talán a munkáról.
Nem is olyan régen 1935-ben a munka primitív középkori módon folyt az ikervári földeken is. A faluban két traktor dolgozott csupán, természetssen az is az uraságnak. Ma 12 erőgép van a hozzávaló munkagépekkel. Ezenkívül két kombájn, egy silózógép és egy fűkasza.
1935-ben a felnőtt lakosság három negyed része, a 10 évnél idősebb gyerekek 95 százaléka vette ki részét (látástól vakulásig) a mezőgazdasági termelőmunkából. Ma 160 a rendszeresen dolgozó tsrmelőszövetkezeti tagok száma. Gyerekeket nem látni dolgozni még a háztáji gazdaságban sem. Ez nem jó. Panaszkodnak is a szülők, hogy a fiatalokkal nem lehet bírni: azoknak büdös a föld, a paraszti munka. Erre azonban később részletesebben visszatérek.
A közös gazdaság már áll a lábán, és évről évre előbbre halad. Tavaly 29 forintot ért egy munkaegység, de ez csak egy része a tagok jövedelmének, mert a részes művelésből jutó termény és a háztáji gazdaság hozama legalább annyi, mint a közös, jó néhány háznál több is.
A termelőszövetkezet profilja az állattenyésztés, a belterjes gazdálkodás felé igazodik. Ehhez minden feltételt biztosítottak. Földjeik kevés kivétellel jók. Közel 500 holdnyi kaszálójuk, rétjük teljesen öntözhető. Nagyobb részét máris öntözik.
Majorságuk már kialakult, ahol 3 darab százas istállóval, két ötven férőhelyes növendékszállással, sertéskutricákkal, hizlaldával, raktárakkal, górékkal s egyéb gazdasági épületekkel rendelkeznek.
A gazdaságban itatásos borjúnevelés folyik. A múlt év májusában a tejtermelés istállófejési átlaga 10 liter, ami jónak mondható. A cél az, hogy a tenyészállományt három év alatt teljesen tbc-mentesítsék. A sertéshús-termelés is gazdaságos, hiszen már 7 hónap alatt készítenek el egy száz kilogrammos sertést.
Az állattenyésztésben mutatkozó eredmények nem véletlenek. A legjobban szervezett és összeszokott munkabrigád az állattenyésztésben dolgozik. Az állatgondozóknál olyan jelenségek is mutatkoztak már, amely az újtípusú szocialista parasztemberre lesz jellemző. Erre is visszatérek még konkrét esetekkel, csak előbb hadd mutassam be a község gazdasági mutatóit, hiszen alapvetően ezek határozzák meg az emberek életét, a falu fejlődésének irányát.
3
A községben működik egy vegyesipari ktsz, amely mintegy 150 szabó, asztalos és cipész szakmunkást foglalkoztat. A Kosárfonó Háziipari Szövetkezet 7—8 millió forintos áruforgalmat bonyolít le évente. Ezeken a kereseti lehetőségeken kívül a felnőtt lakosság jó negyedrésze bejár Szombathelyre, Sárvárra, üzemekbe, hivatalokba, s a szomszédos Veszprém megye erőműipari telepeire. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy az ikervári vizierőműnél, a fűzvesszőtelepen, az olajfúróknál, vízügynél, állami gazdaságban, erdészetnél és a hídépítésnél is dolgoznak emberek.
Majdnem úgy néz ki, hogy a mezőgazdasági termelés ebben a nagy községben szinte csak másodrendű kérdés, s igen sok családban olyan mellékes. Arra jó, hogy biztosított legyen a kenyérgabona, a zöldségféle, és a háztáji jószágnak a takarmány. Majd később látni fogjuk, hogy például az általános iskolában most végzett gyerekeknél, akik lényegében már életpályát választanak, hogyan szerepel a mezőgazdaság mint munkaterület, mint megélhetési bázis.
Ezek után egy cseppet sem meglepő, hogy a jólét, a gyarapodás, a polgári kényelem olyan tényeivel találkozik az ember az utóbbi 10 év eredményeként, ami szinte szédületes. íme: 1945-től 1960-ig 83 új ház épült a községben. Az utóbbi évben 28. A lakosság jelenleg 12 személygépkocsival, 130 motorkerékpárral, s több mint ezer kerékpárral dicsekedhet. A posta nyilvántart 444 rádiót és 38 tv-készüléket. Ugyancsak a posta adatai szerint a községbe 229 napilap, 657 hetilap és 115 folyóirat jár. Hetenként háromszor van film vetítés. A községből 333 gyerek tanul középiskolákban, kettő egyetemen.
Az 1962-es évben a lakosság a község földművesszövetkezeti boltjaiban 5 és félmillió forint értékű árut vásárolt, illetve ebből az összegből majdnem egy milliót a korcsmában hagyott. Becslések szerint legalább ennyi pénzt elvásárolt ruhára, motorkerékpárokra, lakberendezésre s egyéb használati tárgyakra Sárváron, Szombathelyen s más városokban is. Tavaly a postai takarékbetét összegek száma is megközelítette a hatmilliót.
Egyik magyar közmondás szerint: „Csak a bolond ember dicsekszik”. Nos, az ikerváriak bölcsen hallgatnak javaikról. Tartják m agukat a mondáshoz, de nem így egy másik bölcselethez, amely úgy szól, hogy „aki panaszkodik, attól el kell venni”. Ugyanis az em berekkel való beszélgetéseim során a legtöbben csak panaszosan tudtak szólni a mai életről.
Megkérdeztem a gyerekeket is. Az általános iskola két negyedikes osztályában 58 gyerek nagyon elgondolkoztató válaszokat adott.
Az első kérdés így szólt: Mivel és hogyan szépítettük otthonunkat egy év alatt?
Huszonhét gyerek otthonában vásároltak bútort (a legkisebb tétel rekamié vagy szekrény), huszonnégynél függönyt, ötnél ágyneműt, tizennégynél rádiót. Tizenkilenc háznál szőnyeget, tizenkettőnél tűzhelyet (kályhát). Egynél értékesebb festményt, háromnál kerékpárt, négynél hímzett ágyterítőket, egynél motorkerékpárt. Két gyerek otthonában padlóztatták a szobákat, egynél fürdőszobát is építettek. Hét házba került mosógép, kettőhöz porszívógép. Egy gyerek szülei (tsz-tagok) személyautót is vettek. Az 58 gyerek közül ötnek az otthonában nem vettek a múlt évben semmi értékeset sem. Két gyermek azzal „mentegeti” magát, hogy azért nem vásároltak értékesebb dolgokat, mert az új ház építésére gyűjtik a pénzt.
4
A következő kérdésem az volt, hogy tegnap (1963. május 23-án) mi volt reggelire, ebédre, vacsorára.
Az 58 gyermek közül 17 ivott kakaót, 17-en tejeskávét, 11-en teát, 9-en tejet. Heten „csak” sült tojást ettek. Kettő piritóst, s egy zsíros kenyeret. A kakaóhoz, kávéhoz, teához, tejhez péksüteményt, kenyeret és kalácsot fogyasztottak. Tizen vajasan vagy margarinozva. Egy gyerek sajtot is fogyasztott.
Ebédre 23-an ettek húslevest. Négyen bablevest, egy rizslevest, egy gulyáslevest, 19-en pedig különböző zöldségleveseket. Hat gyermek tányérjában volt sült, hároméban rántott hús. Egy gyermek csirkepaprikást, hat rizseshúst, öt pörköltet evett. 11 gyerek második fogása főtt tészta volt, hétnél zöldfőzelék tükörtojással, vagy sült szalonna feltéttel. Két gyereknek csak paprikás krumpli jutott üresen a leves után. Hatan sült tésztát is ettek. Az 58 közül egy gyerek akad, aki egytál ételt, zöldséges krumpli levest evett.
Vacsorára 16-an fogyasztottak tejet üres kenyérrel vagy sült tésztával. Heten ettek déli maradékot. Hatan kolbászt, négyen sült húst. Hárm an vajas kenyeret, ketten sajtot, egy felvágottat, hatan tojást. A többiek teát, kávét, kakaót vajas, zsíros vagy margarinos kenyérrel. Csak az az egy gyerek evett krum plilevest, akinek délre sem jutott más.
A harmadik kérdés az volt, hogy milyen játékaid vannak.
A leírt válaszokból kiderült, hogy 33-nak van társasjátéka, 35-nek labdája. Mindegyik kislánynak babája (némelyiknek öt is) hétnek futball-labdája, öt gyermeknek filmvetítőgépe, hétnek kisautója, ötnek puskája, hétnek mesekönyve, három kislánynak babakocsija, kilencnek különböző bababútora. Egy fiúnak indiánfelszerelése. A felsorolt játékokon túl megtalálni a kapható játékok szinte valamennyijét.
Olyan gyerek egy sem akadt, amelyiknek legalább 3—4 értékesebb játéka ne lenne.
Az utolsó kérdésem az volt, hogy hol jártak a falujuktól legmesszebb.
58 gyerek közül huszonhatan jártak Budapesten, tizenhármán Szombathelyen, négyen a Balatonon, négyen Sárváron, a többiek — kettő kivételével — az ország különböző városaiban. Két gyerek a szomszédos falukon még nem volt messzebb. (A gyerekek 10 évesek.)
Azt mondják, hogy a gyerekek igazat mondanak. Nincs okunk kételkedni ebben. Érdemes és tanulságos lenne ezek után kiállítást rendezni az ikervári kockás és vonalas irkalapokra írt dokumentumokból. A kiállítás kiegészítő részét azok a feljegyzések képezhetnék, amelyeket a saját gyermekkora emlékeiből a magam fajta készíthetne vagy azok, amelyeket a Horthy-fasizmus évei alatt működő tanítók, népéletkutatók és írók annak idején alkottak az akkori társadalmi rend vádirataként.
Ezeken az irkalapokon aligha állna egyéb a harmadik kérdésre válaszként, mint reggelire sült krumpli vagy ránto tt leves, ebédre bableves a nyomorkonyhán, vacsorára habart krumpli vagy nyers répa, vagy éppen az üresgyomorral való lefekvés, ami ugyancsak nem volt ritkaság.
Arra a kérdésre, hogy mivel szépül az otthon, ezeken a régi kérdőlapokon minden bizonnyal hatalmas kérdőjel bámészkodna, a játék tekintetében pedig a magunk készítette faragcsálásokon kívül aligha akadna más: hisz jól emlékszem: a mi falunkban csak a gróf urfinak s a hentesmester fiának volt igazi futball-labdája.
5
Mert hogy a 10 éves falusi gyermeknek akkortájt nem játékot, hanem kapát, sarlót vagy tehénkötelet adtak a kezébe. Mindezek miatt valóban nem ártana a falu számára ilyen emlékeztető kiállítást rendezni. Az ikervári iskolában megkérdeztem nagyobb gyerekeket is. 37 most végzett VIII-os fiú és leány arra a kérdésre, hogy mi szeretne lenni, így válaszolt:
Öten pedagógus pályára készülnek, négy fodrász szeretne lenni, három lakatos, három gépszerelő, három mezőgazdász, három kereskedő, kettő elektroműszerész, kettő szövőnő, egy szövőtechnikus, egy csecsemőgondozó, egy különleges géptechnikus, egy újságíró, egy erdész, egy hentes, egy villanyszerelő, egy ápolónő, egy pincér (több nyelvismerettel), egy asztalos, egy rendőr, egy színművész.
Mit vásárolna ez a 37 gyerek, ha sok pénze lenne?
Huszonnégy szép nagy házat, modem berendezéssel. Egy villát szeretne a Balaton mellett, kettő ugyanitt szőlőhegyet, öt világkörüli útra menne. Öten csak a szomszédos államokba. Hatan országjárásra. Két kislány meglátogatná szovjet barátnőjét, természetesen saját autón, mert 20-an vennének személygépkocsit is. Többen az autó márkáját is feltüntették. Három megelégedne motorral, s csak egynek kellene csupán kerékpár. Tizenhárom gyerek válaszában külön feltünteti az óhajtott szép nagy ház modern berendezését, ahol nem hiányozhat a villanyhűtőszekrény, mosógép, porszívó, villanytűzhely stb. sem. Könyvre és könyvszekrényre külön három gyerek gondolt. Ruhavásárlásra csak egy. Az elképzelt sok pénzből három gyerek a takarékba is tenne valamit.
Amikor a gyerekek írásos válaszait rendezgettem, magam is elcsodálkoztam. Sejtettem, hogy érdekes válaszokat kapok, de ezekből az irkalapokra vésett dokumentumokból a vártnál is érdekesebb világ bontakozott ki előttem. És nem tudtam megint mást tenni, mint önkéntelenül a múlttal, az én kilátástalan gyermekkorommal összehasonlítani a falun élő mai gyermek életét.
Az ikervári most végzett 37 tizennégyéves gyerek szinte száz százalékosan bízik abban, hogy álmaik valóra válnak, ha harcolnak, küzdenek is érte. Az örvendetes jelenségnek csupán egy szépséghibája van — de ez igen elgondolkodtató —, hogy a 37 gyerek közül egy sem akar búzát termelő paraszt, állattenyésztő gazda, borjúnevelő tsz-tag, zöldséget termelő asszony lenni. A mezőgazdaságban csak három gyerek képzeli el jövőjét a falun, de ezek is agronómusi szinten.
A 30-as évek elején ha megkérdeztek volna 37 gyereket, hogy mit venne, ha sok pénze lenne, a legtöbbjük úgy válaszolt volna, hogy földet. A nélkülözések mellett a föld utáni éhség volt a legnagyobb már a gyermekekben is. Ezután bizonyára fontos helyet foglalt volna el a válaszokban a szép ruha vásárlása, a cukor, a csokoládé s általában az édességek, amire a ma kérdezett gyermek nem is gondol, hiszen ez nem álom, nem vágy, ez mindennap megvan. Az én gyermekségem fantáziája, vágya legfeljebb a bicikliig ért volna el, s a legközelebbi városig. Ma már természetes, hogy az űrutazás korszakában a falusi gyerek is világot akar látni, de legalább az országot szeretné bejárni.
Szép emberi valóság és reális álom. Szomorú múlt és a jelenből gyökerező biztató jövő színei keverednek a vázlatomon.
6
Az élet azonban mégsem olyan egyszerű, ahogy azt a tények, az új házak, modern lakberendezések, divatos öltözködések s ezer egyéb érték tükrözik.
Egyik reggel odaálltam a tsz-iroda előtt ácsorgó emberek közé. Többféle dologról beszélgettek, vitatkoztak. Valaki azt mondta, hogy „drótosodik” a lucern a szára, a here meg már „lekönyököl”. Hát mire vár a vezetőség? Kiderült, hogy a vezetőségen nem múlik a kaszálás. A takarmány betakarítása is résziben történik. De a tagság keveselli a 9. mázsát részibe. Ügy alkudoznak, min t hajdan az urasággal. Engem megdöbbentett a jelenség, de az elnök azt mondja, ez már haladás. Három évvel ezelőtt sehogyan se akartak kaszálni. Kint is maradt vagy 200 holdon száron a szénatermés, a másik része meg renden rothadt. A múlt évben biztosan nem maradt kint takarmány. Már tavalyelőtt sem maradt.
Egy másik vezető azt magyarázza, hogy megjött a tagok józan esze. Már úgy gondolkoznak, hogy amit lehet, vigyünk haza, s ha látják és biztosítva érzik ennek lehetőségét, ezért a legszorgosabb munkára is hajlamosak. Az az elméletük megdőlt, hogy rohadjon el minden kint a határban.
Virágzik a háztáji gazdálkodás is, de amikor a tag iparkodik a háztájijószágának takarmányozásáról bőségesen gondoskodni, egyben a közös állomány jószágait is ellátja. Amikor azt akarja, hogy több kukoricája, s egyéb terménye legyen a részes művelésből, önkéntelenül erősíti a közös gazdaságot is.
Az emberek arról beszélnek, hogy a két növénytermesztő brigádvezető nem ért a dolgához.
A megbírált két idősebb parasztember hallgat, majd amikor nem győzi cérnával az egyik, megszólal:
— Hiszen ti választottatok.
— Akkor még más világ volt — mondják egyszerre hárman is.
Az az akkor, a „más világ” két évvel ezelőtt volt.
Ma már nem mindegy a tsz-gazdáknak, hogy ki és hogyan irányítja a munkát. Ma már az egyetemi végzettségű agronómusnak is megmondják, hogy ez vagy az nem jól van. Egyelőre nem is annyira a közös, mint a saját egyéni hasznukat féltik a rosszul alkalmazott agrotechnikától, s egyéb gazdasági melléfogásoktól.
A fogatosok, állattenyésztők, növénytermesztők külön kasztokat alkotnak. Ez megnyilvánul a társasági életben is. A vendéglőben például külön poharaznak, a szőlőhegyen külön pincéznek, s ha egy fogatosnak gyermeke születik , a legritkább eset, hogy komának az állattenyésztésben dolgozót hívja.
Egyébként a legirigyeltebb „kaszt” az állattenyésztőké.
Három évvel ezelőtt volt úgy, hogy a teheneket az elnöknek kellett lefejni. Senki sem akart az állatokkal bíbelődni, de jószerint más munkakörbe se nagyon. Az a gárda végül is, amely meggyökeredzett az istállók körül, megtanulta, hogy jó eredményt — s értékes munka egységet is — csak kollektív munkával, szívvel-lélekkel lehet elérni. Ma az állattenyésztők kapják a közösből a legnagyobb részesedést, s ezt a többiek nem bírják elviselni.
Ez a munkacsoport — amelynek egy állattenyésztési technikum ot végzett fiatalember a vezetője — a legszervezettebb, már olyan tulajdonságokkal
7
rendelkezik, amely becsületére válna egy városi üzemben dolgozó szocialista brigádnak is.
Hadd idézzek egy-két esetet ezek közül a jelenségek közül.
Tavaly egyik tehenész társuknak Hévízre kellett menni, hogy betegségét gyógyítsa. A többiek vállalták helyette a munkát. Amikor a tehenész hazajött, a részére írt munkaegységet szét akarta osztani társai között, mivel az igazság szerint nem illette meg, de az állatgondozók hallani sem akartak erről. Azt mondták, mindenkit érhet baj. Közös a munkánk, közös az örömünk. A nehézséget is el kell osztani, így könnyebben viseli el az ember.
Az állattenyésztési brigád egyik tagja új ház építéséhez kezdett. Egy szomat délután nekifogott a régi ház tetőzetének a bontásához. Arra ment egy másik társa és szó nélkül felmászott hozzá a tetőre. És jöttek a többiek is. Mire észrevette magát a házépítő és este lett, a tetőt leszedték, anyagát takarosan összerakták az udvaron.
Ez a társaság már szórakozni is újszerűen tud. Ha valamilyen alkalomból ok van az ivásra, mulatságra, nem az van, mint régen, hogy én is fizetek, te is fizetsz, s a végén jól berúgunk, hanem összeadják a pénzt és közösen rendelnek. Az összejöveteleken rendszerint az asszonyaik is jelen vannak. Ha valaki nótát kezd, nem ordítozzák túl, hanem szépen bekapcsolódnak, kórusban dalolnak. Egy-egy jóhangúnak megengedik a szólót is. Kulturáltan, szépen, emberhez méltóan szórakoznak.
De ezeken a pozitív jelenségeken túl mégis nehéz az emberekkel szót érteni. Mintha csak tudatosan akarnák elferdíteni a tényeket, mindig másról beszélnek, mint amiről kellene.
Egy este korcsmaasztalnál vitatkoztam vagy tíz tsz-gazdával.
Az egyik ember azt mondta:
— No ahhoz mit szól, hogy ma annyi pénze se kerül a parasztnak, hogy egy pohár sört megigyon?
Erre a korcsmáros nevetett a legjobban, aki akkor már az ötödik korsó sört szolgálta ki a panaszosnak. Igaz a többiek lehurrogták, aztán arról beszéltek, hogy a jelenlegi gazdálkodás sem mit sem ér. Amikor egyénileg gazdálkodtak, egyik ennyi búzát, a másik meg annyi kukoricát termelt. Ilyen meg olyan szép állataik voltak.
Szerencsére akkor már a termelőszövetkezet minden termelési adatát ismertem, de sajnos ők a legkevésbé. Vagy nem akarták ismerni?
Még mindig úgy gondolkodnak, mint amikor a kis parcellákon álltak. A nagyüzemi gazdálkodás terméseredményeit Nagy István 18 holdas egykori jó középparaszt eredményeihez mérik.
Nem tudják — vagy nem akarják —, hogy a község átlag búzatermése soha nem emelkedett 10 mázsán felül. A közös gazdaságban tavaly már 11 mázsás volt az átlag, az idén meg még jobbak a kilátások. De ugyanez áll a többi terményre is. A termelőszövetkezet tavaly 14 százalékkal teljesítette túl áruértékesítési tervét (ez négymillió forint). Az idén még magasabb a terv, de a kilátások is jobbak.
Valami mégsem tetszik. A hangulat mégis olyan, mintha egy septiben összetákolt épület alatt állna velük az ember, s mindegyik azt lesné, merre lehet szaladni, ha dől az alkotmány, hogy maga alá ne temesse az embert.
8
— Ha lelhetne, kilépnének? — tettem fel nekik a hosszú és meddőnek látszó vita után a kérdést.
Hallgattak. Nagysokára aztán megszólalt egy alacsony, szikár termetűember:
— Ez... nehezebben menne, mint annak idején a belépés — magyarázta —, hiszen törvények fogják az embert.
— És ha máról holnapra eltörölnék ezeket a törvényeket?
A szikár kis ember szeme megvillant, majd kesernyés mosolyt törölt szét a bajusza alatt, s így válaszolt:
— Ismerjük mi a törvényt kérem. Az nem olyan ám, mint a piacon a zöldség ára, ma így, holnap meg úgy. Mirajtunk már az úristen sem segít.
— De maguk igen. Hiszen akarva-akaratlanul eddig is azt tették.
Megint csak hallgattak. S a további beszélgetés sem hozott ki az emberekből semmi megjegyzést az új élet jobb s emberibb alakulását illetőleg.
Másnap keserű szájízzel meséltem el az esetem a járási pártbizottság egyik munkatársának. Ez a fiatalember évek óta patronálja a községet, s jószerint nap min t nap együtt él a faluval. Személy szerint ismeri az embereket, s mindenről tud. Itt volt a nagy átszervezés ideje alatt is, és pontos mérleget állíthatn a az emberek s a falu fejlődését illetően.
Igazi kommunista. Az az embertípus, aki önzetlenül, becsületes, tisztaszívvel rakta fel életét az új világra. Az állandó politikai képzése mellett gyári segédmunkásként végezte el a mezőgazdasági szakközépiskolát s most beiratkozott az agráregyetem levelező tagozatára. Ismeri a falusi életet, a nagyüzemi gazdálkodás csínját-binját, sőt a mezőgazdasági gépek működését és kezelését is. Tekintélye van. Az emberek bizalommal fordulnak hozzá, de a tisztelet nem is annyira a járási falufelelősnek, a politikai funkcionáriusának szól, hanem inkább az embernek, aki nem csak magyarázni tudja például, hogy milyen fontos a gazdaság jövedelmezősége szempontjából a jó talajművelés, hanem felül a traktorra, s be is bizonyítja azt.
— Nem eszik olyan forrón a kását Ikerváron se — mosolygott rám ez a fiatalember derűsen, s így folytatta: — aki ma az új falusi élet ezer ellentmondásos és problematikusnak látszó jelenségét vizsgálgatja, ismernie kell a falu múltját is. Az emberek sok mindent beszélnek. A legtöbbjük csak azért, mert nem nekik lett igazuk. Sokan egy évet se jósoltak a közös gazdaságnak. Meg is tettek azért mindent, hogy semmi se sikerüljön. Amit itt az első időben elloptak és pocsékban hagytak, azt már ők maguk is szégyellik, vagy még inkább sajnálják, önmagukban vagy négyszemközt a legtöbben már beismerik, hogy jobb, emberibb ez az új élet, de ha már többen vannak együtt, szidják a közöst, vagy bölcsen hallgatnak.
Elmesélt néhány esetet, én azonban személyes élményre vágytam.
Legjobban izgatott az a tény —, amely az iskolás gyerekek válaszaiból is kitűnt — , hogy a fiatalok túlnyomó része itt is elhagyja a falut, s városon keresi a boldogulását.
Sokan kutatták és sokféleképpen magyarázták már ezt a jelenséget, de az igazi okot — tudomásom szerint — még senki sem ondta ki, pedig nagyon egyszerű.
Nem igaz az, hogy a fiatalság azért menekül a faluról, mert nem biztosított a szórakozása. Sokan ugyanis ezzel magyarázzák a fő okot.
9
A lehetőségek — ha nem is olyan fényesen, mint városon — itt is megvannak. Hetenként háromszor van filmelőadás. A község kultúrházzal, klubbal és cukrászdával is rendelkezik. Ha a fiatalság nagyon akarná, több, s számukrajobb lehetőségeket is lehetne biztosítani.
De ezt a fiatalságot, amely az utóbbi 10 év alatt nőtt fel a falun, nem is úgy nevelték, hogy maradjon.
Az igazság az, hogy a gyerek ma semmi jót nem hall odahaza családikörben a gazdálkodásról, a paraszti életről. Ráadásul nincs is része benne, hiszen ma már a parasztgyerekek is táborozni járnak a nyári vakáció alatt, de amelyik otthon van se segít a szüleinek. Sajnos akad olyan pedagógus is, aki azzal ijesztgeti a rossz tanulót, hogy ha nem tanulsz, itthon maradsz a falun tsz-parasztnak.
A középiskolák, az iparitanuló-intézetek kapui tárva vannak ő előttük is.(Bizonyíték, ahogy már mondtam, az, hogy a faluból 333 gyerek jár középiskolába.) S a szülők mindent elkövetnek — nem sajnálva a legnagyobb anyagi áldozatot sem —, hogy gyermekeik elkerüljenek a paraszti világból.
Az persze nem lenne baj, hogy minél nagyobb számban művelődnek a falusi gyerekek is. A probléma ott kezdődik, hogy éppen a paraszti élet tudatos lenézetése miatt egy sem akar okos fővel visszakerülni.
Az idősebb szülők panaszos hangon mondogatták nekem, hogy nem lehet bírni a fiatalokkal, hogy ezeknek büdös a paraszti munka.
De hát ki tette azzá?
Sokan azt állítják, hogy nincs biztosítva a fiataloknak falun a termelőszövetkezetben a folytonos készpénzkereseti lehetőség. Ebben már van némiigazság. De sok helyen — mint ahogy Ikerváron is — készpénzelőleg fizetés van, tehát nem kell várni a gazdasági év végéig a keresetért. Még sem maradnak a fiatalok.
A fiatalság ma mindent készen kap, a tanuláson, illetve a tudás megszerzésén kívül semmiért nem kell megküzdenie.
Beszélgettem néhánnyal, akik mint ipari szakmunkások, tanulók, bányászok vagy tisztviselők járnak el naponta és vissza a faluba. Szabadidejük jórésze elmegy az utazásra, s nemigen élvezik a várost.
Most még nem igen — mondták, de mindegyik azon iparkodik, hogy minél előbb az otthona is a városban legyen. Ez persze hamarabb sikerül nekik, mint a városon élő fiataloknak, hiszen az ő keresetükre nincs szükség, azt mind a takarékba lehet rakni, mivel az a sokat szidott tsz- és háztáji gazdaság azért bőséges kenyeret biztosít az egész családnak. Ha meg a lakás sikerül, a berendezése is könnyebben megy, mint akármelyik városi fiatai házaspárnak, mert minden rendesebb tsz-gazda háztáji istállójában akad egy két szerződéses jószág, amiért jó kis summa pénzt fizet az állam.
Világos, hogy ilyen erkölcsi, gazdasági lehetőségek között minden falusi fiatal a városba igyekszik. De ha véletlenül nem úgy sikerülne a lépés a városi keresetet illetően, ahogy eltervezték, akkor még m indig van hová nyúlni. A falun élő szülők biztosítják a kezdeti évek gazdasági alapjait.
Helytelen lenne azonban mindebből olyan tanulságot levonni, hogy valamilyen adminisztrációs eszközökkel szüntessük meg a falusi fiatalok városba özönlését. (Volt már ilyen, s ügyesen azt is kijátszottak).
10
Gyökeresen csak úgy lehet segíteni a bajon, ha mind a családban, mind az iskolában, a modern mezőgazdasági munka szeretetére, megbecsülésére és a szépségének az élvezetére nevelnék a fiatalokat. Ha a paraszt szónak a régi rossz értelmezése megszűnne. Ha a mezőgazdasági munka és termelés ipari rangot kapnia, és olyan munkafeltételeket biztosítanának minden nagyüzemi gazdaságban, ahol nem alacsonyodna le a modem felfogású falusi fiatal.
Természetesen ezért a legtöbbet a fiataloknak kellene tenni. Sajnos a kisujjukat sem mozdítják. A könnyebb ellenállás felé törnek, bár ezért őket a legkevésbé lehet kárhoztatni.
A nagy feladatot, az ifjúság helyes irányba való terelését az idősebb korosztálynak kellene megoldani. Mert néhány év múlva odajut a falu és a mezőgazdasági termelés, hogy hiába emeljük a legkorszerűbb szintre, nem lesz elegendő értelmes tsz-gazda, aki a modem gépeket kezelje, a jószágokat gondozza, elvesse és betakarítsa, amit a föld terem.
Lehet, hogy ez a fejtegetés borúlátónak hat, de a tények komisz dolgok.Az ikervári tsz tagságának 78 százaléka 40 éven felüli ember. De igen sok más közös gazdaságban még szomorúbb a helyzet.
Végül is összegezve és befejezve az Ikervárról alkotott falusi vázlatot,úgy jöttem el a községből, hogy csak egyetlen sötétebb tónusú szín került a jegyzetem be, s ez az ifjúság problémája. Illetve nem is fiataloké, hanem a falué, amelynek határáb n legalább tízezer embernek kellene kenyeret, élelmet termelni évente.
A közös gazdaság — ahogy azt néhány erőteljesebb ceruzavonással jeleztem — már a saját lábán áll, szilárdan, s a legjobb úton halad a biztonságos, olcsó és egyre nagyobb termelés felé.
Vezetői majdnem kivétel nélkül értik a dolgukat. A tagság zömében ugyan még él a visszahúzó erő, de tanúja voltam egy olyan jelenetnek is, amikor egy 50 év körüli tsz-gazda behozott egy szekérláncot, ledobta a kovácsműhely mellett, m ondván: erre már neki úgy sem lesz szüksége többé. Ez mindennél kifejezőbb, még akkor is, ha — ahogy elmondtam — csoportosan nem nagyon ismerik el, hogy könnyebben s főleg emberibben élnek. Nekem azonban négyszemközt sokan elmondták — különösen idősebbek —, hogy bár már 20 évvel ezelőtt így lett volna.
Egy hét alatt az ikervári élet mélyére nem sikerült lemerülnöm. Ehhez egy esztendő, négy naptári évszak, de legalább néhány hónap kellene. Az alapos, hosszantartó búvárkodás során sok mindent a felszínre lehetne hozni. Az összefüggések érthetőbbé válnának, a jelenségek világosabbá. De egy heti ismerkedés után meg kell elégedni ezzel a vázlattal is, ami ha egyébre nem jó, legalább elgondolkoztatja az embert, s kedvet ad a mai új és igen izgalmas falusi élet jelenségeinek a további alaposabb megismeréséhez.
1964-ben jelent meg először a Vasi Szemlében:
